1p

Soha nem lesz területi autonómia Székelyföldön, Románia egységes nemzetállam  - mondta Traian Basescu román államfő hétfőn Budapesten, azt követően, hogy magyar partnerével tárgyalt. Sólyom László szerint Magyarország továbbra is lehetségesnek tartja az autonómiát.

"Arra a kérdésre, hogy mikor lesz területi autonómia Székelyföldön, azt tudom válaszolni, hogy sohasem, mivel Románia egységes, szuverén nemzetállam" - hangsúlyozta Traian Basescu az MTI kérdésére, a megbeszélés után tartott sajtóértekezleten. Románia sohasem fogja elismerni a nemzetiségi kollektív jogokat. Ugyanakkor továbbra is elismeri a nemzetiségek képviselőinek egyéni jogait, így például az anyanyelvi oktatást, a kultúra fejlesztését és a parlamenti képviseletet - tette hozzá.

Traian Basescu egyúttal kiemelte: támogatja a politikai autonómiát, tehát a helyi közigazgatás erősítését. Minden romániai állampolgárnak nagyobb mértékű egyéni autonómiára van szüksége, a helyi közösségeknek több jogot kell adni a helyi ügyek intézésére - mondta a köztársasági elnök. Románia úgy értékeli, hogy kisebbségi politikája megfelel az uniós standardoknak. Sok dolgot kell azonban még tenni a Romániában élő 19 kisebbségért - mondta Traian Basescu.

Sólyom László erre reagálva kiemelte: Magyarország továbbra is támogatja a székelyföldi területi autonómiát. "Magyarország a területi autonómiát lehetségesnek tartja. A romániai magyarság ez irányú törekvését támogatja" - hangsúlyozta a magyar államfő, rámutatva, hogy ezt csak alkotmányos keretek között lehet kivívni. Hozzátette: nem vonja kétségbe, hogy Románia nemzetiségi politikája megfelel az európai standardoknak, hiszen ezek "minimumstandardok". A kulturális autonómiát nyilván Románia is elismeri, hiszen például megvan az anyanyelvi oktatáshoz való jog. Ezt azonban Románia egyéni jognak tekinti, annak ellenére, hogy ez nyilvánvalóan kollektív jog: egyedül nem lehet egy nyelvet beszélni, képviselni - fűzte hozzá.

Elbeszélgette az időt Sólyom és Basescu
Románia nem kér az IMF pénzéből

MTI

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Sajnos egyelőre nem lesz olcsóbb a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 11:25
Maradnak az eddigi árak.
Makro / Külgazdaság Elpárolgott a jegybanki Pallas Athéné Alapítvány vagyona
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 08:23
9 millió volt a jegybanki alapítvány kasszájában.
Makro / Külgazdaság 2025 a vámok éve volt: Trump miatt új gazdasági fogalmakkal kell ismerkednünk – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2025. december 23. 05:46
Az idei év egyik legmeghatározóbb globális gazdasági kihívását a Donald Trump által elindított és kiszélesített kereskedelmi háború jelentette. Az amerikai elnök áprilisban mindenkire ráijesztett az első vámtételek meghatározásával, de a kétoldalú tárgyalások elindulásával lecsillapodtak a kedélyek. A globális kereskedelem azonban már nem lesz ugyanolyan, mint Trump előtt volt. A Klasszis Podcast vendége Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója.
Makro / Külgazdaság Benzinkúton éjszakáznak, holnap is tüntethetnek a kamionosok
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 19:35
A hétfői tüntetés este 8 óráig tart, de kedden visszatérhetnek Budapest útjaira a dudáló kamionosok. A kormánytól többek között azt követelik, hogy az útdíjat ne akkora mértékben emeljék meg, mint amiről Lázár János beszélt.
Makro / Külgazdaság Tavasszal üthet be a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 16:29
A tavaszi előrejelzési fordulóban javasolhatja az Európai Bizottság a Tanácsnak, hogy újabb szakaszba léptesse a túlzottdeficit-eljárást. Eközben a kormány a GDP 2,2 százalékának megfelelő pénzt osztogat el.
Makro / Külgazdaság Ötven kamiont beengednek a Hősök terére, de merre indulnak a többiek?
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 15:01
Hétfőn délután megérkezett a Hősök terére a kamionos tüntetés konvoja. A térre azonban a rendőrség csak ötven járművet enged be, a többiek másfelé indulhatnak.
Makro / Külgazdaság Hiába szedett be sokkal többet a magyar állam – még sokkal többet költött
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 12:33
Itt vannak a részletes adatok a költségvetés november végi helyzetéről.
Makro / Külgazdaság Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 11:27
Most az autósok másik csoportja örülhet.
Makro / Külgazdaság Itt van, mekkorát ütött Trump a német autóiparon – nagyot
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:44
Fellendülésre pedig nem érdemes fogadni.
Makro / Külgazdaság Döntött egy svájci bíróság: az egész világon aggódhatnak a multik
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:29
Precedensértékű lehet az ítélet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG