3p

A választ nem könnyű értelmezni. Az orosz külügyminiszter mindenért az amerikaiakat okolja.

A Nyugat megpróbál akkora vereséget mérni Oroszországra, hogy az évtizedekig ne tudjon magához térni. Ez az "oroszkérdés" megoldására tett kísérlet - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön a Rosszija 24 állami hírcsatornának és a RIA Novosztyi hírügynökségnek adott nyilatkozatában. Állítását alátámasztandó Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Lech Walesa volt lengyel elnök Moszkva legyőzését sürgető nyilatkozataira hivatkozott az MTI beszámolója szerint.

Lavrov kifogásolta, hogy miközben Oroszország és személy szerint ő is az ukrajnai konfliktus lezárására törekszik, a Nyugat részéről senki sem próbálja meggyőzni Kijevet arról, hogy térjen vissza a tárgyalásokhoz, ehelyett inkább Moszkva stratégiai vereségének fontosságáról beszélnek.

Mikor ér véget a háború?

Azzal kapcsolatban, hogy mikor fog véget érni a háború, az MTI tudósítása szerint így fogalmazott: "Itt nem az időtényező számít, hanem az érdemlegesség tényezője, azoknak az eredményeknek a minőségi tényezője, amit a népünknek, azoknak az embereknek nyújtunk, akik az orosz kultúra részei akarnak maradni, és akiket a kijevi junta a Nyugat bátorításával évek óta megfoszt mindentől, ami orosz" - magyarázta Lavrov.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy korábbi sajtóértekezleten. Nem az időtényező számít... Fotó: MTI/AP/Az orosz külügyminisztérium sajtószolgálata
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy korábbi sajtóértekezleten. Nem az időtényező számít... Fotó: MTI/AP/Az orosz külügyminisztérium sajtószolgálata

A történések fő okát az amerikai kizárólagosságtudatban nevezte meg, amelynek jegyében az Egyesült Államok mindenki mást, beleértve az Európai Uniót is, maga mögé utasít. Azt hangoztatta, hogy "az egész NATO", noha tagadja, hogy a fegyverszállításon felül részese lenne a konfliktusnak, valójában harcol Oroszország ellen. Szakemberekre hivatkozva rámutatott, hogy a bonyolultabb fegyverendszerek kezelésére lehetetlen rövid időn belül katonai személyzetet kiképezni, ezért ezt a feladatot zsoldosoknak beállított "szabadságolt" nyugati katonai szakértők fogják ellátni.

Szergej Lavrov megfogalmazása szerint Oroszország a "geopolitikai csata epicentrumába" került. Hangsúlyozta, hogy minél nagyobb az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek hatótávolsága, annál messzebbre kell eltávolítani őket Oroszország határától.

Lavrov szerint az USA benne volt az Északi Áramlat felrobbantásában

A miniszter szerint az amerikaiak közvetlen részesei voltak az Északi Áramlat gázvezeték felrobbantásának. "Beismerő vallomásnak" nevezte Victoria Nuland amerikai külügyi államtitkárnak ezzel kapcsolatban a washingtoni szenátusban tett nyilatkozatát.

Moldova lehet a következő

Úgy vélekedett, hogy Ukrajna után Moldova lehet a következő "ellen-Oroszország"-projekt, amelynek román állampolgárságú elnöke Romániával való egyesülést és NATO-csatlakozást akar, és a Nyugat Georgiát is Moszkva ellenségévé akarja tenni.

Kifejezte meggyőződését, hogy Oroszország megerősödve, jobb védelmi képességekkel fog kikerülni a konfliktusból. Azt is hangoztatta, hogy noha hivatalos szövetség nincs Moszkva és Peking között, a kétoldalú kapcsolatok minőségének szintje ennél magasabb, és nincsenek korlátai.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG