3p
Görögországnak ma kellene kifizetnie 300 millió eurót, ám egy olyan trükkel, amit eddig egyedül Zambia alkalmazott 35 évvel ezelőtt, a hónap végére tolták az összes júniusi fizetési határidőt. Még azt is szemrebbenés nélkül bemondta az IMF, hogy az adminisztratív nehézségeken akarnak könnyíteni.
Görög zászlót vegyenek! Fotó: EPA/Oresztisz Panagiotu

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) engedélyezte, hogy a görög kormány vonja össze júniusban esedékes hiteltörlesztési kötelezettségeit, és egy összegben június 30-án fizessen - közölte egy névtelenül nyilatkozó görög kormányzati tisztségviselő csütörtök este.

Adminisztratív nehézségek, hát persze

Nem sokkal korábban Gerry Rice, az IMF szóvivője Washingtonban megerősítette azokat a görög lapértesüléseket. Rice közlése szerint a görög döntésnek az a célja, hogy kezelje a rövid időn belül több kifizetéssel járó adminisztratív nehézséget. Kérdés, hogy ki veszi be ezt a blődlit - nyilván nem "adminisztratív nehézségek" miatt nem fizetnek ma a görögök, hanem mert gyakorlatikag egy egy árva eurócentjük sem marad, ha nyugdíjakat és béreket is akarnak fizetni a hónapban.

Ez szinte mindennapos - például Zambia 1980-ben ugyanígy járt

Rice emlékeztetett arra, hogy az IMF igazgatótanácsának egy, az 1970-es években meghozott határozata értelmében a tagállamok kérhetik az egy naptári hónapban, de több részletben esedékes tőketörlesztésük összevonását. Ez a lehetőség nem vonatkozik a kamattörlesztésre. Ezt a lehetőséget eddig egyszer használták ki, az 1980-as évek közepén Zambia.

Így kellett volna fizetniük

Félő, hogy úgy tűnik majd, a görögök teljesen le vannak égve

Névtelenül nyilatkozó görög tisztségviselők szerint maga az IMF sürgette Görögországot, hogy használja ki a részletek összevonásának és a teljes összeg hónap végén történő törlesztésének lehetőségét, amivel egy időre enyhítheti a görög államkincstárra nehezedő intenzív nyomást. Csütörtökig Athén ellenállt ennek a lehetőségnek, mert attól tartott, hogy egy ilyen döntéssel azt az üzenetet közvetíti, miszerint az országnak nincs pénze fizetési kötelezettségeinek teljesítésére - és milyen igazuk van: tényleg ezt az üzenetet közvetíti az alku. Attól félnek, ennek következményeként még tovább gyorsul a bankbetétek kivonása. 

A görög tisztségviselők most azt állítják, hogy a részletek összevonása azt jelenti, közel állnak a nemzetközi hitelezőkkel való megállapodáshoz. Ezt azonban már nagyon nehéz elhinni, olyan régen megy a hitegetés és az egymásnak ellentmondó információk szivárogtatása, hogy a piacok biztosan nem nyugszanak meg egy újabb pletykától.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Német, kínai és tajvani szárnyakra ült rá a magyar ipar
Imre Lőrinc | 2026. július 5. 13:44
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az idei inflációs előrejelzéséhez képest jóval szerényebb mértékben (hiszen azt 3,8 százalékról 1,8 százalékra, drasztikusan csökkentette), de a 2026-os hazai GDP-prognózisát is módosította. A jegybank a júniusi Inflációs jelentésében már 2 százalékos növekedéssel számol, ami jövőre 3 százalékra pöröghet fel. Az év elején valóban láthattunk már egy élénkülést a gazdaságban, de az egyik húzóágazatunk teljesítménye mögött több érdekesség is meghúzódik.
Makro / Külgazdaság Foci-vb: ünneprontók ünnepe
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 08:28
Két rendkívül unalmas mérkőzésen Marokkó és Franciaország jutott elsőként a legjobb nyolc közé az Egyesült Államok 250-ik születésnapján.
Makro / Külgazdaság Elárulta a szakértő, hogy miben a legerősebbek és a leggyengébbek a magyar cégek – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. július 4. 10:24
A magyarországi kis- és középvállalkozások szakmai tudása kiemelkedő, de hatékonyságuk alapján az európai uniós mezőny alján találhatók – mondta el a Privátbankárnak adott interjúban a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója. Fehérváry Tamást az Ipar Napjai szakkiállításon arról is kérdeztük, hogy az új kormányzati ciklusban hogyan lehetne átalakítani a támogatott hitelek rendszerét, ami részben már el is indult, a Széchenyi Kártya Program likviditási célú hiteleinél ugyanis eltörölték a 3 százalékos kamatplafont.
Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG