2p
Nem hozta az elemzői várakozásokat az USA GDP-je.

Lassult a gazdasági növekedés az Egyesült Államokban a tavalyi év utolsó negyedében. Az első becslés szerint a hazai össztermék (GDP) 1,9 százalékkal bővült 2016 negyedik negyedévében az egy évvel korábbihoz képest - közölte az amerikai kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete (BEA) pénteken. Elemzők 2,2 százalékos növekedésre számítottak az előző negyedévi 3,5 százalékos bővülés után.

Azért így sincs miért szégyenkezni

A GDP folyó áron számolt értéke 4,0 százalékkal 18 860,8 milliárd dollárra nőtt, míg a harmadik negyedévben 5,0 százalékkal bővült. A tavalyi egész évet tekintve az amerikai gazdaság 1,6 százalékkal növekedett, ami 2011 óta a legrosszabb adat. Az előző évben, 2015-ben 2,6 százalékkal, 2014-ben 2,4 százalékkal, 2013-ban 1,7 százalékkal, 2012-ben 2,2 százalékkal, 2011-ben pedig a 2016-ossal megegyező mértékben, 1,6 százalékkal bővült az amerikai GDP.

Forrás: BEA

Folyó áron számolva a GDP értéke 2,9 százalékkal, 530,3 milliárd dollárral nőtt tavaly, míg 2015-ben 3,7 százalékkal, 643,5 milliárd dollárral emelkedett.

Ez tartja életben

A tavalyi év utolsó negyedében a gazdasági növekedést támogatta a személyi fogyasztásnak, a beruházásoknak, valamint a helyhatóságok és a szövetségi államok kiadásainak bővülése, amelynek kedvező hatását részben kioltotta az export erős visszaesése és a szövetségi kormányzat kiadásainak csökkenése.

Október-decemberben a hazai össztermék több mint kétharmadát adó személyi fogyasztás 2,5 százalékkal nőtt az előző negyedévi 3,0 százalék után. A rendelkezésre álló személyes jövedelmek 3,7 százalékkal emelkedtek az előző negyedévi 4,1 százalékos növekedés után, míg a megtakarítási ráta az előző negyedévi 5,8 százalékról 5,6 százalékra csökkent.  A beruházások 10,7 százalékkal emelkedtek, ami jelentős növekedést jelent az előző negyedévi 3,0 százalékos bővülés után.

Az erős dollár következményeként az áruk és szolgáltatások exportja 4,3 százalékkal zsugorodott október-decemberben az előző negyedévi 10,0 százalékos növekedés után.  A szövetségi kormányzati kiadások 1,2 százalékkal szűkültek az előző negyedévi 2,4 százalékos növekedéssel szemben. A negyedik negyedévről szóló második GDP-becslést február 28-án hozza nyilvánosságra a kereskedelmi minisztérium.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hadüzenet a migrációnak? 710 milliós segélycsomagot jelentett be Brüsszel
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 14:16
Az Európai Bizottság 710 millió eurós segélycsomagot különített el globális válságkezelésre. Az uniós források jelentős részét afrikai menekültek támogatására, illetve „migrációval kapcsolatos” problémák megoldását célzó programokra fordítják majd – tájékoztatott az Európai Bizottság vasárnap.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG