1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az önálló hitelfelvétel megtiltását irányozza elő az euróövezeti tagállamok számára négy uniós intézmény közös terve, amely a teljes körű költségvetési unió megteremtését célozza - írta a Der Spiegel című német hetilap. A terv szerint a közös pénzt használó uniós tagországok kormányai szabadon rendelkezhetnének a költségvetési bevételek felett, de hitelt csak a közösség engedélyével és csak közös euróövezeti kötvények révén vehetnének fel.

Az az ország, amely a saját bevételénél több pénzt kíván elkölteni, köteles lenne jelezni ezt a szándékát az euróövezeti pénzügyminiszterek - jelenleg Eurócsoportnak nevezett - tanácsának, amely eldöntené, hogy indokolt-e a javaslat, majd kedvező elbírálás esetén a tagállamok által együttesen garantált kötvényt bocsátana ki a támogatott kezdeményezés finanszírozására. Az egyes euróövezeti államok tartozása így a közösség adóssága lenne, vagyis a valutaunióból "adósközösség" alakulna. Az erre vonatkozó kezdeményezéseket az övezet legbefolyásosabb tagja, Németország eddig rendre elutasította.

Ugyanakkor a javaslat csak a jövőbeni hitelekre vonatkozna, a múltban felhalmozott államadósságért továbbra is az egyes országok kezeskednének. A koncepciót Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke és Jean-Claude Juncker, az Eurócsoport elnöke dolgozta ki a Der Spiegel szerint. Az elképzelés alapján a pénzügyminiszteri csoportot nem valamelyik tag vezetné, hanem egy főállású, állandó elnök. A miniszteri csoport törvényhozási felügyeletét egy új testület látná el, amelybe valamennyi euróövezeti tagország parlamentje delegálna tagokat.

A pénzügyminiszteri csoport állandó elnökének tisztségéből hosszabb távon kialakulhat az Európai Unió pénzügyminiszterének intézménye - írta a Der Spiegel. A négy uniós intézmény vezetőinek formálódó közös tervéről előzőleg a Welt am Sonntag is írt. A német lap szerint a terv közös pénzügy-, adó-, kül- és biztonságpolitikát irányoz elő. Tartalmazza továbbá azt, hogy bővíteni kell az EB ellenőrző jogosítványait a tagállami költségvetések felett, egységes bankfelügyeleti és betétbiztosítási rendszert kell kialakítani és német mintára át kell alakítani a szociális ellátórendszert és a munkaerőpiaci szabályozást. A reformokat a kétsebességes integráció elve alapján ütemeznék, vagyis az egyöntetűen támogatott elemeket valamennyi uniós tagországban egyszerre vezetnék be, azokat az elemeket pedig, amelyek körül vita van, kezdetben csak az euróövezetben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Reálisak a kormány gazdasági tervei? Pogátsa Zoltánt erről is kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense november 10-én, kedden 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink, nézőink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG