Szeptember közepén a teheráni erkölcsrendőrség arra hivatkozva hurcolta el a Mahsa Aminit, hogy nem az előírásoknak megfelelően viselte az iszlám vallás által megkövetelt fejkendőt, a hidzsábot. Arról, hogy ezután mi történt, mindenki mást állít, míg az erkölcsrendőrség állítása szerint Amini szívrohamot kapott és beütötte a fejét, addig több szemtanú is arról számolt be, hogy a fiatal nőt a hatóság emberei brutálisan megverték, és ez okozta a szeptember 16-án, két nap kóma után bekövetkező halálát - írja a BBC.
Valami elindult
Azután, hogy Mahsa Amini halálát hivatalosan is bejelentették, tüntetők gyűltek össze a teheráni kórház előtt, ahol kezelték – itt emberi jogi csoportok beszámolói szerint a biztonsági erők paprikaspray-t vetettek be a tüntetők ellen, és megtörténtek az első letartóztatások is. Mindez azonban csak olaj volt a tűzre, és tüntetések sorozata tört ki a fiatal nő halála miatt, Mahsa Amini szülővárosában, Szakkézben például azt skandálták, hogy „halált a diktátorra”, valamint a már ismert kurd feminista jelszó, a „nő, élet, szabadság” is többször elhangzott.
Azt, hogy a tüntetések mennyire gyorsan eszkalálódtak, jól jelzi az is, hogy emberi jogi szervezetek jelentése szerint szeptember 19-én az egyébként korábban is rendkívül keményen fellépő biztonsági erők az iráni kurd területen rálőttek a tüntetőkre, öt embert megölve. Alig néhány nap alatt a kirobbant tiltakozások eljutottak arra a szintre, hogy több mint 40 városban, köztük a fővárosban, Teheránban is tüntetések zajlottak.
A tömeg az iszlám kormányzás ellen tiltakozó jelszavakat skandált, a nők máglyán égették el a hidzsábjukat, és több nyugati nagyvárosban, így például Torontóban és Londonban is szimpátiatüntetéseket tartottak, ahol hivatalosan elítélték „az iszlám kormány nők elleni bűncselekményeit”. Az Iran Human Rights szerint szeptember 25-ig legalább 54 embert öltek meg, és több száz nőt vettek őrizetbe és bántalmaztak a hatóságok. Az államilag támogatott média szerint legalább 1200 embert letartóztattak – írja a CNN.
A tüntetéssorozat mostanra azonban nemcsak a Mahsa Amini halála körüli felháborodásról szól, az esetenként rendőrőrsöket is megrohamozó, autókat gyújtogató tömegben több különböző társadalmi csoport és osztály egyesült, akik közül sokan már a rezsim bukását követelik – ebben egyelőre pedig úgy tűnik, hogy nem hajlandóak meghátrálni.
Hasonló, mégis más
Iránban viszonylag gyakoriak a jelentősebb tüntetések, legutoljára éppen 2021 nyarán robbant ki egy komolyabb tiltakozássorozat, amelynek fő mozgatórugója a gazdasági és megélhetési elégedetlenség volt – nevezetesen akkor júliusban épp a vízhiány, valamint az áramellátási rendszer hiányossága vitte az utcára az embereket. A tüntetések ekkor nagyjából 10 napig tartottak, és csakúgy, mint most, a belbiztonsági erők rendkívül erőteljesen léptek fel a tiltakozók ellen, több halálos áldozatot is okozva. Esfandyar Batmanghelidj, a londoni Bourse & Bazaar Foundation alapítója és vezérigazgatója szerint pont a gazdasági sérelmek miatti harag volt az, amely okolható azért, hogy a rezsim elleni tiltakozás nem terjedt át a társadalom más rétegeire.
Mint mondta, a mostani helyzet más, mivel amit az emberek követelnek, egy jelentősebb politikai változás, és a Mahsa Amini mögé felsorakozott mozgalom megkönnyítette azt, hogy a különböző társadalmi csoportok közt jobban létrejöjjön a szolidaritás. Ráadásul, ahogy azt Sanam Vakil, a londoni Chatham House közel-keleti és észak-afrikai programjának vezető kutatója kiemelte, a korábbi tüntetésekkel ellentétben most a fiatalabb, internet-hozzáféréssel rendelkező irániak is az utcákra mentek.
Van mitől félnie a kormánynak?
A tüntetések tehát zajlanak, a kemény hatósági fellépés, és az állami média megtévesztő jelentése ellenére is, az emberek az utcákon eltökéltnek tűnnek. De mennyire valódi veszélyt jelenthetnek az iráni vezetésre?
Úgy tűnik, a kormány nem érzi magát sebezhetőbbnek, mint korábban, és lehet, hogy ezzel elszámolták magukat - mondta Trita Parsi, a washingtoni Quincy Institute alelnöke.
A szakértők ugyanis – legalábbis a következő napokban még biztosan – a tüntetések eszkalálódására számítanak. Vasárnap Irán egyik legfontosabb tanári szakszervezete országos sztrájkra szólított fel, ez pedig mindig különösen érzékeny téma Iránban, mivel az 1979-es forradalom során a kollektív munkásakciók fontos szerepet játszottak a sah megbuktatásában. Trita Parsi is úgy számol, hogy a tüntetéssorozat további sztrájkokhoz vezethet majd, mivel ezekkel könnyű nyomást gyakorolni a kormányra.
Arról ugyanakkor még így sincsen szó, hogy a mostani tüntetéssorozat lenne az, amely rezsimet fog buktatni – bár az igaz, hogy az embereket színtisztán a harag és az elégedetlenség vitte az utcákra, mind a kormányzattal való tárgyaláshoz, mind a nemzetközi megfigyelőkkel való kommunikációhoz szükség lenne egy látható arcra, egy vezetőre, ilyen pedig egyelőre nem tűnt fel a tüntetéseken, így a mozgalom elég szervezetlen.
Mi az, amit elérhetnek a tüntetők?
Külföldi szemlélők szerint nagy az esélye annak, hogy az iráni kormány egyszerűen csak nyers erővel zárja le a tüntetéseket, hiszen eddig sem bántak óvatosan a tiltakozókkal, ráadásul az ország internetelérésének korlátozása is arra utal, hogy kezd elfogyni a türelem Teheránban. A kormány már most is a nemzetközi médiát hibáztatja a tüntetések kirobbantásáért és a bevezetett szankciók miatt külföldi összeesküvést emleget – nincs kétség afelől, hogyha a tiltakozásokat vérbe fojtják, akkor a várható további nyugati szankciókat hasonló elánnal fogadja majd.
Így ha az iráni kormány inkább elkerülné az arcvesztést, a tüntetők reálisan engedményekben reménykedhetnek; ezek közül az egyik nagy eredmény pont a Mahsa Aminit bántalmazó erkölcsrendőrség mozgásterének korlátozása lenne, hiszen a kötelező hidzsábviselés eltörlésére nem sok az esély. A végső álom egy népszavazás kiírása lehetne a hidzsábviselésről, azonban ez szintén kevéssé valószínű.
Az iráni kormány arcai
Az iráni kormányzat első embere a Legfelsőbb Vezető, a jelenleg is hatalmon lévő Szajjid Ali Hoszeini Hamenei 1989 óta tölti be a pozíciót, amelynek keretében az országa alkotmánya szerint felelős „az Iráni Iszlám Köztársaság általános politikájának” meghatározásáért és felügyeletéért. Amellett, hogy ő határozza meg Irán bel- és külpolitikájának hangnemét és irányát, a fegyveres erők parancsnoka is, de dönthet például az igazságszolgáltatás és az állami média vezetőinek kinevezéséről is. Az ország első emberének emellett jelentős beleszólása van abba is, hogy kik kerülhetnek a közhivatalok betöltésébe.
Az ország második embere a 2021-ben megválasztott Ebrahim Raiszi, akinek nevéhez az elmúlt időszakban több olyan rendelet is kötődik, amely felháborodást váltott ki egyes körökben, köztük egy olyan arcfelismerő rendszer bevezetésének terve, amely automatikusan tudná azonosítani a fejkendőt nem megfelelően viselő nőket.
Ők tehát annak az iráni kormánynak az első emberei, amelynek a korrupciós ügyek, gazdasági nehézségek, általános elégedetlenség mellett még így is akadnak támogatói, nem csak ellenzői, hiszen az elmúlt hetekben kormánypárti tüntetéseket is tartottak az országban.
Ennél súlyosabb fertőzésre csak 2014 és 2016 között volt példa. 
