Mit tanult Kína, és mit Tajvan Putyin hadjáratából?

Noha Kína ma már jobban hozzáfér az orosz erőforrásokhoz, piacokhoz és haditechnikához, az ukrajnai invázió elítélésének és Moszkvától való elhatárolásának határozott elutasítása tovább feszíti kapcsolatait a Nyugattal.

Washington és szövetségesei minden eddiginél elszántabbnak tűnnek, hogy versenyezzenek Pekinggel, átirányítsák a kritikus ellátási láncaikat, korlátozzák a kulcsfontosságú technológiák exportját és megerősítsék a katonai partnerségeket, miközben arra figyelmeztetnek, hogy az ukrajnai háborúhoz hasonló válság Ázsiában is kirobbanhat, nagy valószínűséggel Tajvan miatt.

Hszi lépései

Peking érzi a nyomás növekedését, aminek következtében Hszi Csin-ping kínai vezető azzal vádolja a Nyugatot, hogy részt vesz Kína „széleskörű visszaszorításában, bekerítésében és elnyomásában”, ami „példátlanul súlyos kihívásokat hozott el”. Peking azzal küszködik, hogy az ukrán háború bizony közelebb hozta egymáshoz az Egyesült Államok szövetségeseit és partnereit.

E kockázatok mérséklése érdekében Kína a belföldi fogyasztás fellendítésére és a kulcsfontosságú iparágak önellátásának javítására törekszik, ugyanakkor szorosabb kapcsolatokat alakít ki afrikai, latin-amerikai, csendes-óceáni és délkelet-ázsiai országokkal. A nyugati technológiai korlátokra válaszul megszigorította a számítógépes chipekben és más alkatrészekben használt ritkaföldfém ásványok feletti ellenőrzését.

Az ázsiai nagyhatalom a hazai tudományba és technológiába is jelentős befektetéseket hajt végre, hogy csökkentse a nyugati high-tech importtól való függőséget. Az egyik fő oka annak, hogy Kína az önellátásra helyezi a hangsúlyt, hogy – akárcsak Oroszország – konfliktus esetén az országot szinte bizonyosan szankcionálni fogja a Nyugat.

A jelentés intelmei

Az Európai Külkapcsolatok Tanácsának (ECFR) múlt havi jelentése rámutat a kínai gondolkodók és stratégák között egyértelmű szándékra, hogy megakadályozzák a nyugati győzelmet, vagy legalább olyat, amely Moszkvában rendszerváltást vagy ingadozó Oroszországot eredményezne. A jelentés szerint sok kínai értelmiségi azt szeretné, ha Peking kiállna Moszkva mellett, hogy megakadályozza az Egyesült Államok vezette győzelmet, mivel az ukrajnai háborút országuk Washingtonnal való növekvő rivalizálásának újabb megnyilvánulásaként látják.

„Stratégiai szinten a gondolkodók között az a domináns vélemény, hogy a strukturális logika szorosan összekapcsolja Kínát és Oroszországot. Egyszerűen fogalmazva, ha az USA Kína legfőbb riválisa, döntő fontosságú, hogy Amerika ne győzze le és ne alázza meg Oroszországot” – áll a jelentésben. Ugyanakkor a kínai gondolkodók azt gyanítják, hogy az USA vezette, Oroszországot célzó kezdeményezések Európában ugyanazt a motivációt hordozzák, mint a Kína elleni erőfeszítések az indo-csendes-óceáni térségben, beleértve a Quad, az AUKUS és más kezdeményezéseket is – emeli ki a jelentés.

Tajvan védelme

"Ukrajna ma, Tajvan holnap" – ez a szlogen közvetlenül a tavalyi orosz invázió után terjedt el a tajvani közösségi médiában. Bár Tajvan földrajzilag messze fekszik a háborútól, a geopolitikai lökéshullámok gyorsan elérték a szigetet.

Cai Jing-ven tavaly decemberi beszédében bejelentette, hogy 2024-től négyről 12 hónapra meghosszabbítják a katonai sorkatonai szolgálatot. A változtatást „összehasonlíthatatlanul nehéz döntésnek” nevezte, tudva, hogy népszerűtlen lesz sok olyan fiatal szavazó körében, akik a jelenlegi, rövidebb kötelező szolgálatot is időpocsékolásnak tartották.

A kritikus utánpótlás

Az orosz háború rákényszerítette Tajvan utánpótlási vonalainak régóta esedékes újraértékelésére, ami Ukrajna számára is kritikus tényező. Kijev hasznot húzni a barátságos szomszédokkal való szárazföldi kapcsolatokból. A fegyverutánpótlás logisztikája viszonylag egyszerű, akárcsak a katonák külföldön történő kiképzése és a menekültek is gyorsan elhagyhatják az országot.

Ez Tajvan esetében egészen másképp nézne ki. Egy kínai katonai támadás, vagy blokád megnehezítené - ha nem tenné lehetetlenné - az utánpótlást. Ezért kulcskérdés Tajvan számára, hogy elegendő lőszerkészletet halmozzon föl. Az ukrajnai háború súlyosbítja ezt a kihívást, mivel az USA fegyverszállításai Tajvannak már az orosz invázió előtt is évekkel késésben voltak. Most egyes fegyverrendszerek szállítása - például a Stingers vagy a HIMARS - további késésekkel szembesül, mivel nehéz a termelést a kereslet kielégítése érdekében felpörgetni.

Ezenkívül Tajvannak nincs hova küldenie menekültjeit, ha Kína támadna. Nincs olyan szomszédos ország, ahová menekülni lehetne - ehelyett a sziget lakossága belső menekült lenne. Tajvan kezd átgondolni ezt a kihívást, és felkészül a váratlan helyzetekre.

Egy kínai invázió gazdaságilag ostobaság, katonailag pusztító és végül kudarcot vallana, amint azt a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának közelmúltbeli háborús játéka is megmutatta. De a katonai konfliktus kitörése nem zárható ki – éppen ez az a dermesztő lecke, amire Putyin figyelmeztette Tajvant.

Hszi, aki nemrég kapta meg példátlan harmadik elnöki mandátumát, belső értesülések szerint gyakorlatilag megígérte, hogy Tajvan még az ő uralma alatt visszatér szárazföldi Kína kebelére. Geostratégiai értelemben ez azzal kezdődik, hogy Tajvant diplomáciával, vagy ennek hiányában kényszerrel és háborúval veszi vissza. Ez azonban óriási rizikót hordoz, hiszen Kína utoljára 1979-ben vívott háborút – új generációs, modern háborút pedig még soha.

Márpedig a történelem azt sugallja, hogy a háborús vereség egzisztenciális veszélyt jelent a diktátorok számára. Ez nem meglepő, mivel egy olyan rendszerben, ahol a hatalom önmaga köré összpontosul, az erőszak alkalmazására vonatkozó döntést általában az az egyén hozza meg, aki dicsőségben fürdik, ha a dolgok jól mennek - és teljes felelősséget visel, ha nem.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)