3p
Nem hiába vártak forintgyengítő lépéseket az MNB-től a szakértők: az alapkamat ugyan szinten maradt, ám további lazítást jelentő intézkedéseket jelentettek be.

A kamatdöntést követő indoklásban az MNB összegzi a gazdasági folyamatokat - folytatódik az élénkülés, tartósan alacsony infláció, erőteljes béremelkedés, élénkülő fogyasztás, bővülő hitelezés - és elérhetőnek látják a gazdaság 3 százalék körüli növekedését.

Az alapkamattal kapcsolatos döntésekről itt írtunk, az elemzők első reakciója itt olvasható.

Még nagyobbat lazítanak

Emlékeztetnek: 900 milliárd forintban korlátozták a három hónapos betét 2016. év végén fennálló állományát, ami a Monetáris Tanács várakozása szerint minimum 200-400 milliárd forint kiszorítását jelenti a betéti eszközből. Aztán jön a meglepetés: a Monetáris Tanács 2016. december 1-ei hatállyal, a kötelező tartalékrátát 2 százalékról 1 százalékra csökkenti. A lépés következtében további 170 milliárd forinttal bővül a bankrendszer szabad likviditása - írják. A jegybank a pénzpiaci hozamok mérséklődésén keresztül kívánja elérni a monetáris kondíciók lazítását és a gazdasági növekedés ennek megfelelő ösztönzését.

A bankrendszer likviditásának bővítése és a monetáris kondíciók további lazítása érdekében az egynapos hitelkamatot 10 bázisponttal, 1,05 százalékra csökkentette, míg az egynapos betéti kamatot -0,05 százalékon tartotta, így a kamatfolyosó tovább szűkült. Ezzel összhangban az egyhetes jegybanki hiteleszköz kamata 5 bázisponttal 1,00 százalékra csökkent.

Ha kell, tudnak még tovább is lazítani

A Magyar Nemzeti Bank kiemelt figyelemmel kíséri a monetáris kondíciók alakulását és a piaci fejleményeket. Amennyiben a későbbiekben az inflációs cél elérése indokolja, a Monetáris Tanács kész a monetáris kondíciók további lazítására - írják

A forint a bejelentés után napi mélypontjára gyengült, az euró jegyzése gyors ütemben 308,60 forint fölé emelkedett.

EUR/HUF
Friss árfolyamok >>
A kamatdöntést követő indoklásban az MNB összegzi a gazdasági folyamatokat - folytatódik az élénküls, tartósan alacsony infláció, erőteljes béremelkedés, élénkülő fogyasztás, bővülő hitelezés - és elérhetőnek látják a gazdaság 3 százalék körüli növekedését.

Még nagyobbat lazítanak

Emlékeztetnek: 900 milliárd forintban korlátozták a három hónapos betét 2016. év végén fennálló állományát, ami a Monetáris Tanács várakozása szerint minimum 200-400 milliárd forint kiszorítását jelenti a betéti eszközből. Aztán jön a meglepetés: a Monetáris Tanács 2016. december 1-ei hatállyal, a kötelező tartalékrátát 2 százalékról 1 százalékra csökkenti. A lépés következtében további 170 milliárd forinttal bővül a bankrendszer szabad likviditása - írják. A jegybank a pénzpiaci hozamok mérséklődésén keresztül kívánja elérni a monetáris kondíciók lazítását és a gazdasági növekedés ennek megfelelő ösztönzését.

A bankrendszer likviditásának bővítése és a monetáris kondíciók további lazítása érdekében az egynapos hitelkamatot 10 bázisponttal, 1,05 százalékra csökkentette, míg az egynapos betéti kamatot -0,05 százalékon tartotta, így a kamatfolyosó tovább szűkült. Ezzel összhangban az egyhetes jegybanki hiteleszköz kamata 5 bázisponttal 1,00 százalékra csökkent.

Ha kell, tudnak még tovább is lazítani

A Magyar Nemzeti Bank kiemelt figyelemmel kíséri a monetáris kondíciók alakulását és a piaci fejleményeket. Amennyiben a későbbiekben az inflációs cél elérése indokolja, a Monetáris Tanács kész a monetáris kondíciók további lazítására.

A forint a bejelentés után napi mélyontjára gyengült, az euró jegyzése gyors ütemben 308,60 forint fölé emelkdett.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG