5p
Bőven vannak vitás kérdések, de az egyre erősebb gazdasági kötelék és Észak-Korea őrült diktátora összehozta Obamát és Hszi Csin-pinget. Jelentős eredmény az is, hogy mindketten aláírják a klímavédelmi egyezményt is - ha sokan követik őket, még idén életbe léphet a megállapodás. A negyedik atomcsúcson a magyar miniszterelnök is részt vesz.
Amerikai-kínai kétoldalú tárgyalások Washingtonban. Fotó: EPA/Dennis Brack

Az Egyesült Államok és Kína együttműködik annak érdekében, hogy Észak-Korea ne hajtson végre több atomkísérletet - ebben állapodott meg az amerikai és a kínai elnök csütörtökön a nukleáris biztonságról szóló washingtoni nemzetközi konferencián, kétoldalú tárgyalás keretében.

Észak-Korea provokációit ugyanis egyre nagyobb aggodalommal figyelik Washingtonban. A kommunista állam januárban állítólag hidrogénbomba-kísérletet hajtott végre (robbantás biztosan volt, de az kérdéses, hogy hidrogénbomba volt-e), majd azóta több kísérleti rakétát bocsátott fel.

A klímavédelmi egyezményt is aláírják

Barack Obama és Hszi Csin-ping a Fehér Házban találkozott egymással, és már a megbeszélések kezdetekor közös közleményt adtak ki, amelyben tudatták, hogy nemsokára mindkét ország aláírja a párizsi klímavédelmi egyezményt.

A tavalyi párizsi klímacsúcson több mint 190 ország jelezte, hogy aláírja a dokumentumot, de a valódi aláírás és az intézkedések bevezetése csak a jövő hónapban kezdődik el. Szakértők szerint az, hogy a két gigantikus gazdaság - amelyek együtt a globális károsanyag-kibocsátás 40 százalékáért felelnek - aláírja a nyilatkozatot, a többi országra is ösztönzőleg hat majd. Ha 55 százalék vagy 55 ország aláírja a dokumentumot, még idén életbe léphet a megegyezés.

Aggódnak Észak-Korea miatt

A megbeszélés után Obama úgy nyilatkozott, hogy Kína és az Egyesült Államok is atomfegyvermentes Koreai-félszigetet szeretne, ennek érdekében cseréltek véleményt arról, hogy miként lehetne eltántorítani Phenjant a további kísérletektől, amelyek Washington megítélése szerint növelik a térségben a feszültséget. Az amerikai elnök pár órával korábban a japán és a dél-koreai vezetőkkel tárgyalt ugyanerről a témáról.

Trump megint beletenyerelt

Donald Trump szerint az amerikai erőknek ki kellene vonulniuk Japánból és Dél-Koreából, és a két ázsiai hatalomnak - önmaga védelmére - atomfegyvereket kellene kifejlesztenie. Az állásfoglalást a Fehér Ház, majd Japán és Dél-Korea is visszautasította.

Japán az egyetlen ország a világon, amely ellen atombombát vetettek be, és az ország politikáját a második világháború vége óta az atomfegyver-mentesség és a pacifista alkotmány határozza meg; képtelenségnek nevezték, hogy atomfegyvereket fejlesszenek ki.

Már az is nagy szó, hogy egy asztalhoz ültek

Bár az amerikai-kínai csúcstalálkozóról kevés konkrétum szivárgott ki, elemzők nagyon fontosnak ítélik meg már a találkozó létrejöttét is. Washington számára Kína egyre nagyobb jelentőséggel bír; részben az amerikai-kínai gazdasági kapcsolatok miatt, részben pedig a Dél-kínai-tengeren - a pekingi területi követelések miatt - kialakuló feszültség miatt.

Villongások a Dél-kínai-tengeren

Októberben az Egyesült Államok haditengerészete megközelítette "a kínai Nansa-szigetek Csubi zátonyát a Dél-kínai-tengeren". Persze azok a szigetek csak Kína tartoznak hozzájuk. Az amerikai hadihajó akciójáról itt írtunk, a háttérről pedig itt: Kína kihívja a sorsot maga ellen: ki jön ki győztesen a szigetekért vívott küzdelemben? >>

Amerikai sajtójelentések a hivatalos kínai hírügynökséget idézik, amely szerint a kínai államfő nagyon határozottan képviselte a Dél-kínai-tenger vitatott területei fölötti kínai szuverenitás vitathatatlanságát, és reményét fejezte ki, hogy nézeteltéréseiket békésen rendezik. "Peking tiszteletben tartja és óvja más országok nemzetközi jogban rögzített hajózási és légiforgalmi szabadságát, de a hajózás szabadságának ürügyén nem fogad el amerikai akciókat a térségben" - mondta a kétoldalú találkozón Hszi Csin-ping.

Az Obama-Hszi találkozó után a kínai külügyminiszter-helyettes "pozitív, konstruktív és gyümölcsöző" tárgyalásnak minősítette a két elnök megbeszéléseit.

Orbán is ott van a negyedik atomcsúcson

Az atomcsúcs intézménye Barack Obama amerikai elnök kezdeményezése, aki 2009-ben vetette fel, hogy szükség lenne egy ilyen témájú konferenciára. A rákövetkező évben Washingtonban meg is rendezték az első találkozót, amelynek célja nem a nukleáris leszerelés, hanem annak megakadályozása volt, hogy hasadóanyagok rossz kezekbe kerüljenek.

A legutóbbi - két évvel ezelőtt, Hágában megrendezett - nukleáris biztonsági csúcstalálkozón több mint ötven ország vett részt, de csak 35 vállalt kötelezettséget arra, hogy magára nézve is kötelező érvényűnek ismeri el, beemeli saját jogába a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség nukleáris biztonsági iránymutatásait. Többek között Oroszország, Kína, India és Pakisztán sem vállalt ilyen kötelezettséget.

Az idei a negyedik nukleáris biztonsággal foglalkozó csúcstalálkozó; Orbán Viktor is részt vesz rajta.

Orbán Viktor miniszterelnök érkezik a washingtoni Fehér Házba, ahol Barack Obama amerikai elnök fogadást és vacsorát adott a nukleáris biztonságról szóló csúcstalálkozón részt vevő delegációvezetők tiszteletére 2016. március 31-én. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Világcsúcs ütemet diktál Magyarország a vagyonosodás tempójában
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 17:16
Mészáros Lőrinc például még Elon Muskot is lepipálja a gazdagodás gyorsaságában.
Makro / Külgazdaság Ismét távozásra szólította fel Magyar Péter az egyik kormánytagot
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 14:31
Megismételte követelését, hogy Takács Péter távozzon posztjáról. A Tisza párt évi plusz 500 milliárdot csoportosítana át az egészségügyre.
Makro / Külgazdaság Plusz pénzhez juthatnak a hazai kkv-k
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 13:27
Jelentősen bővültek a Széchenyi Mikrohitel MAX+ lehetőségei a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor elárulta, mekkora növekedést várnak idén és jövőre
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 12:01
Erről laptársunk kérdésére beszélt a magyar miniszterelnök. 
Makro / Külgazdaság Itt van Orbán Viktor bejelentése: hitel a magyar kkv-knak három százalékos kamattal
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 10:56
Már hétfőtől elérhető lesz. 
Makro / Külgazdaság Kiszámíthatatlan változásoktól kell tartania a központi bankoknak?
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 16:51
A New York-i Fed-vezér szerint igen.
Makro / Külgazdaság Elszakadjunk az orosz olajtól és gáztól? Óriási a megosztottság Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 13:25
Az energiafüggőség kérdéseit vizsgálta az Europion legújabb felmérésében.
Makro / Külgazdaság Az orosz hírszerzés embere rejthette el a konzervdoboz-bombákat egy lengyel temetőben
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 13:04
Kukoricás dobozba rejtett robbanóanyagot ásott ki egy litvániai temetőből Władysław D., és elásta egy lengyelországi temetőben. Az autópálya mellett is hagyott a dobozokból, de ezeket egyelőre nem találják.
Makro / Külgazdaság Már számolnak a befektetők a Tisza Párt győzelmével
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 11:36
A kormányváltás reménye miatt erősödhet a forint, erről ír a Bloomberg. Az elemzők is arról beszélnek, hogy ugyan még kockázatos forintba fektetni, de érdemes figyelni a magyar fizetőeszközt.
Makro / Külgazdaság Apró lépésekkel csökken a benzin és a dízel ára
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 10:39
Pénteken is csökkenésről számolt be a Holtankoljak.hu, és szombaton is ez várható. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG