3p
Az első körben összeült hat külügyminiszter - erre válaszul most a lengyelek összehívták a többi huszonegyet. A Brexitről beszélgetnek, és arról, mit kellene most kezdeni - egyáltalán nem biztos, hogy mindenki ugyanazt a következtetést vonja le a britek kilépéséből. Mindenesetre ahogy külön ülésezik a 6 külügyminiszter és a 21 másik, az nem ígér sok jót.

Nem egyforma elkötelezettség

A hatok külügyminiszterei szombaton Berlinben egy közös közleményt adtak ki, miszerint "a különböző uniós tagországok nem egyforma elkötelezettséggel akarják a szorosabb európai egységet", meg kell találni a módját annak, hogy "ezt jobban lehessen kezelni". Kifejtették: komolyan veszik, hogy "az EU most tapasztalható működésével való elégedetlenség megnyilvánul társadalmaink egyes részeiben", és azon vannak, hogy "az EU jobban működjön minden állampolgára érdekében". A legfontosabb feladatuknak "az EU egységének megőrzését" tűzték ki.

Nem hívja meg egymást a 6 és a 21

Külügyminiszteri találkozót szerveznek Varsóban azon 21 európai uniós  tagország számára, amelyek nem vettek a hat alapító tagállam szombati berlini külügyminiszteri megbeszélésén - erősítette meg a PAP hírügynökségnek Rafal Bochenek lengyel kormányszóvivő.

A PAP azon kérdésére válaszolva, hogy a varsói találkozóra az Európai Unió hat alapító tagjának külügyminisztereit is meghívták-e (lásd keretes írásunkat), Bochenek a német külügyminiszternek, Frank-Walter Steinmeiernek a hatok szombati találkozója után tett nyilatkozatára utalt, miszerint az uniós tagállamok "kisebb és nagyobb csoportokban találkozhatnak". "Találkozni különféle formátumokban lehet"- folytatta a szóvivő, hozzátéve: a lengyel vezetők úgy találtak, érdemes azokkal is beszélni, akik a berlini egyeztetésen nem vettek részt.

Szuverén államok uniója?

A találkozó lehetséges tartalmát illetően Bochenek elmondta: "annak a koncepciónak a körvonalairól" egyeztetnek, mely alapján az Európai Unió a Brexit után működhet. Úgy vélte: Európa "erős alapokon kell, hogy épüljön", mégpedig azokon az értékeken, "melyekről az uniós projekt kezdeményezői, köztük Robert Schuman beszéltek".

"Olyan helyzetet kell megteremtenünk, hogy az EU szuverén államok uniójává váljék" - mondta a kormányszóvivő, hozzátéve: az Egyesült Királyság példája azt mutatja, hogy az európaiak "éppen ezt akarják". "Az összes tagállamot partnerként kell kezelni, mert nincsenek olyan országok, melyek mások felől dönthetnének" - fejtette ki.

Jaroslaw Kaczynski, a Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke pénteken elmondta: a Brexitre adandó pozitív válasz az lenne, ha megreformálnák az EU-t, új európai alapszerződés kidolgozására van szükség. Hangsúlyozta: Lengyelországban "nem merült fel az EU-ból távozás gondolata". A háttérről itt írtunk: Még a nagyhangú szabadságharcos barátaink is berezeltek a brit kilépéstől >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megnyílik a 400 millió dolláros amerikai támogatás Ukrajna előtt
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:05
Az Egyesült Államok engedélyezte, hogy Kijev felhasználja a korábban jóváhagyott több százmillió dolláros támogatást. A kifizetések üteme attól függ, milyen beszerzésekről dönt az ukrán fél.
Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG