4p
Az előző évi 4,9 százalékot nehéz lesz megismételni, a kormány most azt találgatja, mennyire romlik le a nyugat-európai gazdaság, mert azon múlik a magyar teljesítménye.

Szezonálisan és naptárhatással kiigazítva a magyar gazdaság a tavalyi utolsó negyedévben 4,6 százalékkal bővült, ami alig marad el az előző negyedévi 4,7 százalékos teljesítménytől. Ezzel az egész év teljesítménye 4,9 százalékos volt a 2018-as 5,1 százalék után. Vagyis továbbra is lendületes növekedés jellemzi a magyar gazdaság teljesítményét, bár az a kormányzati optimizmus, ami akár 5 százalékos bővülést is elképzelhetőnek tartott, végül nem teljesült.

A jó teljesítmény annak ellenére, vagy épp annak tükrében jött össze, hogy az ipar tavaly év végén meglepő mértékben lassult, és a német gazdaság felől - melynek teljesítménye hathat a magyarra - is rendre kedvezőtlen hírek érkeznek. A legfrissebb adat is fékezésről árulkodik: a negyedik negyedévben szezonális, naptári és árkiigazítással nem változott a német bruttó hazai termék a harmadik negyedévihez képest. A 2018 negyedik negyedévihez képest árkiigazítással 0,3 százalékkal nőtt a német GDP.

A harmadik negyedévhez viszonyítva a GDP 1 százalékkal növekedett, a korábbi 1,1 százalékos plusz után.

Az, hogy a növekedéshez milyen tényezők és ágazatok járultak hozzá, majd csak később fog kiderül, ami biztosnak tűnik, hogy ebben az építőipar mellett a piaci alapú szolgáltatások járultak hozzá legnagyobb mértékben.

A kormánynak láthatóan nincs miért aggódni és nem is teszi

Az GDP-adat egyébként a tegnapi Kormányinfón is szóba került, sőt, Gulyás Gergely miniszer azt is elárulta, hogy 4,9 százalékkal bővült tavaly a magyar gazdaság. Kérdésünkre kiderült, hogy a kormány egyelőre nem izgatja magát amiatt, hogy az elmúlt napokban sűrűsödtek a negatív jelek a magyar gazdaságban, amelyek az idei teljesítményt befolyásolják. Az ipari termelés lassulását jelezték a decemberi adatok, az infláció hosszú évek óta nem látott magasságba (4,7 százalék) került, a magyar fizetőeszköz pedig újabb és és újabb mélypontokat ér el, már a 340 forintot is megütötte az euró, és a Magyar Nemzeti Bank alelnökének, Nagy Mártonnak a szóbeli intervenciója kellett ahhoz, hogy valamennyire korrigáljon tegnap az árfolyam.

Gulyás Gergely a magyar gazdaság kiltásairól azt mondta, sok múlik azon, hogyan teljesít idén a nyugat-európai gazdaság: az sem kizárt, hogy visszaesésbe fordul, amire fel kell készülni itthon. A kormányzati matek szerint 1-2 százalékos nyugat-európai GDP mellett a magyar gazdaság képes 4-5 százalékkal bővülni, de azt ma még nem látják, hogy 0-1 százalék esetén, pláne ennél is rosszabb teljesítmény mellett mire lennénk képesek.

Felvetésünkre, mely szerint sűrűsödnek a negatív jelek, azt mondta, hogy ez inkább a világgazdaságra igaz, mert a magyar gazdaság tavaly az egyik legkiugróbb mértékben bővült. A költségvetési hiány is megfelel az uniós kritériumoknak: bár még nincs végleges adat, de 2-2,5 százalék közé esik a miniszter szerint. Az inflációról pedig azt mondta, hogy az ugyan magasabb volt, de az idei évre vonatkozó előrejelzések "sokkal visszafogottabbak". A miniszter szerint az a kérdés, hogyan tudja a magyar gazdaság kiküszöbölni Nyugat-Európa megakadó teljesítményének hatását.

Felhívta továbbá a figyelmet, hogy nem volt még példa arra, hogy a magyar gazdaság ennyire függetleníteni tudja magát a nyugatitól. A német cégek előbb otthoni egységeikben építenek le, a magyarországi gyártás tovább folytatódik, mert itt sok szempontból előnyösebbek a gazdasági lehetőségek - fejtette ki.

"Egyelőre úgy tűnik, hogy komoly esély van arra, hogy el tudjuk kerülni a nyugati pangás hatását. Keressük azokat az eszközöket, amelyekkel ez a különbség megtartható" - közölte.

Mindezek fényében pillanatnyilag nem látják szükségesnek, hogy felülvizsgálják az idei GDP-re (4 százalék körül) és inflációra (2,8 százalék) vonatkozó előrejelzésüket.

"A Pénzügyminisztérium dolgozik a gazdaságvédelmi akcióterven, már vasárnap, Orbán Viktor évindító beszédében is elhangozhat néhány gazdasági jellegű bejelentés, de nem várható az akcióterv teljes ismertetése" - mondta kérdésünkre a miniszter.

A rekord gyenge forintárfolyam kapcsán azt is megkérdeztük Gulyás Gergelytől, hogy még mindig élvezi-e a kormány teljes bizalmát Matolcsy György jegybankelnök, amire a miniszter ezt felelte:

"Nincs neki erre szüksége, de egyébként igen."

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
Makro / Külgazdaság Megnyílik a 400 millió dolláros amerikai támogatás Ukrajna előtt
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:05
Az Egyesült Államok engedélyezte, hogy Kijev felhasználja a korábban jóváhagyott több százmillió dolláros támogatást. A kifizetések üteme attól függ, milyen beszerzésekről dönt az ukrán fél.
Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG