2p
Az igazságügyi miniszter világos jogszabályokat, kellő felkészülési időt ígért az amerikai kereskedelmi kamarának.

Megfelelő jogi környezetre van szükség ahhoz, hogy a Magyarországon befektető külföldi cégek biztonságban érezzék magukat - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter szerdán az Országházban, az amerikai kereskedelmi kamarával (AmCham) kötött stratégiai megállapodás ünnepélyes aláírásakor.

"Szükséges, hogy a jogszabályaink világosak, érthetőek legyenek, és hogy biztosítani tudjuk a kellő felkészülési időt (az új jogszabályok alkalmazásához) azért, hogy olyan jogi környezetben tudjanak a cégek működni Magyarországon, amelyben valóban lehet befektetni" - mondta a miniszter.

Ebben a szellemiségben újítják meg a stratégiai partnerségi kapcsolatot az amerikai kereskedelmi kamarával - tette hozzá Trócsányi László.

Az együttműködés keretében az AmCham részt vehet a megfelelő jogi környezetet biztosító jogszabályok - például az új polgári perrendtartás, az új nemzetközi magánjogi kódex vagy a választottbíráskodásra vonatkozó szabályok - kimunkálásában, közvetlen egyeztetést folytathat a minisztériummal.

A befektetői bizalom kuilcskérdés

Benkő Vilmos, az AmCham elnöke elmondta: az érdekképviseleti szervezet számára kulcskérdés a befektetői bizalom. Ezt szolgálja a 2011-ben kialakított, és most megújított keretszerződés. Az amerikai kereskedelmi kamara vezetője megnyugtató és előremutató lépésnek nevezte az együttműködés megerősítését.

Felidézte, hogy a 2011-ben indított együttműködés keretében az AmCham számos jogszabály - többek között az új polgári törvénykönyv, a csődtörvény vagy az új munka törvénykönyve - elkészítése során konzultált az Igazságügyi Minisztériummal, illetve eljuttatta szakmai véleményét a tárcához.

A 25 éve működő AmCham összesen 400 amerikai, magyar és más nemzetbeli vállalat érdekeit képviseli, amely cégek a teljes magyar export 35 százalékát állítják elő, és csaknem 180 ezer embernek adnak munkát.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mexikóvárosban erőszakba torkollt a Z-generáció tiltakozása
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 12:05
Száz rendőr sérült meg Mexikóvárosban, amikor tüntetők megtámadták a Nemzeti Palotát a drogcsempészet ellen küzdő michoacáni polgármester megölése ellen tiltakozva.
Makro / Külgazdaság Vészesen drágul a marhahús – Trump újabb mentességet adhat
Kollár Dóra | 2025. november 16. 10:26
A marhahús miatt hátrálhat meg az amerikai kormány.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Már csak az a kérdés, hogy mennyire van vége”
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 16:52
Megérkezett a Tisza elnökének válasza a miniszterelnök délelőtti megszólalására.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: „veszély van”
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 14:59
Háborús is, pénzügyi is. Interjúszerűséget adott hívei előtt a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Nincs haladék az amerikai szankcióknál – egyre nagyobb a baj Szerbiában
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 13:34
Megelégelte az időhúzást az amerikai hivatal. A Mol is felmerült, mint lehetséges vásárló.
Makro / Külgazdaság Brutális függésben Oroszország, a Lukoil európai leánycégét is eladhatták
Imre Lőrinc | 2025. november 15. 10:28
Vészjóslóan közeledik november 21-e, amikor életbe lépnek a két vezető orosz olajvállalattal szembeni amerikai szankciók. Az izgatottság leginkább Vlagyimir Putyinon uralkodhat el, ugyanis két legnagyobb vásárlója, úgy tűnik, kihátrál Oroszország mögül. Elegendő lehet ez az orosz elnök tárgyalóasztalhoz ültetéséhez? Ennek a kérdésnek jártunk utána.
Makro / Külgazdaság Hátraarc Donald Trumptól: fontos intézkedéseket von vissza
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 09:06
Beütött az infláció, az elnök visszavonulót fúj.
Makro / Külgazdaság Uniós GDP-rangsor: hol helyezkedik el a stagnáló Magyarország?
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 20:26
Az uniós rangsor hátsó részében találjuk Magyarországot az Eurostat friss, harmadik negyedéves GDP-adatait bemutató listáján. A lengyel gazdaság erős bővülésben van, miközben a németek stagnálnak, sőt: éves alapon alacsonyabb a bővülés ott, mint Magyarországon.
Makro / Külgazdaság Adót vetne ki az EU az ultrafeldolgozott élelmiszerekre
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 17:56
A szív- és érrendszeri betegségek megelőzése érdekében megadóztatná az Európai Unió a boltokban kapható alkoholos koktélokat is.
Makro / Külgazdaság Közel harmadára csökkenti a Svájccal szembeni vámokat az Egyesült Államok
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 17:28
A Trump-adminisztráció ezúttal Svájccal állapodott meg a vámcsökkentésről, miután az elmúlt hónapokban visszaesett az ország ipari exportja. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG