2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A kínai kormány értékelése szerint a Pekingben tartott kétoldalú tárgyalások megvetették az alapját egy kínai-amerikai kereskedelmi megállapodásnak, de konkrét előrelépésről egyik érintett fél sem adott számot az háromnapos egyeztetések után.

A kínai kereskedelmi minisztérium közölte, hogy az amerikai és a kínai delegáció elmélyült és részletes véleménycserét folytatott a közös érdeklődésre számot tartó kereskedelmi és strukturális kérdésekről. Ez pedig megvetette az alapját egy megállapodásnak e kérdések körében.

Itt volt az ideje a találkozónak

Az amerikai küldöttség szerdán kiadott közleményében részletek ismertetése nélkül csak azokat a tárgyalási pontokat sorolta fel, amelyekről december elején Donald Trump amerikai és Hszi csin-ping kínai elnök is említést tett.

A világ két legnagyobb gazdaságának képviselői először ültek tárgyalóasztalhoz azóta, hogy Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök december elején Buenos Airesben személyes találkozójukon március végéig, 90 napra kereskedelmi tűzszünetet kötött, esélyt adva a hónapok óta dúló vámháború lezárásának.

A Jeffrey Gerrish, az Egyesült Államok kereskedelmi főképviselőjének helyettese által vezetett amerikai küldöttségben a mezőgazdasági, a kereskedelmi, az energetikai és a pénzügyminisztérium magas rangú vezetői is helyet kaptak.

Trump elnök arra akarja rávenni Kínát, hogy csökkentse a kétoldalú kereskedelmi forgalomban kialakult hatalmas többletét, változtasson kereskedelempolitikáján, hagyjon fel a technológiai transzferek kikényszerítésével és a csúcstechnológiai vállalatok állami támogatásával, tartsa tiszteletben a szerzői jogokat. Peking tagadja a vádakat, és az iparpolitikájának megváltoztatását célzó követeléseket úgy értékeli, mint a Kína gazdasági növekedésének fékezésére tett kísérlet.

A befektetők sem bizakodnak annyira

A pekingi tárgyalásokat övező jó rezgések dacára a konkrétumok hiánya némileg visszavetette a befektetők derűlátását, amelynek köszönhetően az elmúlt napokban szárnyaltak a pénz- és tőkepiacok. Részben a csalódottság következményeként csökkenésre váltottak a részvényindexek a világ vezető tőzsdéin.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ezeket a kihívásokat kell kezelniük Magyar Péteréknek? Értékelés jött Londonból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 17:27
A megemelt költségvetési hiánycél is jelzi, hogy a magyar kormány jelentős közfinanszírozási kihívásokkal kénytelen szembenézni – áll a Fitch Ratings Londonban ismertetett új helyzetértékelésében.
Makro / Külgazdaság Mikor legyen eurónk? Simor Andrást erről is kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 17:06
A Magyar Nemzeti Bank 2007-2013 közötti elnöke szeptember 10-én, csütörtökön 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter bejelentette: új hatóság jöhet létre 2027 elején
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 16:51
Erről is döntöttek a kormányülésen.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: megerősítik a magyar részvételt a boszniai békefenntartó műveletben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 16:34
A kormányszóvivő szavai szerint a Nyugat-Balkán stabilitása Magyarország alapvető biztonsági érdeke.
Makro / Külgazdaság Idővel végérvényesen megszüntetné a kormány az SZTFH-t
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 16:13
A koncessziós hatásköreit azonban már most elveszik.
Makro / Külgazdaság Az Otthon Start-projekteket is érinti a kormány előterjesztése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 12:02
A kormány módosítja a még Lázár János nevével fémjelzett, 2023-as építészeti törvényt. A változtatások három fő területet érintenek: szigorúbb környezetvédelmi ellenőrzések jöhetnek a nagyberuházásoknál, megtorpanhatnak az Otthon Start programhoz kapcsolódó kiemelt lakásprojektek és az Európai Unió Bírósága (EUB) által meghozott elmarasztaló ítélet is lekerülhet az asztalról.
Makro / Külgazdaság Hamarosan életbe léphet a vészforgatókönyv Romániában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 10:31
Már nem az áramtermelés, hanem a leállított blokkok túlhevülése a tét Csernavodánál, az ország egyetlen nukleáris erőművénél.
Makro / Külgazdaság Beütött a krach a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 09:13
Szerdáról csütörtökre emelkedett az üzemanyagok kiskereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Magyarországot is útba ejtette az Európai Unió egyik vezetője, súlyos kérdések kerültek az asztalra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 06:50
Három tagállamban tárgyalt szerdán António Costa a következő hétéves költségvetésről. A napot Budapesten zárta Magyar Péterrel, kettejük megbeszélésén az Európai Unió bővítése és a migrációs politika is szóba került.
Makro / Külgazdaság Megduplázná venezuelai olajtermelését az amerikai Chevron
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 17:21
A Chevron amerikai olajipari konszern megerősítette venezuelai tevékenységének jelentős bővítését, néhány nappal azután, hogy Donald Trump amerikai elnök olajmegállapodást jelentett be az Egyesült Államok és Venezuela között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG