3p

A világ egyik legszebb és mindentől távol eső szegletében is úgy gondolják, hogy a fegyverkezés a béke záloga.

Új-Zéland évtizedek óta a legnagyobb stratégiai kihívásokkal néz szembe a nagyhatalmak globális versengése miatt, de az ország hadserege nem áll készen ezen kihívások kezelésére, ezért több pénzt kell fordítani a fejlesztésére -  áll egy új-zélandi kormányzati jelentésben, amely azonban még nem fogalmazott meg konkrét javaslatokat a helyzet megoldására.

Wellington pénteken tette közzé első stratégiai nemzetbiztonsági jelentését a védelmi felülvizsgálati jelentés első részével együtt. Utóbbi hangsúlyozta, hogy Új-Zélandnak többet kell költeni hadseregére és meg kell erősítenie kapcsolatait az ázsiai-csendes-óceáni térség országaival, különösen hagyományos védelmi partnerével, Ausztráliával, annak érdekében, hogy a klímaváltozás, valamint a Nyugat, Kína és Oroszország közötti stratégiai versengés jelentette kihívásokkal szembe tudjon szállni.

"Továbbra is megküzdünk a mostani kihívásokkal a jelenleg rendelkezésünkre álló haderővel, ám a közeljövőben alkalmazkodnunk kell a kialakuló új helyzethez és körülményekhez"

- fogalmazott Andrew Bridgman új-zélandi védelmi államtitkár a jelentés bemutatóján mondott beszédében.

Ha már itt sem hisznek a fegyverek ereje nélküli békében, akkor hol? Fotó: Depositphotos
Ha már itt sem hisznek a fegyverek ereje nélküli békében, akkor hol? Fotó: Depositphotos

A jelenlegi új-zélandi védelmi költségvetése a bruttó hazai termék (GDP) körülbelül 1 százalékát teszi ki. Az ennek megemelésével vagy a hadsereg fejlesztésével kapcsolatos bármely döntést a védelmi felülvizsgálati jelentés második részének 2024-es közzétételét követően hozhatnak meg.

"Az egyre erősödő Kína minden rendelkezésre álló nemzeti hatalmi eszközét oly módon használja, amely kihívást jelent a jelenlegi nemzetközi szabály- és normarendszerben"

- fogalmazott az egyik új-zélandi kormányzati dokumentum.

Andrew Little új-zélandi védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy ez különösen aggasztó a csendes-óceáni térségben, ahol Kína sokszor kizárólagos módon igyekszik kapcsolatokat építeni a régió államaival.

"Tudjuk, hogy Kína rendkívüli lehetőségeket kínál számunkra és sok más ország számára is, ám nemzetközi viselkedése és kapcsolatépítése a világ többi részével fenyegetést is jelent"

- tette hozzá a védelmi tárca vezetője.

Little kiemelte, hogy a GDP arányos új-zélandi védelmi költségvetésnek valószínűleg 1 százalék fölé kell emelkednie, ugyanakkor nem tartotta valószínűnek, hogy elérje a 2 százalékot.

A kínai állam által támogatott online szereplők oly módokon használták ki a kibertér sebezhetőségeit, amelyek aláásták Új-Zéland biztonságát - áll egy másik kormányzati dokumentumban, amely azonban nem közölt részleteket.

Az új-zélandi hadseregnek további befektetésekre, felszerelésre és kiképzésekre van szüksége, hogy felkészüljön a lehetséges fegyveres konfliktusokra és katasztrófavédelmi műveletekre - szögezte le az új-zélandi védelmi felülvizsgálati jelentés.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Német, kínai és tajvani szárnyakra ült rá a magyar ipar
Imre Lőrinc | 2026. július 5. 13:44
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az idei inflációs előrejelzéséhez képest jóval szerényebb mértékben (hiszen azt 3,8 százalékról 1,8 százalékra, drasztikusan csökkentette), de a 2026-os hazai GDP-prognózisát is módosította. A jegybank a júniusi Inflációs jelentésében már 2 százalékos növekedéssel számol, ami jövőre 3 százalékra pöröghet fel. Az év elején valóban láthattunk már egy élénkülést a gazdaságban, de az egyik húzóágazatunk teljesítménye mögött több érdekesség is meghúzódik.
Makro / Külgazdaság Foci-vb: ünneprontók ünnepe
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 08:28
Két rendkívül unalmas mérkőzésen Marokkó és Franciaország jutott elsőként a legjobb nyolc közé az Egyesült Államok 250-ik születésnapján.
Makro / Külgazdaság Elárulta a szakértő, hogy miben a legerősebbek és a leggyengébbek a magyar cégek – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. július 4. 10:24
A magyarországi kis- és középvállalkozások szakmai tudása kiemelkedő, de hatékonyságuk alapján az európai uniós mezőny alján találhatók – mondta el a Privátbankárnak adott interjúban a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója. Fehérváry Tamást az Ipar Napjai szakkiállításon arról is kérdeztük, hogy az új kormányzati ciklusban hogyan lehetne átalakítani a támogatott hitelek rendszerét, ami részben már el is indult, a Széchenyi Kártya Program likviditási célú hiteleinél ugyanis eltörölték a 3 százalékos kamatplafont.
Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG