4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Most mindennél nagyobb szükség van a párbeszédre, és ehhez nem csak a nyugati média kérdéseit kell megválaszolni - írta a külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán szombaton egy moszkvai interjúját megosztva.

Szijjártó Péter az Iszvesztyija orosz hírcsatornának adott interjúban hangsúlyozta: a magyar modell nagyon világosan bebizonyította, hogy az európai uniós és a NATO-tagság nem kell, hogy kizárja a jó kapcsolatot Oroszországgal, és reményét fejezte ki, hogy több ország is alátámasztja majd ezt a példát.

Úgy vélte, nincs szükség magyar közvetítésre a helyzetben, mert Vlagyimir Putyin orosz elnök egyaránt kétszer tárgyalt a napokban Joe Biden amerikai és Emmanuel Macron francia elnökkel. Emellett információi szerint Szergej Lavrov orosz külügyminiszter amerikai kollégájával, Antony Blinkennel tárgyal, valamint Boris Johnson brit miniszterelnök is megbeszélésre készül Putyinnal.

Szijjártó Péter a kibontakozott párbeszédet a lehető legjobb hírnek nevezte. A közép-európaiaknak egyáltalán nem mindegy, sőt kiemelt nemzetbiztonsági érdek, hogy pragmatikus és civilizált kapcsolat legyen Kelet és Nyugat között - fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter.

Azt mondta: megértették az orosz javaslatot arról, hogy a NATO ne terjeszkedjen keleti irányba.

Fontos a párbeszéd (Fotó: MTI)
Fontos a párbeszéd (Fotó: MTI)

Szijjártó Péter reményét fejezte ki, hogy meg lehet oldani a problémákat, mert "ha a kapcsolatokat a kölcsönös tiszteletre alapozzuk, akkor semmiféle akadály nem létezik". Arra a hírre, hogy az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok ezer katonát küld Közép-Európába, főként Romániába, Bulgáriába és Magyarországra, Szijjártó Péter azt mondta: nem tudja, hogy a többi államban mi a helyzet, de Magyarországra ez nem igaz.

Vannak Magyarországon NATO-katonák, a Magyar Honvédség, amely NATO-egység. A Magyar Honvédség megfelelő állapotban van ahhoz, hogy megvédje az országot, tehát nincs szükség külső csapatokra - tette hozzá.

A miniszter közölte: NATO-tagállamként Magyarország folyamatosan együttműködik más tagállamokkal. Megállapodások vannak képzési küldetésekről és kölcsönös csereprogramokról, ennek részeként rotációban állomásoztak már NATO-csapatok Magyarországon, de "semmi a normális, megszokott együttműködéseken felül nem zajlik" - szögezte le.

Horvátország azon bejelentését, hogy katonái nem fognak részt venni egy esetleges ukrajnai háborúban, Szijjártó Péter nem kommentálta. Azt mondta: Magyarország egyértelmű és világos történelmi tanulságot vont le, hogy amikor Kelet és Nyugat között konfliktus alakul ki, annak a közép-európaiak általában vesztesei. Ezért be nem következett eseményekről Magyarország nem alkot véleményt - jegyezte meg.

A miniszter arra kért mindenkit, hogy csillapítsa a feszültséget, tárgyaljon és használja ki a diplomáciai eszközöket, mert "nem akarjuk, hogy visszatérjen a hidegháború". Kiemelte a civilizált, pragmatikus, bizalom- és tiszteletalapú párbeszéd fontosságát.

A külgazdasági és külügyminiszter az Ukrajnában élő magyar kisebbség helyzetét kemény problémának nevezte. Mintegy 150 ezer magyar él kisebbségben Ukrajna nyugati részén. Ők nem migránsok, hanem egy őslakos közösség, amely évszázadok óta ott él - hangsúlyozta. Sajnálatosnak nevezte, hogy 2016 óta a magyar közösség jogai folyamatosan sérülnek, az anyanyelv használatát egyre inkább visszaszorítják az oktatásban, a közhivatalokban, a médiában és a kultúrában. Időről időre új kezdeményezések kerülnek az ukrán parlament napirendjére a jogok további korlátozásáról. Ez elfogadhatatlan Magyarország számára - jelentette ki.

Szijjártó Péter kiemelte: Magyarország a nemzeti kisebbsége jogaihoz való ragaszkodással nem Oroszország érdekeit szolgálja, hanem kizárólag a nemzeti közösségét, amelynek vissza kell kapnia azokat a jogokat, amelyeket elvettek tőle. Bár pozitív folyamatokat nem lát, reményét fejezte ki, hogy a párbeszéd előbb-utóbb meghozza eredményét, és a helyzet változik. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Senki nem tudja, mi jöhet a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 15. 10:34
Jelenleg elképzelhetetlen, merre indulnak el az árak a következő napokban.
Makro / Külgazdaság Ketyeg az óra: a kormány hazahozna minden EU-s pénzt, felülvizsgálják a kiemelt beruházásokat
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 17:44
Ezek voltak a kormányszóvivői tájékoztató legfontosabb témái.
Makro / Külgazdaság Megint sokkal drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 12:27
Ezúttal mindkét üzemanyagtípusnál jelentősebb emelés érkezik.
Makro / Külgazdaság Kapitány István döntött: kirúgta a Posta vezérét is
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 11:29
Láng Géza utódját még keresik.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG