3p
Ezúttal a Szövetségi Nyomozó Iroda igazgatóhelyettesét menesztették az orosz beavatkozás gyanúja miatt.

Elbocsátotta az amerikai igazságügyi miniszter Andrew McCabe-et, az FBI korábbi igazgatóhelyettesét. Jeff Sessions azzal indokolta a Szövetségi Nyomozó Iroda alkalmazásában álló McCabe menesztését, hogy a volt igazgatóhelyettes az FBI belső vizsgálata szerint információkat adott át a sajtónak, és félrevezette a nyomozókat.

Az igazságügyi miniszter közleményében elmondta: Az FBI minden dolgozójától elvárja, hogy a legmagasabb szintű becsületesség, szavahihetőség és elszámoltathatóság jellemezze őket. A menesztett igazgatóhelyettes március 19-én lesz 50 éves, így jogosult lett volna arra, hogy nyugdíjba vonuljon, mostani kirúgása miatt azonban várhatóan nem kapja meg teljes nyugdíját.

McCabe hosszú közleményben reagált elbocsátására, elmondása szerint eltávolításának politikai okai vannak, mert ő is megerősítette James Comey volt igazgató állításait arról, hogy Donald Trump elnök nyomást gyakorolt Comey-ra, hogy állítsa le azt a vizsgálatot, amelyben akkor még az FBI azt vizsgálta, Trump és csapata vajon összejátszott-e Oroszországgal.

Trump örülhet

A volt igazgatóhelyettes szerint azért bántak így vele, mert lépéseket tett az ügyben, és mert szemtanúja volt James Comey kirúgásának. Hozzátette: a hitelességem elleni támadás egy nagyobb erőfeszítés része, amely az FBI, a rendfenntartó erők és a hírszerzés professzionális munkatársainak befeketítésére irányul.

Donald Trump szokásához híven Twitter-bejegyzésében kommentálta a történteket. Tweet-je szerint ez nagy nap az FBI minden dolgozója és a demokrácia számára. A szenteskedő Comey-hoz képest McCabe kóristafiúnak tűnt, de ő is tisztában volt az FBI legmagasabb szintjein uralkodó korrupcióval és hazugságokkal.

McCabe annak a James Comey-nak volt a helyettese, akit 9 hónappal korábban mentett fel tisztségéből Donald Trump amerikai elnök az Oroszországgal kapcsolatos ügy miatt. A volt FBI igazgató leváltása is része annak a vizsgálatnak, amelyet Robert Mueller különleges ügyész vezet az igazságügyi minisztériumban, s amelynek célja feltárni, hogy az elnök és csapata a kampány során összejátszott-e Oroszországgal, illetve akadályozta-e ezzel kapcsolatban az igazságszolgáltatást.

Hullanak az elnök emberei - ki lesz a következő?

Az amerikai elnök menesztette Rex Tillerson külügyminisztert, és kinevezte helyére Mike Pompeo CIA-vezetőt. Tillerson komoly diplomata volt: addig tárgyalt mindenhol, amíg eredményre nem jutott, és Lavrov orosz külügyminiszterrel is jól kijöttek, bár egyébként Oroszországgal szemben szigorúbb volt, mint maga az elnök. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG