Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
2p

Észak-Korea két, rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki Phenjan közeléből a Japán-(Keleti)-tenger irányába szerdán a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága szerint.

A kilövést japán kormányzati források is megerősítették, hozzátéve, hogy a rakéták Japán kizárólagos gazdasági övezetén kívül csapódtak be. A japán védelmi tárca tájékoztatása szerint a rakéták 50 kilométeres magasságot értek el.

Phenjan legutóbb vasárnap hajtott végre rakétakilövést, a szerdait pedig egy nappal az Egyesült Államok alelnöke, Kamala Harris dél-koreai látogatása előtt észlelték. A tervek szerint Harris felkeresi a két Korea közötti demilitarizált övezet dél-koreai oldalát is.

Mindeközben zajlik a hétfőn kezdődött közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlat is a Koreai-félsziget keleti partjainál, a műveletben részt vesz egyebek között a Ronald Reagan atommeghajtású repülőgép-hordozó is.

Ugyancsak szerdán a dél-koreai hírszerzés azt közölte, elképzelhető, hogy Phenjan hamarosan végrehajtja hetedik atomkísérletét is. Egy dél-koreai parlamenti képviselő a hírszerzésre hivatkozva azt közölte, befejeződtek a munkálatok az Észak-Korea északkeleti részén található Ponggje-ri nukleáris kísérleti telepen, és vannak arra utaló jelek, hogy a kísérletet a Kínai Kommunista Párt október 16-án kezdődő kongresszusa után, de még az Egyesült Államokban november 8-án tartandó félidős választások előtt hajtanák végre.

Észak-Korea mind ez idáig hat ilyen tesztet végzett, mindegyiket ezen a telepen, utoljára 2017 szeptemberében. Phenjan 2022-ben rekordszámú rakétakilövést hajtott végre, több mint 30 lövedéket lőtt ki, köztük - 2017 óta először - egy interkontinentális ballisztikus rakétát is.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Beütöttek a vámok, Magyarország is aggódva figyel
Imre Lőrinc | 2025. szeptember 8. 19:47
Máris látszik, hogy alaposan átrajzolhatják a világkereskedelmet Donald Trump amerikai elnök vámjai. Az Egyesült Államokba irányuló kínai export augusztusi bezuhanása nagyon látványos, de a németek is elkezdték újra gombolni a kabátot, ami ráadásul érzékenyen érintheti Magyarországot.  
Makro / Külgazdaság A látszat csal: még mindig a nyugdíjasoknak fáj jobban a drágulás
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 19:26
A Trend FM reggeli műsorában a legfrissebb Árkosár-felmérések mellett a Közgazdász-vándorgyűlés helyszíni tapasztalatai is szóba kerültek.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter kiakadt: Trump mégsem szólt oda a magyar kormánynak?
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 13:35
Nem konkrétan Magyarországnak üzent az amerikai elnök.
Makro / Külgazdaság Augusztusban megnőtt a munkanélküliség Csehországban
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 12:58
Augusztusban 4,5 százalékra emelkedett a munkanélküliség Csehországban a júliusi 4,4 százalékról – közölte a cseh munkaügyi hivatal (ÚP CR) hétfőn Prágában. Megszokott jelenségről van szó, mert a nyári hónapokban a cégek új embereket nem vesznek fel – mutatott rá a hivatal.
Makro / Külgazdaság Trump most pezsgőt nyithat: kínlódik a kínai export
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 12:44
Kína kivitelének növekedése hathavi mélypontra lassult augusztusban az amerikai import visszaesése miatt – derül ki a kínai vámhivatal számításaiból.  
Makro / Külgazdaság Gazdaság: rosszabbak lettek a kilátások
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 12:29
Az elemzők által vártnál erőteljesebben romlott a befektetők borúlátátása az euróövezetben szeptemberre a Sentix GmbH gazdaságkutató intézet hangulatindexe szerint.
Makro / Külgazdaság Örvendeznek az NGM-ben, jól alakul a hiány
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 11:44
Nőttek az adóbevételek, érkeznek a brüsszeli források, időarányosan jók voltak a számok augusztusban. 
Makro / Külgazdaság Nem bírtak a vámok a német gazdasággal, hasít az ipar
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 11:22
Németországban az elemzők által vártnál erőteljesebben nőtt az ipari termelés júliusban havi összevetésben – áll a statisztikai hivatal (Destatis) hétfői jelentésében.  
Makro / Külgazdaság Európa „trumposodik” – a mérsékelteket eltiporják
Káncz Csaba | 2025. szeptember 8. 10:37
A populisták fantázia-gazdaságtant árulnak: adócsökkentéseket, plusz mesebeli megtakarításokból „finanszírozott” segélyeket. A kötvénypiacok azonban átlátnak a szitán és ezt nem hajlandók finanszírozni. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Kellemes meglepetést okozott a japán gazdaság
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 10:15
Japán hazai összterméke (GDP) 0,5 százalékkal nőtt az idei második negyedévben az előző negyedévhez képes a kormány hétfőn ismertetett végleges adata szerint, ami jobb a korábban előzetesként közölt 0,3 százaléknál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG