4p

Az energiaválság volt az egyik fő témája annak az interjúnak, amelyet a szerb elnök péntek este adott a belgrádi Prva Televízónak. Aleksandar Vučić az interjú jelentős részét az energiaválságnak szentelte, ezzel kapcsolatban jelentette be, hogy Szerbia szeretne beszállni a Paks 2 atomerőmű megépítésébe. Ennek előzménye is volt: a szerb elnök a napokban arról beszélt, hogy Szerbia nem épít atomerőművet, mert nincs rá pénze - mutat rá a BALK.

A cikk a BALK és a Privátbankár.hu  együttműködésében jelenik meg.

Ajánlat Orbánnak

A szerb elnök a világban kialakult energiaválsággal kapcsolatban kijelentette, hogy Szerbia nem tervezi sem az áram, sem a gáz árának emelését, hiszen ezektől az áraktól függ, hogy mennyibe kerül az élelmiszerek és minden más termék ára, vagyis az ország fennmaradása.

Vučić úgy fogalmazott, hogy jelenleg Lengyelország van a legjobb helyzetben, mert az elektromos energia 70 százalékát széntüzelésű hőerőművek állítják elő, amelyeket nem is akarnak bezárni, de jól járnak azok is, akik atomerőművel rendelkeznek, viszont mindenki tönkremegy, akinek nincs atomerőműve vagy szene.

A lakossági áram ára csak Ukrajnában alacsonyabb, amelynek 15 atomerőműve van, és Grúziában, ahol 2 atomerőmű működik, csak ezekben az országok fizetnek az emberek kevesebbet az áramért, mint Szerbiában

– jelentette ki a szerb elnök, aki szerint Dániában, Belgiumban vagy Németországban az áram négyszer-ötször annyiba kerül, mint Szerbiában, amely jelenleg az áramfogyasztása 9 százalékát behozatalból fedezi. Erre azért van szükség, mert a felújítás miatt kiesett az egyik hőerőműve, amelynek a kapacitása 650 megawatt.

Vučić szerint Szerbiában minden rendben lesz, amikor ennek az erőműnek a felújítása befejeződik, amiről a napokban többször is beszélt, időpontot azonban egyik alkalommal sem említett.

Aleksandar Vučić szeretne tárgyalni a magyarokkal. Fotó: balk.hu
Aleksandar Vučić szeretne tárgyalni a magyarokkal. Fotó: balk.hu

A szerb elnök úgy fogalmazott, hogy 2028-ig, vagy 2030-ig többezer megawattal szeretnék növelni a kapacitásokat, ezért megkezdték a tárgyalásokat a Vaskapu 3 (Đerdap 3) vízerőmű megépítéséről. Ez nem új terv, Szerbia már 2013-ban felajánlotta Oroszországnak, hogy építse meg a Đerdap 3-at, ez azonban akkor elmaradt.

A szerb elnök arról is beszélt, hogy folynak a tárgyalások a Magyarországgal a bosnyák-montenegrói-szerb hármashatár közelében lévő Bistrica vízerőműről, majd hozzátette.

Megpróbálunk tárgyalni a magyarokkal, akik most Paks helyett (sic!) az oroszokkal atomerőművet építenek Budapesttől mintegy 50 kilométerre délre. Javasolni fogom Viktornak, hogy 5-10 százalékkal beszállnánk, ami 500 vagy 1000 millió eurót jelentene, hogy használhassuk az ott előállított áram egy részét

– jelentette ki a szerb elnök, aki szerint ennek az lenne a célja, hogy bebiztosítsák magunkat.

Putyinnal a gázról tárgyal

A szerb elnök egy flipchart segítségével igyekezett elmagyarázni az ország lakosságának, hogy jelenleg mi a helyzet a gáz árával, de szerb legyen a talpán, aki ezt első látásra megjegyezte, hogy a bölcsészetet végzett tudósítókról ne is beszéljünk.

A történetnek az a lényege, hogy Szerbia 2021 végéig naponta 6,5 millió köbméter gázt kap 270 dolláros áron ezer köbméterenként, de ez a mennyiség már most sem fedezi az ország napi szükségleteit, ezért a tartalékokhoz nyúlnak, hogy ne kelljen gázt venni a jelenlegi 1200 dolláros világpiaci áron.

A szerbek abban bíznak, hogy a gáz ára jövőre 800, de reményeik szerint 600 dollár alá esik, ám addig a jelenlegi mennyiséggel nem tudják kihúzni, valamennyi gázt így mégis venniük kell. Ráadásul nem lehet kiszámítani, hogy mi lesz a jövő év elején (a szerződésük ugyanis lejár), ezért Vučić létfontosságúnak tartja a november 25-re tervezett moszkvai látogatását, amikor "eldől az ország sorsa", amely a jelek szerint Putyin kezében van.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG