2p

Siralmas helyzetben van a német kormány és a legnagyobb áruházláncok élelmiszer-veszteséggel
kapcsolatos megállapodásának végrehajtása. A boltok nem igazán szeretnék megmondani, mennyi élelmiszert dobnak a kukába.

A Deutsche Umwelthilfe környezetvédő szervezet szerint „riasztóan” magas az élelmiszer-veszteség a német kiskereskedelemben – adta hírül a European Supermarket Magazine. A környezetvédők azt
követően fogalmazták meg véleményüket, hogy megjelent a német kormány és az áruházláncok ezzel kapcsolatos egyezségének betartásáról szóló első jelentés. A Pakt gegen Lebensmittelverschwendungról, azaz az élelmiszer-veszteség elleni megállapodásról van szó, amelyet 2023 júliusában írt alá a szövetségi mezőgazdasági minisztérium (BMEL) és tizennégy németországi nagy- és kiskereskedő vállalat. Az egyezség szerint 2025-re 30 százalékkal, majd 2050-re 50 százalékkal kell csökkenti az áruházláncok élelmiszer-veszteségét.

A megállapodás része, hogy a BMEL megbízásából a Thünen Institute rendszeresen ellenőrzi az abban foglaltak betartását, és ezekről jelentést készít. A környezetvédők a 2023-as évről készült látkép után fogalmazták meg lesújtó véleményüket. A vizsgálat olyan cégeket érintett mások mellett mint a Lidl, a
Kaufland, a Netto és az Edeka. A felmérés azt az eredményt hozta, hogy az eladatlan élelmiszereknek csak a negyedét hasznosítják új élelmiszerek előállítására vagy állatok etetésére. Túlnyomó részük szemétlerakóban végzi hiábavaló létét.

A Deutsche Umwelthilfe szerint előrelépésnek tekinthető ugyan, hogy a jövőben rendszeresen készülnek ilyen jelentések, ám a háromnegyedes hulladékarány nagyon rossz. Ráadásul igen nagy az esélye annak, hogy az áruházak manipulálják az adataikat. Részben önkényesen választják meg az összehasonlítások alapjául szolgáló időpontokat, részben hol értékben, hogy súlyban számolnak el, részben hasraütéses alapon adnak meg becsléseket. Ezért a környezetvédők az élelmiszer-hulladék dokumentálását várják, amihez a kormánynak kell a kötelező megadnia a szempontokat  

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez a nap Kapitány István körül forog: nagy bejelentést tett, örülhetnek a cégek
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:58
A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban – jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Sem Kapitány miniszter úr, sem én nem fontolgatjuk a lemondásunkat”
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:52
Magyar Péter, Kapitány István és a Fidesz is megszólalt azt követően, hogy a sajtóban megjelent információk szerint felvetődött a gazdasági és energetikai miniszter távozása a tárca éléről.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss üzemanyagárak: vihar előtti csend borulhatott a benzinkutakra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:20
Szerdán sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára továbbra is az előző napi szinten maradt.
Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG