4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A vasárnapi demonstráció az egyik legnagyobb volt a gázai háború kezdete óta. A jelek szerint Izrael továbbra sem enged be megfelelő mennyiségű segélyt: a 24.hu helyszíni riportja szerint a gázai határnál tíz kilométer hosszan várakoznak a kamionok.

Több százezer ember tüntetett Tel-Avivban vasárnap este annak érdekében, hogy az izraeli kormány fejezze be a gázai háborút, és biztosítsa a még fogságban lévő izraeli túszok kiszabadítását, adta hírül a The Times of Israel.

Az egyik legnagyobb tiltakozás a háború kezdete óta

A túszok családjainak szervezete szerint a megmozduláson több mint félmillió ember vett részt, országszerte pedig több mint egymillió ember csatlakozott a napközbeni tiltakozó akciókhoz, illetve sztrájkhoz. Jelentős demonstrációk voltak Jeruzsálemben, Haifában és számos más városban is. Az izraeli rendőrség nem adott ki hivatalos becslést a tömeg nagyságáról.        

Demonstrálók követelik az izraeli túszok kiszabadítását és a háború befejezését a tel-avivi Kirja katonai támaszpontnál 2025. augusztus 9-én – 17-én szintén óriási tömeg vonult az utcára
Demonstrálók követelik az izraeli túszok kiszabadítását és a háború befejezését a tel-avivi Kirja katonai támaszpontnál 2025. augusztus 9-én – 17-én szintén óriási tömeg vonult az utcára
Fotó: MTI/EPA/Abir Szultan

A demonstrálók utakat is lezártak, és néhány esetben összetűztek a rendőrökkel. Minimum 38 embert letartóztattak, írta az izraeli lap.

A közelmúltban a Netanjahu-kormány annak ellenére döntött úgy, hogy folytatja a gázai hadműveleteket a Hamász elleni harcra hivatkozva, és megszállja az övezet egy részét, köztük Gázavárost, hogy nemrég már 600 egykori izraeli biztonsági tisztviselő – köztük a titkosszolgálatok korábbi vezetői – is a háború leállítását követelték.

Szerintük a Hamász már nem jelent stratégiai fenyegetést a zsidó államra. „Fejezze be a háborút, hozza vissza a túszokat, állítsa meg a szenvedést”, írták.

A hadműveletek a még életben lévő mintegy 20 túsz életét is veszélyeztetik vezető izraeli biztonsági szakértők szerint.

Az izraeli támadásokban, amelyek az eddig csaknem 1200 áldozatot követelő, 2023. október 7-i Hamász-terrortámadás után indultak meg, már 62 ezer palesztin vesztette életét helyi egészségügyi szervek közlése szerint, egy jelentős részük nő és gyerek.

Az izraeli hadsereg a hétvégén is folytatta a támadásokat az övezetben, szombaton legkevesebb 40 ember, köztük segélyre várakozók vesztették életét helyi közlések szerint, írta a The Guardian.  

A brit lap szerint az izraeli hadsereg eközben bejelentette, hogy megkezdte az előkészületeket egymillió ember „kötelező elmozdítására”, gyakorlatilag elűzésére Gázavárosból.

Gigantikus kamionsor a határnál  

Az elmúlt hetekben az ENSZ és segélyszervezetek is az éhínség tömeges terjedésének veszélyére figyelmeztettek az övezetben. A Netanjahu-kormány továbbra is azt állítja, hogy nincs éhínség. Bár valamelyest növelte a beengedett segélyszállítmányok számát a közelmúltban, ez helyszíni jelentések szerint korántsem elég.

A 24.hu az egyiptomi-gázai határnál a napokban készült riportjában szintén azt írja, hogy „az EU napi 160 kamion bejutását várná el, hogy ne vezessen be szankciókat Izraellel szemben. Jelenleg azonban jó, ha a negyede bejut az övezetbe.”

„Az ember élőben is láthatja a tíz kilométernyi veszteglő kamionsort, a forróságban megrohadó sok tonna élelmiszert, ha leutazik a gázai határátkelőhöz.”

Az egyik kamionsofőr arról beszélt a lapnak, hogy órákon keresztül vizsgálták a szállítmányát az izraeli hatóságok, még a kabint is kiforgatták, majd visszaküldték. „Gondolom azt akarják, hogy éhen haljanak,” tette hozzá. 

A lap helyszíni tudósítója, Jászberényi Sándor szerint „a palesztinokat sújtó éhínséget egyre nehezebb azzal magyarázni, hogy a segélyek bejutnak, csak azokat ellopja a Hamász. A terrorszervezet fanatizmusát ismerve ez még igaz is lehetne, de csak akkor, ha valóban átjutnának a kamionok. Ám a nagy részük nem jut. Ellopni viszont csak azt lehet, ami bemegy.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Szabotázsakciótól tartanak Lengyelországban
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:14
Szabotázsakciók veszélye miatt megelőző műveletet indított a lengyel rendőrség a kalinyingrádi orosz exklávéval közös határnál – erősítette meg Marek Boron rendőrfőkapitány hétfőn az RMF FM kereskedelmi rádióban.
Nemzetközi Kiderült, hová utazik legközelebb Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:52
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött a hétfői parlamenti ülés.
Nemzetközi 53 százalékot szerzett az Egyetemista Lista Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:28
A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson. Az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia 38,98 százalékot kapott a választási bizottság hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adatai szerint.
Nemzetközi Megkezdődik az ENSZ nyugat-szaharai békefenntartó missziójának felszámolása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:53
Harmincöt év után véget ér az ENSZ nyugat-szaharai békefenntartó missziója, mert a Biztonsági Tanács nem hosszabbította meg a megbízatását. António Guterres főtitkár vasárnap jelentette be, hogy november 1-jével megkezdődik a misszió felszámolása.
Nemzetközi Netanjahu az amerikai választások után folytatná az Irán elleni csapásokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:32
Az Irán elleni légicsapások lehetőségéről és időzítéséről tárgyalt telefonon Donald Trump amerikai elnök és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Axios értesülése szerint. Az amerikai hírportál egy amerikai és egy izraeli forrásra hivatkozva számolt be az egyeztetésről.
Nemzetközi Enyhülni látszik a kereskedelmi feszültség az Egyesült Államok és Kanada között
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 06:42
Közelebb került egymáshoz Washington és Ottawa az új kereskedelmi megállapodás előkészítésében Donald Trump amerikai elnök és Mark Carney kanadai miniszterelnök szerint. A két vezető hétvégi egyeztetése után a tárgyalóküldöttségek a következő hetekben folytatják a részletek kidolgozását.
Nemzetközi Két lövedék talált el egy tartályhajót a Perzsa-öbölben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 06:21
Két, egyelőre nem azonosított lövedék csapódott egy tartályhajóba hétfőn a Perzsa-öbölben – közölte a brit tengeri hajózási biztonsági hatóság, az UKMTO. A támadásban senki nem sérült meg, és környezeti károkról sem érkezett jelentés.
Nemzetközi Kiderült: a pilóták közel negyede úgy repül, hogy túl fáradt
Kormos Olga | 2026. november 1. 16:58
Négyből három pilóta azt mondja, előfordult már, hogy pár percre bealudt a pilótafülkében repülés közben.
Nemzetközi Ki lesz az új izraeli kormányfő?
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 16:22
Jichák Herzog izraeli államelnök várhatóan minden pártvezetőt megkérdez majd, hogy kit javasolnak miniszterelnöknek.
Nemzetközi Egyszerre négy ukrán régiót ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 15:24
Több százezer ember maradt áram nélkül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG