3p

Az izraeli hadsereg (IDF) nagyszabású légicsapásokat mért a Gázai övezetre, a Hamász terrorszervezet irányította egészségügyi minisztérium szerint életét vesztette legkevesebb kétszázharminc gázai hétfőről keddre virradóra. 

Mintegy két hónappal az Izrael és a Hamász közötti tűzszünet életbe lépése után Izrael számos célpontot támadott a Gázai övezetben. A gázai egészségügyi minisztérium jelentése szerint legkevesebb kétszázharminc ember vesztette életét, közülük százheten az övezet déli részén. A miniszterelnöki hivatal közleménye szerint Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Jiszrael Kac védelmi miniszter arra utasította az IDF-et, hogy határozottan lépjen fel a Hamász terrorszervezet ellen a Gázai övezetben.

A közlemény szerint „a Hamász ismételten megtagadta túszaink szabadon bocsátását, valamint elutasította az összes javaslatot, amelyet Steve Witkoff amerikai elnöki különmegbízottól és a közvetítőktől kapott. Az IDF jelenleg a Hamász terrorszervezet célpontjait támadja szerte a Gázai övezetben annak érdekében, hogy elérje a háború céljait, ahogyan azokat a politikai szint meghatározta, benne az összes túszunk, az élők és a halottak szabadon bocsátását. Izrael ezentúl növekvő katonai erővel lép fel a Hamász ellen. A hadműveleti tervet a hétvégén ismertette az IDF, és jóváhagyta a politikai vezetés.”

Az IDF bejelentette a tanítás felfüggesztését kedden a gázai övezet szomszédságában, és leállították a vasúti közlekedést is Askelon és Szderot között a biztonsági előírások alapján.

Sok áldozata van az újabb csapásnak / A kép illusztráció
Sok áldozata van az újabb csapásnak / A kép illusztráció
Fotó: MTI/AP/Tsafrir Abayov

A Hamász Izrael lépéseinek következményeire figyelmeztetett a támadás után. „Netanyahu és szélsőséges kormánya úgy döntött, hogy megszegi a tűzszüneti megállapodást, ezzel veszélyeztetve a Gázai övezetben őrzött túszok sorsát. Követeljük, hogy a közvetítők vonják felelősségre Netanjahut és Izraelt a megállapodás megsértéséért” - írták közleményükben. „Izraelnek meg kell értenie, hogy a támadások folytatása halálos ítéletet jelent a Gázai övezetben lévő izraeli túszokra” – mondta az Al-Arabi csatornán a Hamász szóvivője, Szami Abu Zuhri. A jemeni húszik bejelentették, hogy visszatérnek az „aktív tevékenységhez, Gáza és a palesztin nép támogatásához, amíg az agresszió meg nem szűnik”.

Izrael és a Hamász között január 15-én jött létre, majd néhány nap múlva lépett életbe a tűzszünet. A megállapodásnak két szakasza volt, az elsőben szabadon engedtek harminchárom izraeli túszt hét hét alatt, cserébe több száz palesztin fogolyért. Eközben az IDF leállította a Gázai övezet támadását, és kivonult az ellenőrzése alatt álló területekről. A megállapodás 16. napján a feleknek meg kellett volna kezdniük a tárgyalásokat a tűzszünet második szakaszáról, amelynek végén a megmaradt túszokat is szabadon engedték volna. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG