1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Kellemetlen utóérzést hagyott maga után Sólyom László magyar köztársasági elnök keddi beregszászi látogatása, amely csak néhány órás volt, de több mint elegendő ahhoz, hogy az ukrán "hazafiak piruljanak, a nacionalisták pedig bosszúságukban az ajkukba harapjanak" - írta a Zerkalo Nyegyeli című kijevi hetilap.

A szombaton megjelent lap szerint akár szemet is lehetne hunyni a fogadó fél olyan szervezési hibái fölött, mint amilyen az volt, hogy a magyar államfő beszéde előtt a magyar himnuszt kórus adta elő, míg az ukránt felvételről játszották. Mindazonáltal az ukrán vendéglátóknak elemi kötelességük lett volna tolmácsot biztosítani a szomszédos ország elnöke számára - emlékeztetett a hetilap.

A cikk szerint beregszászi beszédében Sólyom László legalább két figyelemreméltó kijelentést tett: mindenekelőtt elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy az ukrajnai pártlistás választási rendszer következtében a magyar kisebbség képviselője nem juthat be a parlamentbe, illetve kétségét fejezte ki a kétnyelvű oktatásnak a kárpátaljai magyar iskolákban történő bevezetése kapcsán, mert szerinte az a magyarok asszimilációjához vezet.

A hetilap a magyar államfőnek leginkább azt a megállapítását nehezményezte, hogy az államnyelvet - amelyet a köztársasági elnök szerint is feltétlenül tanulni kell a magyar iskolákban - jobb lenne az idegen nyelv módszertana szerint oktatni.

"A szomszédos ország elnökének természetesen lehet saját véleménye Ukrajna választási rendszeréről és nyelvpolitikájáról, hasonló kijelentéseket tennie azonban - a diplomácia nyelvén fogalmazva is - nem egészen korrekt" - állapította meg az írás, amely szerint a magyarországi ukrán kisebbségnek közel nincsenek olyan jogai, mint a magyaroknak Ukrajnában, miközben a hatezresre fogyatkozott magyarországi ukránság asszimilációját az ukrán államférfiak egyáltalán nem emlegetik.

A cikk utalt arra, hogy Sólyom László az ukrán nyelv idegen nyelvként való magyar iskolai oktatásának kérdését már a múlt hónapban is felvetette a Viktor Juscsenko ukrán elnökkel folytatott kijevi tárgyalásain, ám az ukrán állam feje erre nem is reagált. A hallgatását magyar partnere talán egyetértése jeleként értelmezte - fogalmazott az írás.

"Ha hasonló kijelentések Magyarország valamelyik nyugati szomszédjának a területén hangoztak volna el, akkor a megfogalmazójuknak finoman, de határozottan azt tanácsolták volna, hogy ne avatkozzon más országok belügyeibe" - írta a többi között a kijevi hetilap.

Medián: Szili ugyanolyan népszerű, mint Orbán
Izzanak a vietnámi kapcsolataink 
Gyurcsány és Kóka a sor végén kullog 

MTI

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megduplázná venezuelai olajtermelését az amerikai Chevron
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 17:21
A Chevron amerikai olajipari konszern megerősítette venezuelai tevékenységének jelentős bővítését, néhány nappal azután, hogy Donald Trump amerikai elnök olajmegállapodást jelentett be az Egyesült Államok és Venezuela között.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött Németországból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 15:29
Jelentősen javította a német gazdaság idei és a következő két évre vonatkozó növekedési előrejelzését a DIW gazdaságkutató intézet, elsősorban a vártnál erősebb export és az iráni háború nyomán a korábban feltételezettnél enyhébb energiapiaci sokk miatt.
Makro / Külgazdaság A Fidesz átírná az Orbán Viktor visszatérését blokkoló szabályokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 14:53
Bóka János szerint megfelelő választói felhatalmazással a Fidesz akár meg is változtathatná azokat a szabályokat, amelyek jelenleg kizárják Orbán Viktor 2030-as visszatérését. A frakcióvezető szerint a volt kormányfő továbbra is meghatározó szereplője maradna a pártnak.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy drágább lett-e a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 11:09
Itt vannak az országos átlagárak.
Makro / Külgazdaság Júliusban sem talált magára a hazai turizmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 08:30
A külföldi vendégek száma 1,9 százalékkal csökkent.
Makro / Külgazdaság Megvan a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő új vezetője
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 20:19
Balázs Zoltán sok területen évtizedes tapasztalattal rendelkezik, Kármán András a piaci gondolkodását, hatékonysági szemléletét és szervezetépítő készségét tartja elengedhetetlennek.
Makro / Külgazdaság A választás óta nem volt ennyire drága az euró, mint kedd este
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 19:33
Elhagyta a 367-es szintet is kedden az euró-forint árfolyam, a dollár-forint 317-nél jár.
Makro / Külgazdaság Trafóháznál robbant pokolgép a német-lengyel határnál
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 17:15
Az elkövetőknek egyelőre nyoma sincs.
Makro / Külgazdaság Rekordösszegűre nőhetnek a kórházi tartozások idén
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 15:46
A legfrissebb adatok szerint már 59 milliárd forint a kórházak összesített adóssága, az egyetemi klinikák is tetemes összeggel tartoznak. 
Makro / Külgazdaság Összeomló beruházások, szárnyaló ipar: ilyen volt a kormányváltás utáni gazdasági átmenet
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 1. 12:12
Végleg maga mögött hagyta a három és fél évig tartó stagnálás időszakát a magyar gazdaság, ettől függetlenül nem lehet felhőtlen az öröm a második negyedéves adatok láttán. A beruházások összeomlottak, a mezőgazdaságot pedig a történelmi aszály vetette vissza. A mérleg másik serpenyőjében viszont nagyon rég nem látott szárnyalást mutatott be az ipar.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG