2p

A jogállamisági feltételrendszerről szóló rendelet megfelelő eszközt biztosít az Európai Unió számára költségvetésének, illetve az unió pénzügyi érdekeinek megvédéséhez - jelentette ki Johannes Hahn, az Európai Bizottság költségvetési és igazgatási ügyekért felelős biztosa szerdán Strasbourgban.

Johannes Hahn az Európai Parlament (EP) plenáris ülésének a jogállamiság európai helyzetével foglalkozó vitáján elmondta,

a január elseje óta érvényes jogállamisági feltételrendszerről szóló rendelet nem váltja ki az uniós alapértékek súlyos és módszeres megsértése esetén az uniós alapszerződés hetes cikke szerint indítható eljárást. 

Az önálló rendelet kiegészíti a költségvetés védelmét szolgáló jelenlegi eljárásokat - közölte.

Johannes Hahn. (Korábbi felvétel, Európai Tanács)
Johannes Hahn. (Korábbi felvétel, Európai Tanács)

Elmondta,

az uniós bizottság akkor végez értékelést, ha bizonyítékok állnak rendelkezésére arról, hogy a jogállamiság sérül egy tagállamban, illetve, ha az Európai Unió költségvetését veszély fenyegeti. 

Az Európai Bizottság eljárást indít egy tagállammal szemben, ha más eljárás nem teszi lehetővé a testület számára, hogy hatékonyan védje meg az unió költségvetését.

Az Európai Bizottság ilyen esetekben

azonosítja a jogsértéseket, illetve a jogállamiság megsértésének eseteit, és értékeli, hogy azok veszélyeztetik-e az Európai Unió költségvetését és pénzügyi érdekeit. Értékelést készít, és amennyiben nyomós oka van, értesítést küld az érintett tagállamnak az eljárás megindításáról

- közölte.

Johannes Hahn elmondta,

véleménye kialakításához az Európai Bizottság egyebek mellett az uniós bíróság, az uniós számvevőszék jelentéseire, illetve a testület éves jogállamisági jelentésében foglaltakra támaszkodik.

Utóbbival kapcsolatban azt mondta: a következő országspecifikus jogállamisági jelentését az uniós bizottság július folyamán teszi közzé.

A jogállamisági feltételrendszer új eszköze lehetőséget biztosít ahhoz, hogy az EU megvédhesse a végső kedvezményezetek jogait, hogy az európai állampolgárok megkapják, amit megérdemelnek és amit elvárnak - mondta.

Hozzátette, az Európai Bizottságot nem érdemes az uniós bíróság elé idézni, ugyanis mindent megtesz az unió költségvetésének, illetve pénzügyi érdekeinek megvédésére.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG