2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az éhínség tényét egy ENSZ által támogatott szervezet is megerősítette.

A világ vezető, élelmiszerellátási krízishelyzeteket vizsgáló hatósága, az ENSZ által támogatott IPC még pénteken tette közzé jelentését, miszerint éhínség pusztít Gázavárosban.

A szervezet egyúttal figyelmeztetett arra, hogy az éhínség más városokba is átterjedhet, ha nem lesz tűzszünet, illetve ha Izrael nem oldja fel a segélyek bejutására vonatkozó korlátozásait.

Az egyik legnagyobb és legtekintélyesebb nemzetközi hírügynökség, az amerikai AP a napokban fotósorozatot is közölt a gázai éhínségről és az élelemért folytatott embertelen küzdelemről. A fotók az elmúlt napokban, hetekben, hónapokban készültek. A sorozat itt érhető el, megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánljuk.

A hírügynökség korábban közölt, szintén a nyugalom megzavarasára alkalmas képeit pedig itt lehet megtekinteni.

A brit The Guardian szombaton a helyi egészségügyi minisztérium közlésére hivatkozva arról számolt be, hogy további nyolc ember halt éhen az övezetben, köztük két gyerek. Így az éhen haltak hivatalos száma 281-re nőtt, köztük 114 gyerek van.

Eközben legkevesebb 61 ember vesztette életét az izraeli támadásokban az elmúlt 24 órában helyi közlések szerint. Számos ember a romok alatt rekedt. A gázai halálos áldozatok teljes száma meghaladja a 62 ezret a hivatalos közlések szerint.

Az ENSZ és segélyszervezetek azt állítják, hogy az éhínséget az izraeli hatóságok okozzák azáltal, hogy továbbra sem engednek be megfelelő mennyiségű segélyt az övezetbe. Izrael tagadja az éhínséget, és  a kialakult helyzetért az ENSZ-et, valamint a Hamászt okolja.

A 24.hu helyszíni riportja ugyanakkor a közelmúltban – a segélyszervezetek megállapításaival összhangban – arról számolt be, hogy a gázai-egyiptomi határnál tíz kilométer hosszan várakoznak a segélyeket szállító kamionok. Azokat ugyanis nem vagy csak nagyon lassan engedik át a határon az izraeli hatóságok.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kiderült, hová utazik legközelebb Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:52
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött a hétfői parlamenti ülés.
Nemzetközi 53 százalékot szerzett az Egyetemista Lista Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:28
A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson. Az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia 38,98 százalékot kapott a választási bizottság hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adatai szerint.
Nemzetközi Megkezdődik az ENSZ nyugat-szaharai békefenntartó missziójának felszámolása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:53
Harmincöt év után véget ér az ENSZ nyugat-szaharai békefenntartó missziója, mert a Biztonsági Tanács nem hosszabbította meg a megbízatását. António Guterres főtitkár vasárnap jelentette be, hogy november 1-jével megkezdődik a misszió felszámolása.
Nemzetközi Netanjahu az amerikai választások után folytatná az Irán elleni csapásokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:32
Az Irán elleni légicsapások lehetőségéről és időzítéséről tárgyalt telefonon Donald Trump amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Axios értesülése szerint. Az amerikai hírportál egy amerikai és egy izraeli forrásra hivatkozva számolt be az egyeztetésről.
Nemzetközi Enyhülni látszik a kereskedelmi feszültség az Egyesült Államok és Kanada között
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 06:42
Közelebb került egymáshoz Washington és Ottawa az új kereskedelmi megállapodás előkészítésében Donald Trump amerikai elnök és Mark Carney kanadai miniszterelnök szerint. A két vezető hétvégi egyeztetése után a tárgyalóküldöttségek a következő hetekben folytatják a részletek kidolgozását.
Nemzetközi Két lövedék talált el egy tartályhajót a Perzsa-öbölben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 06:21
Két, egyelőre nem azonosított lövedék csapódott egy tartályhajóba hétfőn a Perzsa-öbölben – közölte a brit tengeri hajózási biztonsági hatóság, az UKMTO. A támadásban senki nem sérült meg, és környezeti károkról sem érkezett jelentés.
Nemzetközi Kiderült: a pilóták közel negyede úgy repül, hogy túl fáradt
Kormos Olga | 2026. november 1. 16:58
Négyből három pilóta azt mondja, előfordult már, hogy pár percre bealudt a pilótafülkében repülés közben.
Nemzetközi Ki lesz az új izraeli kormányfő?
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 16:22
Jichák Herzog izraeli államelnök várhatóan minden pártvezetőt megkérdez majd, hogy kit javasolnak miniszterelnöknek.
Nemzetközi Egyszerre négy ukrán régiót ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 15:24
Több százezer ember maradt áram nélkül.
Nemzetközi Putyin fősajtósa egyértelmű üzenetet küldött Európának
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 14:24
Kifogásolják, hogy Brüsszel továbbra is Oroszország stratégiai vereségét akarja elérni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG