1p
Három fontosabb ügyben is felszólítást kaptunk az Európai Bizottságtól, az étkezési utalványok ügyében egy, adóügyekben 2 hónapunk van válaszolni, vagy mehetünk magyarázkodni Strasbourgba.

A Bizottság szerint ez diszkrimináció

Az Európai Bizottság hivatalosan felszólította Magyarországot, hogy módosítsa a kiskereskedelmi és a távközlési ágazatra alkalmazandó különadókra vonatkozó jogszabályát (az ún. telekom- és telefonadó után a szektor szereplői a közműadót is a nyakukba kapták). Úgy véli, hogy ezek az adónemek hátrányosan megkülönböztető jellegűek, mivel aránytalanul nagy mértékben sújtják a külföldi szolgáltatókat - olvasható a Bizottság mai közleményében.

160 milliárd a tét


A távközlési adó kapcsán a Bizottság amúgy már a Bírósághoz fordult, álláspontja szerint ugyanis a megszabott díj nem áll arányban a szektor költségeivel. A telekom szektor adóztatását kemény uniós irányelvek védik, melyek lényege, hogy a szektorra kivetett extra adókat  tulajdonképpen vissza kell forgatni az ágazat fejlesztésébe. A magyar különadó azonban a költségvetést gazdagítja. A magyar fél ebben az ügyben nem tudta meggyőzni a Bizottságot, a nemzetgazdasági tárca szerint nem díjról, hanem adóról van szó ugyanis. Ha a Bizottság szerint az adóval Magyarország megsérti valamely irányelvet, akkor 160 milliárd forintot kell majd visszatérítenie a megsarcolt szolgáltatóknak.



Erre 2 hónapot kapunk

Magyarország valamennyi kiskereskedelmi és távközlési vállalatot az éves forgalmuk függvényében növekvő összegű adó fizetésére kötelezi. Az adókulcsok kialakítása és a két piac struktúrája miatt a gyakorlatban a hazai vállalatok kedvezőbb elbánásban részesülnek, és az adók többnyire a külföldi tulajdonú vállalatokat terhelik. A Bizottság úgy véli, hogy ez sérti az EU-Szerződések által biztosított letelepedési szabadságot.

A Bizottság ezért felszólítja Magyarországot, hogy 2 hónapon belül módosítsa a vonatkozó jogszabályokat (ez a tavasszal indult kötelezettségszegési eljárások második szakasza), különben az Európai Bírósághoz fordul.

Cafeteria: Brüsszel begyorsít

A brüsszeli végrehajtó testület szerint a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságát korlátozza a cafeteria-szabályozás módosítása, mely szintén a külföldi - elsősorban a francia érdekeltségű - cégeket hozza hátrányba. A Bizottság szerint az étkezési utalványok és üdülési csekkek kibocsátóival szemben indokolatlan és aránytalan korlátozásokat vezetett be a kormány. A Bizottság ebben az ügyben 4 héten belül választ vár a kormánytól, amennyiben az nem lesz "kielégítő", ez az ügy is megy Strasbourgba.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG