1p

Először fogalmazták meg szlovák politikusok, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) létét nem kifogásolják, csak azt nem tudják elfogadni, hogy a fórumot a parlament saját állandó intézményének tekinti - mondta az MTI-nek a magyar és a szlovák parlamenti külügyi bizottság szerdai esztergomi találkozója után Szabó Vilmos, a magyar bizottság szocialista alelnöke. A megbeszélésen a felek több kérdésben is egyetértettek.

Németh Zsolt, a magyar külügyi bizottság fideszes elnöke és szlovák partnere, Boris Zala a megbeszélés után tartott sajtóértekezleten egybehangzóan azt emelte ki, hogy a két ország alapszerződéséhez nem kell hozzányúlni, hanem az abban foglaltakat kell alkalmazni; mint a fideszes politikus mondta: "az alapálláson kell változtatni".

A két társbizottság megállapodott abban, hogy a KMKF-fel kapcsolatos jogi kifogásaikat a szlovákok átnyújtják a magyar külügyi bizottságnak, s ezeket meg fogják vitatni. Egyetérttek abban is, hogy rendszeres találkozókra van szükség - legalább évente egyszer-kétszer - de erre ezen felül is sor kerülhet, ha bármelyik fél kéri.

Magyar-szlovák: ledöntik a tabukat
 
Megoldják-e az új tagok, amit a nagyok is nyögnek?
Olcsó bevásárlóhely vagyunk a szlovákok szemében 
Botrányba fulladt a magyar-szlovák tárgyalás

MTI

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Osztogat vagy fosztogat a kormány? Jégkockaként olvadt el a GDP-növekedés – Ez Viszont Privát Extra
Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton | 2026. február 6. 18:41
Különleges adással érkezik a héten az Ez Viszont Privát. Gyükeri Mercédesszel és Tóth Leventével beszélget a gazdaság és közélet aktuális témáiról Herman Bernadett főmunkatársunk. 
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG