3p

Két nap múlva megérkezik a menet a szerb fővárosba, támadásoktól is tarthatnak.

Kétnapos, Belgrádtól Újvidékig tartó gyaloglással emlékeznek meg a több mint két hónapja tiltakozó szerbiai egyetemi hallgatók a november elsejei, 15 áldozatot követelő tragédiáról.

Az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője november elsején szakadt le, az illetékes szervek pedig azóta sem vontak senkit felelősségre emiatt, ezért civilek, egyetemi hallgatók, tanárok, színészek és mezőgazdasági termelők kezdtek tiltakozásba. A követelések között a baleset felelőseinek felkutatása és felelősségre vonása mellett a vasútállomás felújítására vonatkozó dokumentumok nyilvánosságra hozatala is szerepel, illetve szeretnék, ha felelősségre vonnák azokat is, akik a tüntetőkre támadtak az elmúlt hónapok során.

A Belgrádból Újvidékre gyaloglók február elsején az újvidéki vasútállomáson szeretnének tisztelegni a három hónapja történt baleset áldozatainak emléke előtt. A szerb belügyminisztérium közölte, biztosítja a menetet, és vigyáz arra, hogy senki ne támadjon a tiltakozókra. Korábban volt rá példa, hogy autósok a tiltakozó tömeg közé hajtottak, illetve kívülről pálcákkal, vasrudakkal, baseballütőkkel támadtak a tüntetőkre.

A tiltakozók múlt pénteken általános munkabeszüntetésre, polgári engedetlenségre is kérték a velük egyetértőket, míg hétfőn 24 órára lezárták Belgrád legforgalmasabb csomópontját. Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök hétfő este közölte, hogy a tiltakozók követelései teljesültek, így nincs ok további tüntetésre. Egy nappal később viszont a Szerb Haladó Párt (SNS) aktivistái megtámadták a tiltakozókat, egy lány súlyosan megsebesült, ezért lemondott Milos Vucevic miniszterelnök, az SNS elnöke. A köztársasági elnök bejelentése szerint tíz napon belül kiderül, sikerül-e új kormányfőt kijelölni vagy előrehozott választásokat kell tartani.

A tiltakozók követelései között a vasútállomás felújítási munkálataira vonatkozó dokumentumok nyilvánosságra hozatala, a tiltakozókra támadók felelősségre vonása, a tiltakozás miatt elfogott diákok és tanárok szabadon bocsátása, valamint a felsőoktatási támogatások növelése szerepelt. Aleksandar Vucic leszögezte: mindent teljesítettek, még azokat a követeléseket is, amelyeket a vasútállomáson történt tragédia után fogalmaztak meg a tiltakozók, vagyis lemondott a miniszterelnök és Újvidék polgármestere. Az államfő szerdán aláírta a büntetőjogi felelősségre vonás alóli kegyelmet az elfogott tanárok és diákok számára.

Az újvidéki vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021 és 2022 során több hullámban felújították, és a munka az idén is folytatódott. Goran Vesic építésügyi miniszter júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület újra használható. A miniszter azóta lemondott, de közölte, nem tartja magát felelősnek a tragédiáért.

Az újvidéki felsőügyészség december végén emelt vádat az ügyben tizenhárom ember, közöttük a volt építésügyi miniszter ellen. A vádiratban szereplőket a közbiztonság súlyos veszélyeztetésével, veszély okozásával, valamint nem megfelelő építkezési és kivitelezési munkával vádolják.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Véres lövöldözés Krakkóban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:23
Halottak és sebesültek is vannak.
Nemzetközi HIV-járvány tört ki Oroszországban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:19
Már 27 régióban terjed a kór az egész lakosság körében terjed, nemcsak a kockázati csoportokban. Az emberek egyre gyakrabban adják át egymásnak a vírust, sokszor nem is tudva, hogy fertőzöttek.
Nemzetközi Szörnyű tragédia történt
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:41
Sokan meghaltak Jemenben egy húszik ellenőrizte körzet elleni légicsapásban.
Nemzetközi Rághatják a körmüket az új-zélandiak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:19
Hajszálnyi különbséggel vezet a Munkáspárt a választáson.
Nemzetközi Oroszok miatt fájhat a feje az olasz külügyminiszternek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 13:17
Antonio Tajani szerint azért érhette őt hackertámadás, mert Róma támogatja az ukránokat.
Nemzetközi Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:48
Történelmi vereséget szenvedett a dél-afrikai kormánypárt a helyhatósági választásokon.
Nemzetközi Az egyik amerikai nagyváros beintett Trumpnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:58
Houston városa korlátozza az együttműködést az amerikai bevándorlási hivatallal.
Nemzetközi Trump bánkódhat – van már elnöke a dél-amerikai országnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:03
Letette hivatali esküjét az új paraguayi elnök.
Nemzetközi Tüdőrák-műtétje után egy kicsit nosztalgiázik is a pápa
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 10:48
Az uruguayi Montevideóban pénteken megkezdett dél-amerikai körútja során az észak-perui Chiclayóba is ellátogat, ahol közel két évtizeden át szolgált.
Nemzetközi Dráma Zágrábban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 10:20
Megsérült a horvát Janaf kőolajvezeték, olaj került a környezetbe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG