5p

Több ezer egyetemi hallgató érkezett pénteken Belgrádból Újvidékre, hogy szombaton tömeges tüntetést tartson a vajdasági városban, a tiltakozók előbb megemlékeztek az újvidéki vasútállomáson három hónappal ezelőtt történt tragédia áldozatairól, majd lezárták Újvidék mindhárom hídját.

 A közlekedés akadályozásával tüntetnek a diákok és a hozzájuk csatlakozó civilek azért, mert indoklásuk szerint a tragédia felelőseit még mindig nem kutatták fel és vonták felelősségre – írja az MTI.

A tiltakozók korábban 15 percre zártak le forgalmas útkereszteződéseket, hétfőn pedig 24 órára blokkolták Belgrád legforgalmasabb csomópontját. Ezúttal Újvidék közlekedését állították le Három hónap – három híd nevű akciójukkal. A három híd közül kettőt három órára, míg a legnagyobb, a Bácskát Szerémséggel összekötő Szabadság-hidat 24 órára zárták le.

A tiltakozók szombaton 11 óra 52 perckor 15 perces csenddel emlékeztek meg az újvidéki vasúti pályaudvaron történt tragédia áldozatairól. A pályaudvar előtetője ugyanis három hónappal ezelőtt éppen abban a percben szakadt le 15 ember halálát okozva.
A tiltakozókhoz motorosok és traktorokkal érkező mezőgazdasági termelők is csatlakoztak.

Szerbiai egyetemi hallgatók gyalogolnak Belgrádban 2025. január 30-án, miután megkezdték a kétnapos, Belgrádtól Újvidékig tartó gyaloglásukat, amivel a november elsejei, 15 áldozatot követelő tragédiáról emlékeznek meg.
Szerbiai egyetemi hallgatók gyalogolnak Belgrádban 2025. január 30-án, miután megkezdték a kétnapos, Belgrádtól Újvidékig tartó gyaloglásukat, amivel a november elsejei, 15 áldozatot követelő tragédiáról emlékeznek meg.
Fotó: MTI/AP/Darko Vojinovic

Arra kérik a baseballütősöket, maradjanak otthon

Milos Vucevic leköszönő miniszterelnök, a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke arra kérte pártja szimpatizánsait, hogy ne is menjenek a blokád közelébe, és ne kerüljenek összetűzésbe a tiltakozókkal. Ennek hátterében az áll, hogy kedd hajnalban az SNS tagjai baseballütőkkel támadtak tiltakozó egyetemistákra, és egy lány súlyosan megsérült. A történtekért felelősséget vállalva mondott le a kormányfői tisztségről Milos Vucevic.

A kormány szerint már nincs ok tüntetni, a diákok szerint nagyon is van

Az MTI öszefoglalója emlékeztet: az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője november elsején szakadt le, az illetékes szervek pedig – noha 13 ember ellen vádat emeltek – azóta sem vontak senkit felelősségre. Ezért civilek, egyetemi hallgatók, tanárok, színészek és mezőgazdasági termelők kezdtek tiltakozásba. A követelések között a baleset felelőseinek felkutatása és felelősségre vonása mellett a vasútállomás felújítására vonatkozó dokumentumok nyilvánosságra hozatala is szerepel, illetve szeretnék, ha felelősségre vonnák azokat is, akik a tüntetőkre támadtak az elmúlt hónapok során, továbbá szabadon engednék azokat a diákokat és tanárokat, akik ellen a tiltakozások miatt emeltek vádat, és 20 százalékkal megnövelnék a felsőoktatásra szánt költségvetési keretet.

A kormány szerint már teljesültek a követelések, hiszen az illetékes szervek folyamatosan hozzák nyilvánosságra a felújítási munkálatok dokumentumait, eljárás indult azok ellen, akik a tiltakozókra támadtak, Aleksandar Vucic köztársasági elnök közbenjárására szabadon engedték a korábban elfogott diákokat és tanárokat, a költségvetési pénzek átcsoportosításával pedig biztosították a felsőoktatásra szánt büdzsé 20 százalékos növelését, ezért nincs szükség további tiltakozásokra.

A diákok szerint viszont még nem teljesült minden kérés, a velük szimpatizáló építésügyi szakemberek például úgy vélik, hogy még mindig hiányoznak kulcsfontosságú iratok, amelyekből kiderülhetne, ki a felelős az újvidéki tragédiáért.

Tüntetéssel is el lehet söpörni egy ország vezetését

Az újvidéki vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021 és 2022 során több hullámban újították fel, és a munka idén is folytatódott. Goran Vesic építésügyi miniszter júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület újra használható. A miniszter azóta lemondott, de közölte, nem tartja magát felelősnek a tragédiáért. Felelősséget vállalt viszont Újvidék polgármestere és a miniszterelnök. Milan Djuric és Milos Vucevic lemondása a tragédia után azonnal felmerült, ám ezt csak kedden tették meg a politikusok.

Mindeközben a tiltakozókkal egyetértő írók Nobel-békedíjra jelölték a szerbiai egyetemistákat, a jelölést pedig a Nobel-bizottság hivatalosan is elfogadta.

A kormány elbukott, de a tüntés egyre csak dagad, az ország türelme fogytán, az elnök – aki egyébként Orbán Viktor barátja és szövetségese – sarokba szorult. Külpolitikai szakértőnk, Káncz Csaba írt a háttérről:

Vucic: külföldről akarják megdönteni a hatalmat

Szerbia sorsáról nem az utcán fognak dönteni, arról csak választások útján dönthetnek az állampolgárok – jelentette ki Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök szombaton a dél-szerbiai Aleksandrovacon. Leszögezte: sem átmeneti, sem szakértői kormány felállítását nem támogatja, a miniszterelnök lemondását követően vagy sikerül új kormányt alakítani a törvények szerint, vagy előrehozott választásokat fognak tartani.

Leszögezte: sem átmeneti, sem szakértői kormány felállítását nem támogatja, a miniszterelnök lemondását követően vagy sikerül új kormányt alakítani a törvények szerint, vagy előrehozott választásokat fognak tartani.

A szerb államfő megismételte korábbi állítását, amely szerint külföldről akarják megdönteni a hatalmát, és külföldről pénzelik a kormányellenes tiltakozásokat is, ezeket a támadásokat pedig egyes felelőtlen szerbiai politikusok is támogatják, akik választás és a választópolgárok bizalma nélkül mindenáron hatalomra szeretnének jutni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG