4p
Az amerikai Igazságügyi Minisztérium idén már havi rendszerességgel jelenti be olyan kínaiak letartóztatását, akiket kémkedéssel vádolnak. Eközben egy konzervatív agytröszt jelentése leszögezi: „már nem elfogadható, hogy a Kínai Népköztársaság tudósai, újságírói, diplomatái és közhivatalnokai szabadon érintkezhessenek az amerikai társadalommal”. Káncz Csaba jegyzete.
(Fotó: depositphotos.com)

Az amerikai politikai és katonai vezetésnek mára meggyőződése lett, hogy Kína sokkal komolyabb versenytárs, mint a Szovjetunió valaha volt és Peking ambícióinak megfékezéséhez több kell, mint a Hidegháború „feltartóztatási” (containment) stratégiája. Holott katonai értelemben Kína csak azt teszi a Dél-kínai-tengeren, amit Washington a 19. és a korai 20. században, amikor elfoglalta part közeli területeket a Karib-tengeren és a Csendes-óceánon. Ezen vizek fölötti ellenőrzés tette lehetővé aztán az USA beavatkozását mindkét világháborúba.

Új korszakba lépünk

Az Egyesült Államokban a befolyásos Forbes magazin már két éve követelte a hivatalos kínai egyetemista szervezetek (CSSA) betiltását világszerte. A lap szerint Peking ezeken a szervezeteken keresztül mozgatja a fiatal ügynökeit Kanadában. De ez csak az előszele volt annak, ami mára kibontakozott.

Az amerikai Igazságügyi Minisztérium idén szinte havi rendszerességgel jelenti be olyan kínaiak letartóztatását, akiket hírszerzéssel vádolnak. A múlt hónapban egy kínai kormányhivatalnokot, Liu Zhongsant vették őrizetbe vízum-csalás vádjával, amelynek fedése alatt csúcstechnológiával foglalkozó egyetemeken szervezett be szakértőket. A kém tevékenysége része a kínai Tudomány és Technológiai Minisztérium azon „Ezer Tehetség Program”-jának, amely kínai származású amerikaiakat környékez meg. A Pentagon legutóbbi (2019 májusi) jelentése a kínai hadseregről megállapítja, hogy az „Ezer Tehetség Program” nem csak kereskedelmi célokat szolgál, hanem támogatja a Kínai Néphadsereg nagyarányú modernizációs programját.

Liu letartóztatásának napján ítélték 10 év börtönre Ron R. Hansent, a katonai hírszerzés egykori tisztjét, aki szintén Kínának kémkedett. Egyik társát, Kevin Malloryt, egykori CIA ügynököt 20 év börtönre ítélték. Peking közben új módszereket is bevet: februárban vették őrizetbe a kínai Közbiztonsági Minisztérium (MPS) munkatársát, aki Floridában kémkedett egy haditengerészeti bázison. Az MPS-t eddig az amerikai elhárítás a kínai rendőrségért felelős intézményként tartotta számon, így meglepetés volt, hogy már onnan is dobnak át ügynököket.

Káncz Csaba

Vissza az 1930-as évekbe

Az amerikai konzervatív körökben növekvő Kína-ellenes érzelmeket jól mutatja a Hoover Institution nevű agytröszt jelentése. A kutatás 1930-as évek hangulatát idéző megállapításai szerint a kínai állampolgárok és a kínai származású amerikaiak potenciális nemzetbiztonsági veszélyt jelentenek az Egyesült Államok számára. A jelentés egyenesen leszögezi: „már nem elfogadható, hogy a Kínai Népköztársaság tudósai, újságírói, diplomatái és közhivatalnokai szabadon érintkezhessenek az amerikai társadalommal”.

A jelentés szerint a kínai kormány a világban élő kínai diaszpórát „külföldi honfitársakként” kezeli, akiknek az anyaország felé hűséget kell mutatniuk – márpedig a jelentés szerint ez „rasszista célmeghatározás”. Az anyag ezért „szemet szemért válaszcsapást” követel, amelynek keretében minden amerikai intézménynek, amely kínaiakkal kerül kapcsolatba, meg kell változtatni gyakorlatát. A múlt hónapban aztán a Washington Post is beállt a sorba és szerkesztőségi állásfoglalásban követelte, hogy mivel Kína korlátozza a sajtó szabadságát, a „külügyminisztérium erre reagálva korlátozza a kínai újságírók vízumát és közlekedését az Egyesült Államokban”.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG