2p

Az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest nőtt a munkanélküliség, pedig sokan lekerültek a listáról egy hónap alatt.

Ausztriában 7,5 százalékra csökkent a munkanélküliség márciusban az előző havi 8,3 százalékról az osztrák foglalkoztatási hivatal (AMS – Arbeitsmarktservice) adatai szerint.

Egy évvel korábban, 2025 márciusában 0,1 százalékponttal alacsonyabban, 7,4 százalékon állt az osztrák munkanélküliségi ráta.

Március végén mintegy 322,7 ezer munkanélkülit tartottak nyilván Ausztriában az egy hónappal korábbi közel 357,5 ezret követően. Tavaly márciusban kevesebben, 316 ezren voltak állás nélkül.

A havi munkanélküliségi adatok 2023 áprilisa óta, sorban a 36. hónapban mutattak emelkedést éves összevetésben.

Márciusban a munkanélküli férfiak száma 2023 eleje óta először csökkent, a nők körében azonban nőtt a munkanélküliség.

Összességében a munkanélküliség éves szintű növekedése lassult, a várt fordulatot azonban a közel-keleti háború megállította – nyilatkozta Petra Draxl, az osztrák foglalkoztatási hivatal (AMS) vezetője az adatok közzétételekor.

A munkanélküliek és a képzésben résztvevők száma csökkent a szállodaiparban és a vendéglátóiparban, valamint az építőiparban és a munkaerő-kölcsönző cégeknél, ugyanakkor az egészségügyi és szociális szolgáltatási ágazatban, a kiskereskedelemben és a feldolgozóiparban emelkedést regisztráltak.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG