3p
Egy kiszivárgott német bűnügyi jelentés szerint tavaly jóval több bűncselekményt követtek ugyan el a migránsok, mint a korábbi években, ám közel sem olyan mértékben nőtt a cselekmények száma, ahogy a migránsoké. A balkáni bűnelkövetők vannak köztül túlsúlyban, a közel-keletiek alulreprezentáltak. Ha pedig nagy ritkán embert ölnek, a helyi lakosság helyett inkább egymást.
Német rendőrök munkában (2007-ben, fotó: Wikimedia Commons)

A vezető német bulvárlap, a Bild Zeitung jelentette meg a német bűnügyi hatóság, a BKA jelentését a migránsok bűnözéséről, amit aztán több lap is idézett. A számok határozott emelkedést mutatnak. Tavaly 208 ezer olyan bűncselekményt követtek el Németországban, ahol migránsok részt vettek az elkövetésben, ez 92 ezerrel több, mint egy évvel korábban, ami 79 százalékos emelkedés.

Ugyanakkor hozzáteszik, hogy a „menedékkérők” túlnyomó többsége nem követ el bűncselekményeket. Másrészt az emelkedés jóval elmaradt a menekültek számának emelkedésétől: míg ugyanis a cselekmények száma 79 százalékkal ment fel, addig a menedékkérők száma 440 százalékkal. (Mintegy 200 ezerről 1,1 millióra.)

A Balkán a tűzfészek

Meglepő, hogy míg az első félévben folyamatosan emelkedett a bűncselekmények száma, a második félévben, amikor pedig sokkal több menekült érkezett, inkább stagnált. De erre megvan a magyarázat: a szíriaiak, irakiak és afgánok száma ugyanis alulreprezentált a bűnelkövetők között. Ugyanakkor a balkáni országokból, Eritreából és Nigériából sokan származnak közülük.

A Balkán-félszigetről érkezőket pedig, mint gazdasági menekülteket, az év során fokozatosan kiutasították, menekültkérelmeik elbírálását felgyorsították a németek, így az év második felére a számuk erősen visszaesett. A balkáni bűnelkövetők nagy számáról már az ősszel is beszámoltunk, lásd itt: „A jugók voltak, nem a szírek…”.

Kit öltek meg és hányszor?

Ölnek-e a menekültek? Igen, méghozzá leginkább egymást. Nem kevesebb, mint 28 ember veszítette életét a kezük által, ezek közül azonban csak egy volt német, a többi 27 külföldi. Az esetek kétharmadában a gyilkos és az áldozat állampolgársága megegyezett egymással.

A terrorizmus gyanúja 266 esetben merült fel, ezek közül 80 ügyet már ejtettek, 186 ügyben még vizsgálódnak, 25 esetben pedig már vádat emeltek. A bűncselekmények zöme bizony kifejezetten pitiáner volt: 85 ezer lopás, 52 ezer irathamisítás és egyéb vagyon elleni bűncselekmény, 36 ezer testi sértés, 29 ezer engedély nélküli járművezetés.

Ennyi volt szexuális

Szexuális bűncselekményt 1688 esetben jegyeztek fel, ebből 458 volt nemi erőszak vagy szexuális kényszerítés. Eközben 2014-ben összesen 47 ezer szexuális bűncselekményt jegyeztek fel Németországban, tavalyi adat még nincsen. Megjegyzik azt is, hogy a szilveszteri kölni cselekmények még nincsenek benne a szóban forgó jelentésben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
Makro / Külgazdaság Megnyílik a 400 millió dolláros amerikai támogatás Ukrajna előtt
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:05
Az Egyesült Államok engedélyezte, hogy Kijev felhasználja a korábban jóváhagyott több százmillió dolláros támogatást. A kifizetések üteme attól függ, milyen beszerzésekről dönt az ukrán fél.
Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG