5p

Az Európai Bizottság elnöke szerint a mostani válság nem csak Ukrajnáról szól, valójában két értékvilág csap össze. Ursula von der Leyen az Európa Parlament mai rendkívüli ülésén beszélt arról is, hogy az uniós büdzséből vásárolnak és szállítanak majd fegyvereket az ukrán erőknek, az EU és Ukrajna pedig ma közelebb van egymáshoz, mint bármikor korábban. A csatlakozáshoz ugyanakkor még hosszú út vezet.

A háború visszatért Európába

- ezzel a mondattal kezdte beszédét Ursula von der Leyen az Európai Parlament (EP) mai rendkívüli plenáris ülésén Brüsszelben, amit Oroszország ukrajnai inváziója miatt hívtak össze.  

Nem csak Ukrajna a tét

Mint mondta, csaknem harminc évvel a balkáni háborúk és több mint fél évszázaddal a szovjet csapatok prágai és budapesti bevonulása után, most légvédelmi szirénák szólnak egy európai főváros szívében, ezrek menekülnek bombák elől és táboroznak metróállomásokon.

Megint férfiak, nők és gyermekek halnak meg, mert egy külföldi vezető, Putyin elnök úgy döntött, hogy az országuknak nincs joga létezni

- fogalmazott. 

Ursula von der Leyen az Európai Parlament rendkívüli plenáris ülésén Brüsszelben 2022. március elsején. (EPA/STEPHANIE LECOCQ)
Ursula von der Leyen az Európai Parlament rendkívüli plenáris ülésén Brüsszelben 2022. március elsején. (EPA/STEPHANIE LECOCQ)

Szerinte most eljött az igazság pillanata Európa számára: ez a válság – idézte a Kyiv Independentet – nem csak Ukrajnáról szól, hanem két világ, két ellentétes értékrend összecsapása. Tehát a jogállam és az erőszak uralma, a demokrácia és az autokrácia, a szabályokon alapuló rend és a puszta erőszak világa ütközik meg.

Az, hogy milyen választ adunk arra, amit Oroszország tesz, meg fogja határozni a nemzetközi rendszerünk jövőjét

- emelte ki. Mint mondta, most egy csaknem félmilliárd embert számláló közösség mozdult meg Ukrajnáért. Külön köszönetet mondott Lengyelországnak, Romániának, Szlovákiának és Magyarországnak, hogy befogadja az ukrajnai menekülteket. Brüsszel aktiválni kívánja számukra a védelmüket szolgáló uniós mechanizmust, amely segítségével iskolába járhatnak, dolgozhatnak és egészségügyi ellátást kaphatnak az EU-n belül.

Tudjuk, hogy ez csak a kezdet. Még több ukrán szorul majd rá a védelmünkre és szolidaritásunkra. Itt vagyunk és itt leszünk számukra    

- jelentette ki.

Súlyos szankciók

Kitért arra is, hogy az EU villámgyorsan fogadott el súlyos szankciókat az orosz pénzügyi rendszerrel,  a high tech iparágakkal és a „korrupt elittel” szemben.  

Ez uniónk történetének legnagyobb szankciós csomagja

- emelte ki, hozzátéve, hogy ezek az intézkedések súlyos árat követelnek az orosz gazdaságtól és a Kremltől. Emellett kitiltották az uniós légtérből az orosz repülőket, beleértve az oligarchák magángépeit is.

Be fogjuk fagyasztani más vagyontárgyaikat is, legyenek azok jachtok, luxusautók vagy luxusingatlanok

- fogalmazott. (Arra nem tért ki, hogy pontosan kik és mi alapján kerülnek fel erre a listára). Utalt arra is, hogy betiltották azokat az orosz médiumokat (Russia Today, Sputnik), amelyek szerinte hazugságot terjesztenek Putyin háborújának igazolására, és meg akarják osztani az EU-t.  

Kiemelte továbbá, hogy már több mint 30 ország jelentett be szankciókat és exportkorlátozásokat Oroszországgal szemben, amelyek a világgazdaság jóval több mint felét teszik ki. Tisztában van azzal, hogy ezek az intézkedések az európai gazdaságnak is kárt okoznak, ugyanakkor – mint mondta – a szabadságunk megvédésének ára van, és ezt hajlandóak vagyunk megfizetni.

Fegyverek Ukrajnának

Von der Leyen szólt arról is, hogy csökkenteni fogják függőségüket az oroszországi energiahordozóktól, valamint megerősítik a védelmi képességeiket.

Mint mondta, a legtöbb uniós tagállam már ígéretet tett katonai szállítmányokra Ukrajnának, az EU pedig – történetében először – saját költségvetéséből vásárol és szállít majd fegyvereket egy megtámadott országnak. Ez 500 millió eurót jelent, ennyiből fejlesztik Ukrajna védelmi képességeit.

Megjegyezte: nem tekinthetjük magától értetődőnek a biztonságunkat, hanem ki kell állnunk érte, befektetéseket kell tenni az érdekében.   

Szerinte ez a válság megváltoztatja Európát, ugyanakkor Oroszország is válaszúthoz érkezett: a Kreml tettei súlyosan sértik Oroszország és lakosainak hosszútávú érdekeit, és ezt egyre több orosz érti meg.

Putyin tankjain túl létezik egy másik Oroszország, amelynek baráti kezet nyújtunk            

- hívta fel a figyelmet.

Közelebb, mint korábban bármikor

Végezetül szólt arról is, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök legutóbbi beszélgetésük alkalmával is jelezte neki: az ukránok álma az uniós csatlakozás.

Ma az EU és Ukrajna közelebb van egymáshoz, mint korábban bármikor. Még mindig hosszú út áll előttünk. Véget kell vetnünk ennek a háborúnak.

Mint mondta, senkinek sem lehet kétsége afelől, hogy azok az emberek, akik ilyen bátran kiállnak az európai értékekért, az európai családhoz tartoznak.

Éljen soká Európa! És éljen soká egy szabad és független Ukrajna!

- zárta beszédét Ursula von der Leyen.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Ukrajna csatlakozási kérelméről ma az EP-ben az mondta: bonyolult kérdés, a tagállamok véleménye erről eltérő, de mihamarabb meg kell fontolni. (A magyar kormány támogatja, hogy Ukrajna EU-tagjelölt legyen.) 

Volodimir Zelenszkij, aki videóhíváson keresztül kapcsolódott az EP-vitához, mindenesetre kijelentette: Ukrajna az európai utat választja és egyenlő tagja szeretne lenni Európának. Szerinte belépésével az Európai Unió erősebbé válna, nélküle viszont magányos és szegényebb lenne.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Uniós pénzek: már Budapesten az Európai Bizottság emberei
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 17:31
Indul a tárgyalási hét.
Makro / Külgazdaság Újabb kinevezés: megvan, ki lesz az új vezérkari főnök
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 16:29
Fontos személyi döntést jelentett be a honvédelmi miniszter.
Makro / Külgazdaság Hadat üzen az EU a kockázatos befektetéseknek
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 15:17
A szerkesztőségünknek megküldött közlemény szerint kedden az Európai Parlament új uniós szabályokat fogadott el a külföldi befektetések átvilágítására a biztonsági kockázatok megelőzése érdekében.
Makro / Külgazdaság Sokunk reménye foszlott szét a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 12:55
A piaci árak ismét emelkednek. A magyar autósok természetesen a védett árat fizethetik.
Makro / Külgazdaság Nem várt helyen ütközhet falakba a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 12:15
Veszélybe sodorja a magyar gazdaságot, a munkahelyeket, és megbéníthatja a termelést a vendégmunkások június 1-jétől tervezett behozatali tilalma, ezért a legnagyobb munkáltatói érdekképviseletek bevonásával történő egyeztetésre kéri a Magyar Kormányt a WHC Csoport, Magyarország egyik piacvezető HR szolgáltatója.
Makro / Külgazdaság A jegybank támogatását is élvezhetik Magyar Péterék az euró bevezetésében
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 10:50
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) konstruktív partner lesz.
Makro / Külgazdaság A pápalátogatást kihasználva adhattak kegyelmet K. Endrének
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 10:00
Magyar Péter lengyelországi repülőútja előtt tartott sajtótájékoztatóján beszélt a kegyelmi ügy nyilvánosságra hozható részleteiről. 
Makro / Külgazdaság Pénzügyi békéltetőkhöz mentek, kifizette kárukat a biztosító
dr. Nagy Olga – dr. Rózsavölgyi Orsolya | 2026. május 18. 19:28
Tanúk, szakértők nélkül is több ügyfél sikeresen egyezett meg biztosítójával anyagi jogvitájában a pénzügyi békéltetési eljárásban. Sokat segíthetnek a fogyasztóknak az általuk hozott fényképek, videók, műszaki szakvélemények a bizonyításhoz. A biztosítók egyedi döntéssel is egyezséget köthetnek, amivel mindkét fél számára elkerülhető a hosszú, költséges bírósági per.
Makro / Külgazdaság Semmi gond a költségvetéssel, a Fidesz szerint csak bűnbakot keresnek Magyar Péterék
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 19:14
A megszorításoknak próbál megágyazni a vádakkal a Tisza-kormány? A Fidesz szerint ez a helyzet.
Makro / Külgazdaság Le a függőséggel: nagy földgázmezőt kezdenek kiaknázni a szomszédban
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 18:11
100 ezer háztartás igényeit tudják fedezni a wittaui projekt első szakaszában, de ez még csak a kezdet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG