Túl sok inkompetens férfi van vezető pozícióban - mindannyian jobban járnánk, ha jönnének a nők

Ő kitalált személy, de borzasztóan valósághű.

Tele van az üzleti világ olyan férfi vezetőkkel, akik a parodisztikusságig menően önfejűek, törtetőek és énközpontúak. Hiába alapvetően rossz tulajdonság mindegyik felsorolt, az ezekkel felszerelt férfiakra szokták azt mondani, hogy "vezetői anyagból" vannak. A túltolt, macsó viselkedésmintáknak ezzel szemben vörös riasztásként kéne funkcionálnia, mert mögöttük sok esetben nincsen valódi teljesítmény, és csak az inkompetencia elmaszkírozását szolgálják, érvel új könyvében Tomas Chamorro-Premuzic, a Why Do So Many Incompetent Men Become Leaders? (And How to Fix It) - vagyis Miért lesz annyi inkompetens férfiból vezető, és hogyan javítsunk ezen - kötet szerzője. Mint a cím is mutatja, a szöveg azt vizsgálja, miért áll fent a kritizált jelenség, és javaslatot is tesz a gyakorlat megváltoztatására. A főbb szerepeket az elméletében a nők játsszák.

Chamorro-Premuzic a saját bevallása szerint is szexista, de abban az értelemben, hogy a férfiakhoz képest pozitív megkülönböztetésben részesíti a nőket. A könyv szerint a nőknek jobbak a szociális készségeik, önzetlenebbek, és jobban tudják kontrollálni az impulzusaikat, valamint jobban is teljesítenek az egyetemi képzéseken, mint a férfiak. És ezért alkalmasabbak is a vezetésre.

Megdöbbentően magabiztos? Lehet, hogy igazából simán csak béna

Hogy annyi alkalmatlan férfi köt ki vezetői pozíciókban, azt az a téves berögzülés okozza, hogy egyenlőségjelet teszünk a magabiztosság és a nagyszerűség közé. Emiatt van az üzleti élet és a politika vezető szerepeiben is annyi inkompetens férfi, amivel elveszik az érvényesülés lehetőségét a kompetens nőktől és férfiaktól, miközben a vezetői standardokat is lehangolóan alacsony szinten tartják.

Chamorro-Premuzic a University College London és a Columbia University üzletipszichológia professzora, valamint több cégnél is dolgozik a tehetségkutatás és a munkaerő megtartása és motiválása területén, így széles a rálátása a HR-szakmára és annak elhibázott gyakorlataira. Azt írja, hogy túl gyakran hallgatunk az intuícióinkra, mikor megpróbáljuk felmérni, mennyire alkalmasak adott egyének az adott feladatra, és túl kevésszer döntünk mérőszámok alapján. Pedig a túlzott magabiztosság a szerző szerint az alkalmatlanságot elleplező stratégia lehet. Chamorro-Premuzic azt írja, a "csak higgy magadban"-mantra ostobaság, a szerénység pedig talán nem kishitűség, hanem reális felmérése a tehetségünknek és a határainknak.

Könyvének címét sokan - köztük sok nő - ítélte túl provokatívnak. Egy sor női vezető azt mondta neki, hogy nem tudnak a könyv mögé állni, mert attól tartanak, hogy rájuk sütik: férfigyűlölők. Az is frusztrálja őket, hogy a szerző üzenetét meghallja a világ, de ha egy nő írta volna ugyanezt, akkor észrevételeit egyszerűen lesöpörték volna az asztalról.

A harsány kóklerek mellett nem halljuk meg a csendes szakértőt

Chamorro-Premuzic szerint az ideális vezető olyan, aki csapatfókuszú, és kevésbé a saját karrierjére koncentrál. Példaként Angela Merkelt hozza fel, a ki a "legunalmasabb és legjobb" vezető a politikában. Nem csak nők lehetnek jó vezetők: az üzleti világban Warren Buffett számára a követendő példa, aki pénzügyi geekként kezdte, de megtanította magának, hogyan legyen jó főnök. David Cameron viszont rossz példa: túlzottan bízott a saját sikerében, így kiírta a Brexit-szavazást, ami a kilépni vágyók győzelmével, így az ő teljes kudarcával zárult.

Hogy a csendesebb vezetői kultúra hátrányban van a magabiztossal szemben, annak a szerző szerint az az oka, hogy a magabiztos stílust könnyebb észrevenni. Azt viszont már nehezebb megállapítani, hogy ki valóban jó vezető. Szerinte azok a főnökök, akiket a volatilitásuk és türelmetlen, "mindent azonnal" attitűdjük miatt ünnepeltek, mint pl. Steve Jobs, nem a személyiségiük hibái miatt, hanem ezek ellenére érték el a sikereiket.

Kevésbé előítéletesek az új ötletekkel szemben a női közgazdászok

Közös tanulmányban tárta fel a közgazdaságtanban tetten érhető nemi előítéletességet a Financial Times szerzője, Mohsen Javdani és a Cambridge University kutatója, Ha-Joon Chang. Online kísérletükben 19 ország közgazdászait kérték meg arra, hogy nyilvánítsanak véleményt neves közgazdászok álláspontjairól különféle témakörökben, köztük a tudományág genderproblémájával, miszerint a női közgazdászok szövegei sokkal szigorúbb elbírálásban részesülnek, és a nők kevesebb elismerést kapnak társszerzői munkájukért.

A kísérletben összeszedtek egy sor állítást, melyek forrásait véletlenszerűen összekeverték, a keverésről pedig nem értesítették a megkérdezetteket. Egyeseknek azt mondták, adott idézet mainstream közgazdásztól származik, más mondatok pedig különutas ideológiát képviselő szakembertől. A megkérdezetteknek így kellett elmondaniuk, mennyire értenek egyet adott álláspontokkal.

A vizsgálatot vezető páros azt találta, hogy bár a résztvevők 82 százaléka szerint csak az állítások tartalmára szabad koncentrálni, amikor megítéljük azokat, nem pedig a forrásukra, összességében 7 százalékkal valószínűbb volt, hogy nem értenek egyet az állítással, amennyiben úgy tudták, nem mainstream szakembertől származik. A nők azonban sokkal kevésbé mutatkoztak előítéletesnek: A férfiakhoz képest 40 százalékkal kevésbé volt valószínű, hogy elvakítja őket a forrás neve.

Kevesebb tesztoszteron = reálisabb énkép?

Miért van sokkal kevesebb női vezető, annak ellenére, hogy elvileg alkalmasabbak lennének vezetni, mint az önfejű férfiak? Ennek külső és belső magyarázata is van. A belső okot általában abban találják meg, hogy a nőket az önbizalomhiány tartja vissza az előremeneteltől, de felmérések mutatják ki, hogy ez a felvetés nem helytálló. A könyv szerint a valósághoz az állhat közelebb, hogy a nők egyszerűen kevésbé hajlamosak arra, hogy túlértékeljék a saját képességeiket. A szöveg idézi a Columbia University egyik felmérését, miszerint a megkérdezett férfiak 30 százaléka becsülte túl a saját matemaitikai tudását, míg a nők közül csak 15 százalék.

A női vezetők alacsonyabb számának külső oka az, hogy a nőket jellemzően megbüntetik, ha magabiztosnak mutatkoznak: keményebben bírálják a hibáikat, és hosszabban emlékeznek azokra. Ezen túl a kollégák kisebb valószínűséggel osztanak meg velük lényeges információkat, amikor pedig felszólalnak, nagyobb valószínűséggel szakítják félbe őket vagy hagyják figyelmen kívül a mondandójukat.

Itthon majdnem minden harmadik céget nő vezet - sikerrel

Női tulajdonú vagy nők által vezetett vállalkozások szempontjából Magyarország a 12. helyen szerepel a Mastercard Női Vállalkozói Index 57 országot vizsgáló listáján, annak köszönhetően, hogy hazánkban 28,1% ezen cégek aránya, áll a K&H szerdai közleményében. A szöveg szerint a nők a startup közösségben is aktívak. A női startupperek szerint azonban még mindig fennálnak negatív sztereotípiák velük szemben, pedig a BCG tavalyi tanulmánya kimutatta, hogy a női alapítású vállalkozások nyereségesebbek az átlagnál. A siker egyik oka lehet, hogy általánosságban a nők jobban tudnak kommunikálni-tárgyalni, kreatívak és empatikusak, egy startup működtetése során kiválóan tudják tehetségüket és képességeiket kamatoztatni, főleg startupok esetében, ahol jellemzően jóval rövidebb idő telik el az ötlettől a piacra lépésig.

Nem a férfiakat kell hanyagolni, csak az alkalmatlan embereket

Chamorro-Premuzic szerint egy egyén magabiztosságának nem olyan nagynak kellene lennie, ami csak lehetséges, hanem egyszerűen összhangban kellene lennie a képességekkel. De a magabiztosság leosztását a nemek vonásainak alapfelállása határozza meg, az pedig a következő: a férfiak jellemzően impulzívabbak, kockáztatóbbak, narcisztikusabbak, agresszívebbek és túlzottan magabízók, míg a nőknek magasabb az érzelmi intelligenciájuk, az empátiájuk, altruistábbak, jobban tudatában vannak a képességeiknek, és még szerényebbek is.

A könyv üzenete ezzel együtt nem az, hogy kivételezzünk a nőkkel, hanem az, hogy emeljük meg a vezetői standard szintjét. Vagyis arra kéne koncentrálni, hogy megnehezítsük a rémes, inkompetens férfiak csúcsra törését, ahelyett, hogy szimplán arra fókuszálnánk, hogy elgördítsük a nők útjából az akadályokat. A női kvótákat Chamorro-Premuzic kifejezetten ellenzi is, mert kivételezésnek tűnhetnek. Szerinte az előítéleteket kéne minimalizálni a vezetői potenciál megbecslésénél, egyre kevésbé kéne az emberi intuíciókra hagyatkozni, és egyre inkább a teljesítési adatok alapján kellene eldönteni, kinek kínáljuk fel a vezetői széket. Ha így változtatunk a vezetők kiválasztásán, akkor több nő kerülhet a vállalatok élére, de ezzel együtt több rátermett, de szerény férfi is lehetőséghez jut - mert a szöveg azt sem hallgatja el, hogy sok kompetens férfit is figyelmen kívül hagynak ebben a játékban.

(Financial Times)