3p

A Bloomberg diplomáciai források alapján írt erről.

Az amerikai hírügynökség uniós diplomatákra hivatkozva azt közölte, hogy

több állam, köztük Németország és Hollandia elsősorban gyakorlati segítséget nyújtana Ukrajnának és a háború befejezésén munkálkodna az akár egy évtizedig is eltartó tagfelvételi folyamat helyett.

Ezek az országok arra akarnak összpontosítani, hogy gyakorlati támogatást nyújtsanak Ukrajnának és véget vessenek a háborúnak ahelyett, hogy egy olyan folyamatba kezdenek, amely legalább egy évtizedet vehet igénybe, idézte a Bloomberget az MTI. Az amerikai hírügynökség azonban nem nevezte meg, hogy Németországon és Hollandián kívül még mely országokról van szó.

Az Európai Parlament épülete Strasbourgban. Fotó: EP
Az Európai Parlament épülete Strasbourgban. Fotó: EP

Azon országok azonban, amelyek támogatnák Kijev tagjelölti státuszát, azzal érvelnek, hogy az EU részéről a jóváhagyás szimbolikus gesztus lenne a háború sújtotta ország mellett még abban az esetben is, ha az ezt követő eljárás hosszú és bonyolult lesz.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök február végén szólította fel az Európai Uniót, hogy gyorsított eljárásban vegye fel Ukrajnát a tagjai közé.

Az európaiak tisztában vannak azzal, hogy katonáink államunkért, ezzel egy időben egész Európáért harcolnak. Minden EU-tagország békéjéért, a gyermekek életéért, az egyenlőségért, a demokráciáért. Ez minden joggal felruház bennünket arra, hogy az Európai Unióhoz forduljunk: új, különleges eljárás formájában tegye lehetővé Ukrajna azonnali csatlakozását

- hangoztatta az ukrán elnök a videóüzenetben.

Az EU-n belül kilenc tagország - Lengyelország és a három Balti-állam vezetésével - máris jelezte, hogy támogatja Ukrajna kérését.

Az ügyben a tagországok vezetői a héten Párizsban kezdődő tárgyaláson egyeztetnek, a Bloomberg szerint pedig nem kizárt olyan döntés sem, melynek értelmében Brüsszel szorosabbra fűzi kapcsolatait Kijevvel anélkül azonban, hogy hivatalosan is tagjelöltté nyilvánítaná.

Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök a múlt héten úgy fogalmazott:

még hosszú az út, és előbb a háborút kell befejezni.

Hozzátette mindazonáltal, hogy annak a népnek, amely ilyen bátran áll ki az európai értékek mellett, az európai családban a helye.

A konferencia résztvevői felkérhetik az Európai Bizottságot, hogy értékelje a szokottnál gyorsabban a tagjelölti kérelmet, gesztust téve ezzel Kijev felé - jegyezte meg a Bloomberg, hozzátéve, hogy az ilyen eljárást egyébként 15-18 hónapot vesz igénybe.

A tagjelöltség nehézségekbe ütközne a háború közepette, mert a jelöltség idején a felvételt kérő országba egyebek között az Európai Bizottság küldöttséget delegál, és számos vizsgálatnak is aláveti.

Az EU-tagsághoz több feltételt kell teljesíteni, beleértve a bírósági reformokat is, ezek akár egy évtizedbe is telhetnek

- emlékeztet a Bloomberg, példaként Horvátországot említve, ahol e folyamat éppen tíz évet vett igénybe. Az eljárás megkezdéséhez az összes tagország, illetve az Európai Parlament és az Európai Bizottság jóváhagyására is szükség van.

Ukrajna esetleges EU-tagságával kapcsolatban Katarina Barley, az Európai Parlament alelnöke egy múlt  heti budapesti háttérbeszélgetésen, amelyen lapcsoportunk is részt vett, azt mondta:

szeretnének számukra reményt adni, ugyanakkor tiszteletben kell tartani az uniós szerződéseket, azaz a tagfelvétel egy hosszabb (általában sok évig tartó) folyamat.    

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Uniós pénzek: már Budapesten az Európai Bizottság emberei
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 17:31
Indul a tárgyalási hét.
Makro / Külgazdaság Újabb kinevezés: megvan, ki lesz az új vezérkari főnök
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 16:29
Fontos személyi döntést jelentett be a honvédelmi miniszter.
Makro / Külgazdaság Hadat üzen az EU a kockázatos befektetéseknek
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 15:17
A szerkesztőségünknek megküldött közlemény szerint kedden az Európai Parlament új uniós szabályokat fogadott el a külföldi befektetések átvilágítására a biztonsági kockázatok megelőzése érdekében.
Makro / Külgazdaság Sokunk reménye foszlott szét a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 12:55
A piaci árak ismét emelkednek. A magyar autósok természetesen a védett árat fizethetik.
Makro / Külgazdaság Nem várt helyen ütközhet falakba a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 12:15
Veszélybe sodorja a magyar gazdaságot, a munkahelyeket, és megbéníthatja a termelést a vendégmunkások június 1-jétől tervezett behozatali tilalma, ezért a legnagyobb munkáltatói érdekképviseletek bevonásával történő egyeztetésre kéri a Magyar Kormányt a WHC Csoport, Magyarország egyik piacvezető HR szolgáltatója.
Makro / Külgazdaság A jegybank támogatását is élvezhetik Magyar Péterék az euró bevezetésében
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 10:50
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) konstruktív partner lesz.
Makro / Külgazdaság A pápalátogatást kihasználva adhattak kegyelmet K. Endrének
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 10:00
Magyar Péter lengyelországi repülőútja előtt tartott sajtótájékoztatóján beszélt a kegyelmi ügy nyilvánosságra hozható részleteiről. 
Makro / Külgazdaság Pénzügyi békéltetőkhöz mentek, kifizette kárukat a biztosító
dr. Nagy Olga – dr. Rózsavölgyi Orsolya | 2026. május 18. 19:28
Tanúk, szakértők nélkül is több ügyfél sikeresen egyezett meg biztosítójával anyagi jogvitájában a pénzügyi békéltetési eljárásban. Sokat segíthetnek a fogyasztóknak az általuk hozott fényképek, videók, műszaki szakvélemények a bizonyításhoz. A biztosítók egyedi döntéssel is egyezséget köthetnek, amivel mindkét fél számára elkerülhető a hosszú, költséges bírósági per.
Makro / Külgazdaság Semmi gond a költségvetéssel, a Fidesz szerint csak bűnbakot keresnek Magyar Péterék
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 19:14
A megszorításoknak próbál megágyazni a vádakkal a Tisza-kormány? A Fidesz szerint ez a helyzet.
Makro / Külgazdaság Le a függőséggel: nagy földgázmezőt kezdenek kiaknázni a szomszédban
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 18:11
100 ezer háztartás igényeit tudják fedezni a wittaui projekt első szakaszában, de ez még csak a kezdet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG