2p
Új világrend van kialakulóban – ennek lesznek vesztesei és győztesei is. Szijjártó Péter szerint ahhoz, hogy a győztesekhez tartozzunk, gyökeresen át kell alakítani a külpolitikánkat. A klasszikus diplomáciai feladatok mellett a gazdasági érdekek (vállalati szintig lemenő) képviselete kerül a magyar külpolitika fókuszába.

A külügyi és külgazdasági államtitkár a Közgazdász-vándorgyűlésen tartott előadást csütörtökön.

3 dolog, amiben meg kell vernünk Európát

2010-ben azt tűzték ki: Magyarország legyen Európa termelési központja. Most kiegészítik: olyan innovációs központok létrehozását kezdik meg, amely köré később újabb technológiai iparágak épülhetnek.

Belátható időn belül 3 kategóriában kell élre állnunk:

  1. Európai Unióban az ipar/GDP mutatóban az első helyen legyünk (az ipar hozzájárulása gazdaság teljesítményéhez nálunk legyen a legnagyobb)
  2. Export aránya legyen a legmagasabb a nemzetgazdaság teljesítményén belül
  3. Az egy főre eső működőtőke nálunk legyen a legmagasabb Európában.

Több exportáló kkv-t, szélesebb keleti nyitást!

A magyar gazdaság szerkezetét 2 lábra kell állítani. A kivitel iránya és a kivitelben résztvevők szempontjából is.

A magyar kivitel bő kétharmada Európába irányul, és az exportálók köre külföldi tulajdonú cégek körül kerül ki jórészt. A magyar vállalatok szerepét növelni kell az exportban (a magyar kkv-k csak a 15 százalékát adják jelenleg), és tovább kell menni a keleti nyitás útján – 2018-ra az EU-n kívüli országokba megy majd a tervek szerint az export harmada, ezt úgy, hogy közben a nyugati export mennyiségét is növelik.

Előre szól: ez nem a keleti nyitás csődje

Szijjártó Péter arról is beszélt: az arab országokba irányuló export hamarosan csökkenni fog, ez azonban a Microsoft és a Nokia globális döntésének következménye, amire semmi ráhatásunk sincs. Azt azonban előre látja: ezt majd a keleti nyitás csődjeként fogják beállítani.

Mire készül a kormány?

A konferencián korábban Varga Mihály ismertette a közeljövő gazdaságpolitikai terveit: új programmal szorítanák vissza a feketegazdaságot, 5 millióra emelnék a foglalkoztatottak számát, forintosítják a devizahiteleket, nem bocsátanak ki devizakötvényeket, átgondolják a bankadót és a tranzakciós illetéket, rövid pórázon tarják az önkormányzati eladósodást, újraiparosítanak és elektromos autókat szereznek be. Részletek >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A nap képe: nem egyedül vonatozott Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 15:49
A miniszterelnök Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel közösen szállt fel egy menetrendszerinti vonatra.
Makro / Külgazdaság Sokkoló adatot közölt a Pénzügyminisztérium a hiányról
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 12:52
Június végén a hiánycél 80,2 százalékát érte el a központi alrendszer deficitje.
Makro / Külgazdaság Megszólalt Orbán Viktor: a jogállam helyreállítását ígérte
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:37
A volt kormányfő szerint Sulyok Tamás volt Magyarország utolsó legitim köztársasági elnöke.
Makro / Külgazdaság Megint drasztikusan drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:11
A kiskereskedelemi átlagárakban nem biztos, hogy megjelenik.
Makro / Külgazdaság K&H: több mint kétszeresére nőtt az új terméket tervező vállalatok aránya
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 09:13
A vállalatok 57 százaléka számolt be jelentősebb digitális fejlesztésről, ami a kutatás történetének legmagasabb értéke.
Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG