„Putyin Oroszországa azonnal gyanúba került, amikor négy hónappal ezelőtt szabotázs érte az Északi Áramlat vezetékeket. Ön akkor a történtek felderítését ígérte, ennek ellenére a közvélemény azóta sem tud szinte semmit az ügyről. Miért hallgat a kormánya?” Ezt a kérdést szegezte a Tagesspiegel Olaf Scholz német kancellárnak egy múlt vasárnap megjelent interjúban.

Szabotázs a mélyben 

A német napilap arra a támadásra utalt, amely még tavaly szeptember 26-án érte az Oroszországot Németországgal összekötő, európai-orosz együttműködés keretében megépített két gázvezetékpárt a Balti-tenger alatt. A robbantások következtében négyből három vezeték károsodott, emiatt nagyrészt használhatatlanná vált az egyik legfontosabb, akkor politikai okok miatt üzemen kívül lévő, de fizikailag még működőképes európai gázvezeték.

„A robbanások svéd és dán vizeken történtek, a nyomozás bonyolult és még zajlik”, válaszolt Scholz. Szerinte óvakodni kell a feltételezésektől, és csak azt szabad közölni, amit bizonyítani is tudnak.

„Nincsenek már régóta titkosszolgálati ismeretek birtokában? Mégiscsak ez a legnagyobb, infrastruktúrát ért támadás a köztársaság történetében” – hangzott az újabb, logikusnak tűnő felvetés, a kancellár azonban erre a kérdésre sem adott konkrét választ.

„A spekulációk itt nem visznek előbbre. A tényekhez kell tartanunk magunkat – főleg ilyen mozgalmas időkben,” mondta, hozzátéve: megvárják a vizsgálatok eredményét.

A kancellár nem cáfolta a titkosszolgálati információk létezését, tehát feltételezhetően többet tud, mint amit a nyilvánosság elé tár. A tettes kilétére azonban – az információk esetleges kétes jellege vagy egyéb okok miatt – több mint négy hónappal a történtek után még utalást sem tett.

Korai ítéletek

Az ukrán vezetés ugyanakkor már a támadás másnapján tudni vélte, ki a tettes. „Ez egy terrortámadás és az EU elleni agresszió, amit Oroszország tervezett ki. Oroszország destabilizálni akarja Európa gazdaságát és pánikot akar kelteni a tél előtt” – mondta Mikhajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó szeptember 27-én. Ezzel párhuzamosan Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő is Moszkvát sejtette a támadás mögött. Bizonyítékot azonban egyikük sem mutatott be.

Ezzel szemben Radoslaw Sikorski volt lengyel külügyminiszter azonnal az Egyesült Államokhoz kötötte a támadást. Twitter-üzenetében a robbanás utáni gázszivárgást ábrázoló kép mellé azt írta: “Köszönjük, USA.”

Később azt mondta, hogy csak spekulált, és utalt arra, hogy Joe Biden amerikai elnök 2022. február 7-én, két és fél héttel az orosz invázió előtt kijelentette: ”Ha Oroszország betör Ukrajnába – tehát tankok vagy csapatok lépik át a határt –, akkor nem lesz többé Északi Áramlat 2. Véget vetünk neki.”

A szándékos károkozást senki sem vitatja.

A svéd nyomozást vezető ügyész tavaly novemberben megerősítette a szabotázst és azt, hogy robbanóanyagok nyomait találták a helyszínen, és szabotázsról beszéltek a dán hatóságok is. A svéd nyomozók azt is megállapították, hogy valószínűleg „egy állami szereplő” felelős a történtekért.

Szakértők szerint az elkövetők hajókról dobhatták le a robbanóanyagot a vezetékekre, vagy a tengerfenéken helyezhették el azt tengeralattjárók vagy búvárok segítségével. A tettes kilétére vonatkozó hivatalos információ azonban máig nem látott napvilágot.

Nincs perdöntő bizonyíték

A nyugati sajtó szerencsére tette a dolgát, utánament a történteknek és meglepő következtetésekre jutott. “Nincs perdöntő bizonyíték arra, hogy Oroszország áll az Északi Áramlatot ért támadás mögött” – írta az oroszpártisággal aligha vádolható Washington Post tavaly decemberi tényfeltáró cikkében, összegezve kéttucatnyi diplomáciai és titkosszolgálati forrás véleményét kilenc országban.

Az amerikai lap szerint még azok a források sem kötötték egyértelműen Oroszországhoz a támadást, akik ismerik a nyomozás részleteit. Egy részük pedig egyenesen úgy vélte, hogy nem az oroszok az elkövetők.

Mint írják, az Egyesült Államok rutinszerűen figyeli orosz tisztviselők és katonai erők kommunikációját, de nem bukkant olyan beszélgetésre vagy dokumentumra, amely a robbantás felvállalásáról vagy épp annak eltitkolására tett kísérletről szólt volna.

Több forrás arra is felhívta a figyelmet, hogy Moszkvának aligha érdeke egy olyan gázvezeték megrongálása, amely évente több milliárd dollár bevételt generált számára. Ráadásul a Kreml régóta nyomásgyakorlásra használta az energiát – tavaly nyár végén a Gazprom például elzárta a vezetéket, válaszul az uniós szankciókra –, tehát miért tette volna tönkre ezt az eszközét, saját vezetékét?

Igaz – vélik egyes európai és amerikai tisztviselők –, egy oka lehetetett erre: így demonstrálhatta, hogy az európai energiainfrastruktúra sebezhető, Ukrajna barátai pedig megfizetnek a támogatásukért.

Tehát fennáll a veszély, hogy az elkövető kilétére soha nem derül majd fény, ami nyugtalanító számos, hasonló infrastruktúrával rendelkező ország számára.

„Ez nem jó. Bárki is csinálta, megúszhatja” – mondta egy norvég tisztviselő a Washington Postnak.

Ideális helyszín  

A New York Times háborús rejtélynek nevezte a történteket. A Balti-tenger ideális helyszín volt az elkövetőknek, mivel a tenger mélye nem áll ellenőrzés alatt, a hajóforgalom nagy, a hajók pedig könnyen elrejtőzhetnek, ha kikapcsolják az azonosítójukat.

Az amerikai lap arra is felhívja a figyelmet, hogy Ukrajna egyrészt biztonsági kockázatot látott a vezetékekben: ha ugyanis az oroszok ki tudják kerülni Ukrajnát a gázszállításban, akkor nyugodtan bombázhatják az ukrán infrastruktúrát.

Ukrán hivatalos szervek tavaly még egy levelet is küldtek Lengyelországnak azzal a céllal, hogy segítsenek megakadályozni az Északi Áramlat 2 üzembe helyezését, amely szerintük „negatív hatással lesz Ukrajna nemzetbiztonságára.” Másrészt azzal számoltak, hogy az orosz cégek a háború kitörése után is fizetnek majd nekik a gáztranzitért.

Ukrajnának tehát – írja a New York Times – pénzügyi szempontból volt indoka a vezetékek megtámadására, ugyanakkor kétséges, hogy képes lehetett-e az akció végrehajtására, hiszen nincs kikötője a Balti-tengeren, az egyetlen ismert tengeralattjárója pedig 2014-ben az oroszok kezére került. Ha pedig egy NATO- vagy EU-tagország követte el a támadást, az súlyos következményekkel járna, hiszen lerombolná a két legfontosabb nyugati partnerségbe vetett bizalmat.

Hozzáteszik ugyanakkor, hogy számos európai kormány és szakértő szerint valószínűleg Moszkva az elkövető.

A lap végezetül azt írja, hogy eddig sem az amerikai, sem az európai hírszerzések nem hozták nyilvánosságra azokat az adatokat, amikre szert tehettek, márpedig ezek nélkül nehéz azonosítani a tettest.

A titoktartás mértékét mutatja egy másik német példa is. A Die Linke (Baloldal) német parlamenti párt a robbantás után a német kormányhoz fordult tájékoztatásért, amely válaszában – állítja Zaklin Nastic, a párt képviselője a Bundestag védelmi bizottságában – csak annyit közölt, hogy a támadást valószínűleg „állami szereplők” követték el. Minden más információ közlését megtagadta „a szövetséges államok, illetőleg azok titkosszolgálatainak érdekeivel való konfliktus lehetőségére” hivatkozva.

Sötét hajók a tengeren

A rejtélyt tovább fokozza a Wired értesülése: a műholdról származó információkat feldolgozó SpaceKnow elemzésében ugyanis két „sötét hajót” azonosított, amelyek a robbanások előtt haladtak el a szóban forgó területen. A 95-130 méter hosszú vízi járművek kikapcsolták az AIS-transzponderüket, amely a hajók azonosítására és nyomkövetésére szolgál.

„Megpróbálták elrejteni a világ elől mind a tartózkodási helyükre vonatkozó, mind az általános adatokat” – mondta Jerry Javornicky, a cég vezérigazgatója az amerikai magazinnak.

Szakértők szerint a hajók ritkán kapcsolják ki az AIS-transzponderüket – jellemzően csak akkor, ha titkos katonai küldetést teljesítenek, vagy tiltott tevékenységet folytatnak.

Összegezve: az Északi Áramlatot valószínűleg állami szereplő vagy állami szereplők robbantották fel, kilétükről azonban továbbra sincs hivatalos információ. (Persze akár Oroszország a tettes, akár nem, a háború és a vérontás elsődleges felelőse továbbra is a katonai agresszió elindítója, Vlagyimir Putyin.)    

A nyugati szövetségesekre nem vet jó fényt, hogy több hónapos nyomozás után sem közölnek érdemi információkat. Ebből két következtetés vonható le: tényleg nem tudnak semmit, azaz nem tudták bizonyítani Oroszország bűnösségét, vagy olyasmit tudnak, amit nem mondhatnak el, azaz nem Oroszország az elkövető.

A Nagyító korábbi cikkeit itt olvashatják.