3p
Trump bejövetele és Netanjahu szorult politikai helyzete megnyitják az utat Ciszjordánia fokozatos annektálásához. Egy szélsőséges Izrael viszont még a baráti arab államok jóindulatát is gyorsan elvesztheti, ráadásul a térségben is tovább nőne az egyébként sem alacsony feszültség.
EPA/ABIR SULTAN

Két hónapja számoltunk be Naftali Bennett oktatási miniszter, a keményvonalas Zsidó Otthon párt vezetőjének bejelentéséről, miszerint hogy Trump győzelme egy lehetőség Izrael számára, hogy „azonnal visszakozzon az ország közepén létrejövő palesztin állam elképzelésétől, amely sértené biztonságunkat és az igaz ügyet. Ez a pozíciója a megválasztott amerikai elnöknek is. A palesztin állam korszakának vége.”

A telepesek fújhatják a passzátszelet

Bennett vasárnap már konkrétumokkal állt elő és bejelentette, miszerint törvényjavaslatot terjeszt be arról, hogy január végéig annektálják a megszállt Ciszjordánia harmadik legnagyobb telepét (Ma’ale Adumim). Bizonyosra vehető, hogy a „január végéig” határidő bejelentésével Bennett arra utal, hogy az pár nappal Trump január 21-i beiktatása után történjen meg. Ahogyan egy 2014-es előadásában  a Brooking Institute-ban már kifejtette, Ciszjordánia teljes annektálása egy folyamat, „egy olyan küzdelem”, amelynek során a globális közvélemény változásait is figyelembe kell venni. A telepek legalizálásáról szóló törvénytervezet Aviháj Mendelblit államügyész szerint egyébként alkotmányellenes, ellentétes mind az izraeli, mind a nemzetközi törvénykezéssel.

Új helyzet áll elő

Két fontos oka van annak, hogy az izraeli kormányzat annexiókat követelő hangjait komolyan vegyük. Az egyik Trump bejövetele és új izraeli nagykövet-jelöltjének megnevezése. David M. Friedman egy csődjogász, nulla diplomáciai tapasztalattal, viszont eddig Amerikában orthodox zsidóként több tízmillió dollárt gyűjtött össze a ciszjordániai telepesek számára. Eddigi tevékenysége alapján arra lehet következtetni, hogy az új amerikai nagykövet keményebb vonalat fog vinni a telepes-politikában, mint maga Nethanjahu miniszterelnök – ami valljuk be, nem kis teljesítmény!

Káncz Csaba

Ez viszont a józanabb Republikánusoknál is kiveri a biztosítékot, és arra figyelmeztetnek, hogy egy szélsőjobboldali Izrael el fog szigetelődni még a barátibb arab államoknál, így Egyiptomnál, Jordániánál és az Öböl-menti államoknál is.

A másik ok pedig Netanjahu miniszterelnök politikai túlélése. A kormányfőt két napja a rendőrség három órán keresztül hallgatta ki, illegális ajándékok és előnyök elfogadásának gyanújával. A vizsgálat még 9 hónapja kezdődött és a rendőrség bizonyos abban, hogy napokon belül megindul a hivatalos nyomozás. Ezen túl ott van a vitatott szerepe német tengeralattjárók megvásárlásában is, amely ügyletet még a védelmi miniszter is ellenezte.

Netanjahu tisztában van vele, hogy törékeny hatalma megtartásához elleneznie kell bármilyen kompromisszumot a palesztin szuverenitás és a kétállami megoldás kérdéskörében. Ez a jelenlegi helyzetben azt jelenti, hogy Bennett-nek és a mögötte álló köröknek az annexió témájában szabadabb keze van, mint korábban. A kocka tehát el van vetve.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG