4p
Nyilvános nyomozást és orosz részvételt akar Moszkva a merénylettel kapcsolatban, a britek azonban ezt elutasítják.

Az orosz külügyminiszter szerint Oroszország csak akkor hajlandó elfogadni a Szkripal-ügy nyomozásának eredményét, a abban maga is egyenrangú félként vehet részt. Szergej Lavrov szerint a vizsgálatnak átláthatónak kell lennie, nem lehet titkos, ahogy azt a britek szeretnék. Március 12. óta Moszkva már több mint tíz hivatalos jegyzékben is kérte, hogy részt vehessen a nyomozásban, ám London ezt kategorikusan elutasította.

A külügyminiszter hangsúlyozta:bemondásos alapon Moszkva senkinek sem fog hinni a Szkripal-ügyben. Felhívta a figyelmet arra, hogy London közölte: a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) vizsgálatának eredményét csak a brit fél fogja megkapni, az orosz nem.

Lavrov szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsának minden oldalról és objektíven kell megvizsgálnia az ügyet. Hozzátette: a Szkripal-ügy brit verziójának kitalált voltát igazolja az is, hogy azoknak az országoknak egy részét, amelyek az Egyesült Államok és Nagy-Britannia ráhatására kénytelenek voltak Oroszország ellen szavazni az OPCW végrehajtó tanácsának szerdai hágai rendkívüli ülésén, "még nem tudták kiképezni arra, hogy mit kell mondani". A külügyminiszter reményét fejezte ki, hogy üggyel kapcsolatos kérdéseire Nagy-Britannia, Franciaország és a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet végül választ fog adni.

"Azért a brit hírszerzés sem hiteles"...

Lavrov kétségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a brit védelmi minisztérium Porton Downban működő vegyi és biológiai laboratóriuma összeegyeztethető-e a vegyifegyver-tilalmi egyezménnyel. Az orosz külügyminisztérium szóvivője a Facebookon bírálta, hogy a brit diplomáciai tárca Twitter-oldaláról azt a március 22-i bejegyzést, amely a Porton Down-i laboratóriumra hivatkozva azt állította, hogy a Szkripalék ellen alkalmazott méreg orosz eredetű volt. A labor vezetője a héten ugyanis kijelentette: az irányítása alatt dolgozó tudósok képtelenek megállapítani a Szkripalék ellen alkalmazott hatóanyag eredetét.

Szkipal tíz éven át dolgozott a brit szolgálatnak, Nyugat-Európában tevékenykedő orosz ügynökök tucatjait leplezte le, és a hivatalos orosz vádak szerint ezért 100 ezer dollárt kapott az MI6-től. Szkripalt végül 2006-ban Oroszországban 13 év fegyházra ítélték, ám 2010-ben, egy orosz-amerikai kémcsere során Nagy-Britanniába távozott, és rejtélyes körülmények között leszállt az Oroszországból Amerikába tartó gépről.

Az orosz külügyminisztérium emlékeztetett: 2003-ban, az USA iraki invázióját megelőzően, Colin Powell akkori külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén egy fehér port tartalmazó kémcsövet mutatott fel, bizonyítandó, hogy Szaddám Huszeinnek tömegpusztító fegyvereket előállító laboratóriumai vannak. A diktátor megdöntése után kiderült, hogy Powell állítása valótlan volt. Az iraki tömegpusztító fegyverek létezését egyébként a brit hírszerzés "bizonyította be" akkor.

Ahogy arról korábban már írtunk, a Szkripal-ügy okozta diplomáciai válság keretében Oroszországból kiutasított 60 amerikai diplomata és családtagjaik elhagyták az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségének épületét, de ezen kívül számos ország szélnek eresztette a nagyköveteket. Az Egyesült Királyság már korábban kiutasított 23 diplomatát, most számos ország csatlakozott hozzá: az Európai Tanács elnöke hétfőn arról számolt be, hogy mostanáig  tizennégy európai uniós tagállam döntött úgy, hogy orosz diplomatákat utasít ki – a listán az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok mellett biztosan ott van Németország, Franciaország, Olaszország, Hollandia, Románia, Lengyelország és a Balti-államok, de Ukrajnából is elzavartak 13 orosz diplomatát.

Londonnal való szolidaritásának kifejezésére Magyarország is hazaküldött egy orosz nagykövetet, amit Moszkva a kölcsönösség elve alapján egy magyar diplomata kiutasításával honorált. Erről itt olvashatsz részletesebben >>>

Tiltakoznak az oroszok: üres rágalom a Szkripal-ügy?

Moszkva szerint a vádak mögött nem állnak konkrét tények vagy tisztességes nyomozás. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG