1p
Az osztrák Erste Group Bank vezérigazgatója szerint a magyar gazdaság fellendüléséhez gazdaságpolitikai fordulatra van szükséges, de erősen kétséges, hogy az 2013-ban bekövetkezik-e.

A magyarországi Erste Csoport anyavállalatának vezetője azonban úgy véli, hogy a bank szempontjából 2013 lényegesen jobb év lesz. Andreas Treichl szerint a magyarországi nehézségeket súlyosbította, hogy nehéz politikai környezetben kellett vezetni a vállalatot. "Ez nagyon sok pénzünkbe került" - fogalmazott.

A bankvezető azonban megerősítette, hogy Magyarország, és az Európai Unióhoz tartozó kelet-európai államok továbbra is a bankcsoport kulcspiacának számítanak. Ezt arra utalva mondta, hogy a bankcsoport decemberben jelezte: a várt politikai és gazdasági fordulat hiányában megválik ukrán leánybankjától. Treichl hangsúlyozta, hogy nem lehet egységesen kezelni a közép-kelet-európai térség gazdaságait és piacait. "Ugyanúgy kell Kelet-Európára tekinteni mint Nyugat-Európára. Ahogy Svédországot Görögországgal, úgy Lengyelországot és Bulgáriát sem lehet összehasonlítani" - mondta, hozzátéve, hogy ez a differenciálódás a jövőben csak mélyülni fog.

A régió gazdaságairól szólva elmondta: lesznek olyan államok, amelyek nagyon jó munkát végeznek és a kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére jól fognak teljesíteni, és olyanok is, amelyekre ez nem lesz érvényes. "Csak az olyan gazdaságokba fognak beruházásokat végrehajtani, ahol jól összehangolják a gazdaságpolitikát, az üzleti és pénzügyi szektort, a jegybank és a hatóságok tevékenységét". A bankár a térségbeli együttműködés fontosságát hangsúlyozta és egy nagy régiós tőkepiac létrehozása mellett érvelt, "legyen annak székhelye Varsóban, Pozsonyban vagy Bécsben". "Nagy lehetőség Ausztria számára, hogy olyan térségben van, amely a következő 25 évben sokkal gyorsabban fog nőni mint Dél-, Nyugat- vagy Észak-Európa" - fogalmazott, hozzátéve, hogy egy régiós tőkepiacnak minél szélesebb együttműködésen kell alapulnia.

Az Erste AG vezérigazgatója szerint egy ilyen kezdeményezéshez a két nagy térségi tőkepiac, Bécs és Varsó mellett Prágának is csatlakoznia kellene. Pozsony nagyon kis piac, míg Magyarország jelenleg nehéz helyzetben van, de az lenne a legjobb, ha Zágráb és Bukarest is az együttműködés része lenne - tette hozzá. Az Erste lehetséges befektetési célpontjai között említette Szerbiát, amely - mint fogalmazott - az Európai Unió része lesz, de a társaság növelné Lengyelországi jelenlétét is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
Makro / Külgazdaság Méregdrágává vált a benzin Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:37
Nagyon fáj az amerikaiak pénztárcájának is a további háborúskodás Iránnal szemben.
Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
Makro / Külgazdaság Jó hírek érkeztek Kanadából
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:45
Kanadában az elemzők által vártnál erőteljesebben lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme júniusban a májusi, több mint kétéves csúcsot követően.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG