2p

A képviselők lépésre sürgetnek.

Az Európai Parlament elítélte a fiatal iráni nő, Mahsza Amini letartóztatás utáni halálához vezető a bánásmódot, és uniós szankciókat sürgetett a felelősök és az eset miatt kirobbant tüntetések elnyomásában részt vevők ellen - közölte az uniós parlament.

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén kézfeltartással elfogadott állásfoglalásban az EP-képviselők a fiatal iráni nő bántalmazásának és halálának részrehajlás nélküli, hatékony és mindenekelőtt független kivizsgálását kérte.

Mahsa Aminire emlékeztető felirat Jeruzsálemben. Fotó: EPA/ABIR SULTAN
Mahsa Aminire emlékeztető felirat Jeruzsálemben. Fotó: EPA/ABIR SULTAN

Támogatásukról biztosították az iráni tiltakozások résztvevőit, és elítélték az iráni biztonsági erők által „széles körben, szándékosan és indokolatlanul” alkalmazott, számos áldozatot követelő erőszakot. Felszólították az iráni hatóságokat, hogy haladéktalanul és feltétel nélkül bocsássanak szabadon mindenkit, akit a tiltakozásokkal kapcsolatban kizárólag azért börtönöznek be, mert békésen gyakorolta a véleménynyilvánítás, az egyesülés és a békés gyülekezés szabadságához való jogát, vagy, mert kiállt az emberi jogokért.

Az állásfoglalás felszólította az Európai Uniót, hogy emberi jogi szankciós rendszere alapján vonja a korlátozó intézkedések hatálya alá a Mahsza Amini halálában vagy a tüntetők elleni erőszakban érinetteket. Az EP továbbá az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát is felkérte, vizsgája ki a történteket, valamint biztatták a Teheránban akkreditált uniós nagykövetségeket, hogy nyújtsanak védelmet az emberi jogok, és mindenekelőtt a női jogok védelmezői és az uniós és iráni kettős állampolgárok számára.

A 22 éves Mahsza Aminit azért vették őrizetbe szeptember közepén, mert nem viselte az előírás szerint kötelező ruhadarabot, a hidzsábot. Szemtanúk szerint a fiatal nőt a rendőrök megverték a rendőrautóban, majd kómába esett. Három nappal később meghalt egy teheráni kórházban.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG