4p

Alig több mint két héttel az amerikai határnyitás előtt csak egy biztos: Szputnyik-védőoltással nem lehet majd beutazni az USA-ba. A WHO által elismert oltásokkal - köztük a két kínaival - viszont igen. Az érdeklődés máris nagy és a légitársaságok árat is emeltek.

A november 8-ai amerikai határnyitást már tényként lehet kezelni, de azért jócskán akadnak még bizonytalanságok a feltételek körül. Bár a Fehér Ház egy sajtósa az elmúlt héten a "sorompók" novemnber 8-ai felemeléséről adott közre egy Twitter-üzenetet, a kormány hivatalos honlapjain még nincs nyoma a részleteknek. Márpedig aki csak egyszer is átlépte az Egyesült Államok határát, az tudja, hogy hosszadalmas, idegesítő és néha kifejezetten kellemetlen procedúráról van szó - különösen akkor, ha az illető egy nagy nemzetközi reptéren (például New York JFK, Los Angeles LAX) lép be az országba.

Annyi már biztosnak látszik, hogy a beutazáshoz 72 órán belül elvégzett Covid-teszt és oltási igazolás lesz szükséges. Hogy mely vakcinákat fogadják el az sem volt egyértelmű eddig, de immár bizonyos, hogy az illetékes amerikai hatóság, az FDA, valamint a nemzetközi egészségügyi világszervezet (WHO) által elismert oltásokat. Ezek már megtalálhatók a hivatalos honlapon is.

Egy egészségügyi dolgozó mutatja a Szputnyik V vakcinát tartalmazó ampullát (Fotó: EPA/ANDREI POKUMEIKO)
Egy egészségügyi dolgozó mutatja a Szputnyik V vakcinát tartalmazó ampullát (Fotó: EPA/ANDREI POKUMEIKO)

Az orosz Szputnyik V nem szerepel egyik listán sem. Sajtóhírek szerint az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) csak a jövő év első negyedévében dönthet a Szputnyik V-oltóanyag jóváhagyásáról. A Reuters hírügynökség szerint ugyanis - állítólag - még több dokumentum hiányzik az engedélyezési eljáráshoz, ezeket Oroszország november végéig pótolhatja. A Szputnyik V-oltóanyagot Oroszországban 2020 augusztusában engedélyezték. Az oltóanyagot a TASZ orosz hírügynökség szerint 70 országban alkalmazzák.

Nem teljesen reménytelen azért a Szputnyikkal beoltottak helyzete sem. Ha ugyanis valaki harmadik oltásként az alábbi (jóváhagyott) vakcinák egyikét veszi fel, akkor olyan igazolást is kap, amelyen csak az utóbbi neve szerepel - így meg lehet próbálkozni a határ átlépésével úgy, hogy csak ez utóbbit mutatja be az USA-be belépni szándékozó. Ebben persze van némi kockázat, hiszen a bevándorlási képviselő kérheti az első két oltás papírjait is.

Sokan indulhatnak New Yorkba az év végén (Fotó: Pixabay)
Sokan indulhatnak New Yorkba az év végén (Fotó: Pixabay)

Az FDA által elismert vakcinák a következők:
    •    Pfizer-BioNTech: BNT162b
    •    Moderna: mRNA-1273
    •    Janssen/Johnson & Johnson: Ad26.COV2.S
A WHO által elismert vakcinák pedig az alábbiak:
    •    Pfizer-BioNTech: BNT162b
    •    Moderna: mRNA-1273
    •    Janssen/Johnson & Johnson: Ad26.COV2.S
    •    Oxford/AstraZeneca AZD122s
    •    Serum Institute of India: Covishield(Oxford/AstraZeneca formulation)
    •    Sinopharm (Beijing): BBIBP-CorV (Vero Cells)
    •    Sinovac: CoronaVac

A beutazási könnyítések hírére alaposan megélénkült az USA-ba irányuló járatok iránti érdeklődés - és cseppet sem mellékesen felmentek a jegyárak is. Az Airlines for Americas szakmai szervezet (A4A) legutóbbi felmérése - amelyet a Politico közölt - már a megugró augusztusi adatokat tükrözi. Az emelkedés mértéke 160 százalék a 2020-as augusztusi adatokkal összevetve.

A Bureau of Transportation Statistics adatbázisa szerint tavaly augusztusban 25,2 millióan ültek repülőre az Egyesült Államokban, idén augusztusban viszont már 66 millió jegyet adtak ki - igaz, ennek döntő része (59,7 millió) belföldi utazást takar, vagyis a beutazó turizmus még elhanyagolható szinten volt a nyár utolsó hónapjában. Nagy kérdés, hogy a novemberi határnyitás mennyivel dobja meg ezeket a számokat. Ez pedig attól is függ, hogy a nagy légitársaságok milyen ütemben tudják visszaállítani, bővíteni a járvány előtti menetrendet.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG