3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Egy kínai cég jelentette be, hogy az eddigi kísérletek sikeresek voltak.

Hatásosnak értékelte koronavírus-vakcináit a China National Biotec Group (CNBG) kínai gyártó az alapján, hogy Kínában már több száz ezer embernek adták be, és senki közülük nem fertőződött meg utána - adta hírül a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap kedden.

Képünk illusztráció
Képünk illusztráció

Az állami kézben lévő CNBG egyik vezető tisztviselője a kínai állami rádiónak nyilatkozva arról is beszámolt, hogy a gyártó két, még tesztelés alatt álló készítménye akár három éven át biztosíthat védettséget.

A két oltóanyag a klinikai tesztek harmadik fázisánál tart, egyebek mellett az Egyesült Arab Emírségekben, Bahreinben, Peruban, Marokkóban, Argentínában és Jordániában vizsgálják nagyobb számú tesztalanyon.

Kína sürgősségi programja keretében - amely lehetővé teszi, hogy tesztelés alatt álló készítményeket is beadjanak a fertőzésveszélynek leginkább kitett embereknek, például egészségügyi dolgozóknak - a CNBG két készítményét alkalmazták eddig a legszélesebb körben.

Világszerte nyolc koronavírus-vakcina tart a klinikai tesztek harmadik fázisában, négyet közülük kínai vállalatok fejlesztettek ki. (Az orosz bejelentésről itt írtunk.)

A négy kínai oltóanyag közül a sürgősségi program keretében hármat - a CNBG két szerét, valamint a Sinovac CoronaVac nevű készítményét - hagyták jóvá civil alkalmazásra. A negyedik, a kínai Katonai Orvostudományi Akadémia által kifejlesztett, CanSino nevű vakcina használatára a katonaság kapott engedélyt. A szert a járvány által súlyosan érintett országokban békefenntartó tevékenységet folytató kínai katonáknak adták be.

A Sinovac vasárnap jelentette be, hogy dolgozóit és családtagjait - csaknem háromezer embert - is beoltotta saját oltóanyagával. A CNBG szintén alkalmazta a vakcináit saját alkalmazottai körében, a múlt héten pedig bejelentette: megállapodást írt alá a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalattal arról, hogy oltóanyaggal látja el a dolgozóit.

A Caixin kínai híroldal pedig arról számolt be, hogy több állami kézben lévő kínai vállalat alkalmazza már a kísérleti szereket alkalmazottai körében.

A CNBG két létesítményt épített fel - egyet Pekingben, egyet pedig a vírus legkorábbi gócpontjaként ismert Vuhanban, - a vakcinák gyártására. A gyártósorok kapacitása meghaladja az évi 220 millió dózist, de akár az évi 1 milliárdot is elérheti majd, ha elkészülnek a létesítmények kibővítésével.

A Sinovac augusztus végén indította el a CoronaVac gyártását és évi 300 millió dózisos kapacitásról számolt be.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mire költsük az uniós pénzeket, ha egyszer végre megkapjuk?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 16:25
Noha a kormány tagjai többször kijelentették, hogy hazahozták az uniós forrásokat, egyelőre sem az újjáépítési források (RRF), sem a kohéziós alapok pénzeit nem kezdték el még utalni. Meddig kell várni és mi lesz ezeknek a forrásoknak a sorsa? Többek között erről beszélt az ATV Start műsorában kollégánk, Király Béla.
Makro / Külgazdaság Mol: még csak előkészítő munka indult az ukrán szénhidrogéntárolóval kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 15:34
Többéves előkészítő munka kezdődik az ukrán szénhidrogén tárolásával kapcsolatban – tudatta a Mol arra a bejelentésre, hogy kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írtak alá memorandumot a Naftohaz vállalattal.
Makro / Külgazdaság Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 21. 14:28
Az Európai Unió és Kanada között már tíz éve aláírtak egy átfogó szabadkereskedelmi megállapodást, amit azonban nemzeti szinten több tagállam, köztük Magyarország sem ratifikált még. Nekik külön is szólhatott Ursula von der Leyen üzenete, amit az Európai Bizottság elnöke a múlt heti évértékelőjében fogalmazott meg, és amiben Kanadát, mint az EU első lehetséges „társult tagját” hozta szóba – erről beszélt Imre Lőrinc, az Mfor és a Privátbankár újságírója a Trend FM hétfői adásában.
Makro / Külgazdaság Milliárdos exportkiesést okoznak Ukrajnának az orosz légitámadások
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 13:21
Komoly mértékben visszafogják Ukrajna exportját a kikötői és más kritikus infrastruktúra elleni orosz támadások.
Makro / Külgazdaság Milliárdosok a célkeresztben: így roppantaná meg a magyar elit tőkéjét egy esetleges vagyonadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 21. 11:43
A hazai szupergazdagok vagyona soha nem látott magasságokba emelkedett. A Blochamps Capital legfrissebb szektorelemzése szerint a legfelső egy százalék kezében elképesztő, 52 000 milliárd forintos vagyon összpontosul – ám az állam hiába feni a fogát a vagyonadóra, nem lesz könnyű feladat a behajtása.
Makro / Külgazdaság Elhangzik-e Varga Mihály szájából a várva várt szám?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 10:43
Változatlan kamatszintre számítanak az elemzők a jegybank Monetáris Tanácsának keddi ülése után. A nagy kérdés inkább az, Varga Mihályék változtatnak-e a középtávú inflációs cél jelenlegi, 3 százalékos szintjén?
Makro / Külgazdaság Baka András bejelentette jelöltjét a Legfőbb Ügyészség élére
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 10:22
Szathmáry Zoltánra esett a választás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs
Király Béla | 2026. szeptember 21. 05:41
A Magyarországon bevezetett üzemanyagár-támogatás az Európai Unióban bizonyos szempontból unikálisnak számít, sehol máshol nem adnak pénzvisszatérítést magánszemélyeknek úgy, ahogy azt a dízelesek számára Magyar Péterék kitalálták. Egyes szakértők szerint ugyanakkor egyáltalán nem kellene semmilyen támogatást nyújtani az autósoknak, az ellenzéki politikusok viszont még olcsóbb üzemanyagot szeretnének.
Makro / Külgazdaság Oroszország ajánlatot tett az AfD-nek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 15:51
Egy magas rangú Kreml-illetékes nyíltan gazdasági együttműködést ajánlott a szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) pártnak a vasárnapi tartományi választás előtt.
Makro / Külgazdaság Jövő héten vidámabban mehetünk tankolni
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 09:35
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint a jövő héten olcsóbb lehet idehaza a benzin és a gázolaj.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG