2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Idén már sorozatban a harmadik évben kellett csalódniuk az elemzőknek: az év elején várt érdemi GDP-növekedés helyett 0,5 százalék alatti bővülés jöhet csak össze idehaza 2025-ben. A pozitív oldalon az infláció és a forintárfolyam emelhető ki, ugyanakkor a külső környezetnek való kitettségünk szinte semmit sem változott.

Az idei makrogazdasági tervek sem élték túl a tervezőasztalt – ezzel a címmel mutatta be friss előrejelzését a Nemzetgazdasági Minisztérium háttérintézményeként működő GFÜ Gazdaságelemzési Központ. Az év eleji prognózishoz képest az infláció tekintetében volt a legpontosabb az előrejelzés, sőt, itt pozitív meglepetés történt. Márciusban még 4,8 százalékos fogyasztóiár-indexet valószínűsített az intézet, e helyett 4,5 százalékra mérséklődhet a mutató – számol be róla laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.

Idén az infláció és a forint kellemes meglepetést okoztak, de a GDP már harmadik éve stagnál
Idén az infláció és a forint kellemes meglepetést okoztak, de a GDP már harmadik éve stagnál
Fotó: GFÜ Gazdaságelemzési Központ

A többi makrogazdasági mutatónál már nem ennyire fényes a kép. A GFÜ az év eleji 2,4 helyett már csak 0,4 százalékos GDP-növekedést vár idén, a 2026-os előrejelzést pedig 4-ről 2,7 százalékra szállította le. Az államadósság és az eredményszemléletű költségvetési hiány is magasabb lehet a márciusi prognózishoz képest, igaz, utóbbi a választásokkal kapcsolatos plusz költségvetési kiadások ellenére jövőre 5 százalék alatt maradhat.

A teljes cikkből az is kiderül, hogy mit várhatunk a jövőre beinduló nagyberuházásoktól, és miért lenne fontos, hogy ne csak a fogyasztás mentse meg a recessziótól a magyar gazdaságot. De szó esett a kínai cégek előrenyomulásáról, a magyar vállalkozások versenyképességéről, valamint arról is, hogy az orosz-ukrán háború befejezése miként javíthatná a hazai gazdaság kilátásait.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Reálisak a kormány gazdasági tervei? Pogátsa Zoltánt erről is kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense november 10-én, kedden 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink, nézőink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG