- A decemberi EU-csúcs után Ön úgy fogalmazott lapunknak, hogy az uniós német elnökség bravúros kompromisszumot ért el a jogállamisági mechanizmus, tehát az uniós pénzek kifizetésének jogállami feltételekhez kötése ügyében. Összességében mennyiben volt ez sikeres elnökség?
- Annyiban mindenképpen sikeres volt, hogy az EU egyik legnehezebb elosztási konfliktusát, a hétéves költségvetést sikerült még alatta elfogadni, és nem maradt a portugál elnökségre. (A dél-európai állam januárban vette át a stafétabotot Németországtól – a szerk.) Ez az egyik legnagyobb tett.
A mostani eset példátlan, mert a költségvetés elfogadása összekapcsolódott a járvány okozta károk kezelésével. A büdzsé majdnem megduplázódott azáltal, hogy hozzáadódott az Új Generáció-csomag (a Helyreállítási Alap – a szerk.), ami fokozott nehézséget jelentett. Ráadásul a jogállami feltételrendszer ügyében is egyezséget kellett elérni, tehát triplaszaltót csinált a német elnökség.
Nagy szerencséje mindnyájunknak, hogy mindez történetesen épp a német elnökség idejére esett. Nekik jutott a gólhelyzet. Belőtték.
- Arra utal, hogy mások belebotlottak volna a labdába? Nem lettek volna ennyire sikeres tárgyalók?
- Igen. Az elnökség ellátása sokrétű feladat: leginkább helyzetben a szakminiszterek vannak, akik a különféle tanácsi formációkat vezetik fél évig, valamint az uniós nagykövet, aki a Corepert irányítja ugyanennyi ideig. (Ez a Tanács fő előkészítő szerve – a szerk.)
A kormányfőnek ma már tulajdonképpen nincs szerepe ebben a munkában, hiszen a lisszaboni szerződés életbe lépése, 2004 decembere óta állandó elnök vezeti az Európai Tanácsot. Az első elnök Herman Van Rompuy volt, aztán jött Donald Tusk, jelenleg pedig Charles Michel tölti be ezt a posztot.
A féléves elnökség indulásakor a soros állam kormányfője beszédet mond az Európai Parlamentben, de nincs komolyabb feladata az elnökséggel összefüggésben. Nem ő járja körbe az Uniót, nem ő közvetít – ez az Európai Tanács elnökének a dolga.
Most azonban Charles Michel mellett, tulajdonképpen hívatlanul feltűnt Angela Merkel, és beállt a csatába a német nehézlovassággal.
- Angela Merkelnek döntő szerepe volt abban, hogy kompromisszum született a jogállamisági mechanizmusról?
- Igen, de nem csak neki. A kezére dolgozott a német diplomácia teljes gépezete, amely ott volt a lengyelekkel kötött egyezsége mögött.
- A magyar és a német sajtóban rendszeresen felmerül a vád, miszerint Angela Merkel azért nem elég keménykezű a magyar kormánnyal szemben, mert Németországnak jelentős gazdasági érdekeltségei vannak Magyarországon – gondoljunk csak a magyar exportot húzó autógyárakra. Ön szerint mennyire megalapozott ez a feltevés?
- A dolgok nem ilyen egyszerűek. Az nem úgy van, hogy Kecskemétről telefonon beszólnak a kancellári hivatalba, és erre Angela Merkel ellágyul. Persze valahol ott van a háttérben a német autóipar, de ott van az is, hogy meg kell tartani az Európai Néppárt egységét.
Ott van az is, hogy a rendetlenkedő magyar és lengyel kormányfőt jobb benntartani – jobb, ha „kipisilnek a sátorból”, mintha kintről tennék ezt befelé.
Inkább legyenek szem előtt, minthogy kirúgják őket.
Mindez persze igaz, de ez az én ízlésem szerint túl lágy kezelés ahhoz képest, amit például Orbán Viktor művel, amikor nyíltan összefekszik a szélsőjobbal, és közben látszólag bennmarad a néppárti házasságában. Ezt nem kellene eltűrni. De ez benne van Angela Merkel kompromisszumkereső politikájában.
Itt azonban nem Orbán Viktor volt a főszereplő, hanem a lengyelek.
-Ez alatt mit ért?
- Sok helyen olvastam, hogy Merkel és Orbán megegyezett. Nem ez történt. Merkel és Morawiecki (a lengyel kormányfő – a szerk.) vagy mögötte Kaczinsky (a nagyobbik lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság vezetője – a szerk.) egyezett meg. Orbánnak annyi mozgástere volt, amennyit a lengyelek számára megszabtak. Nem véletlenül szaladgált ő Varsóba. (Az EU-csúcsot megelőzően Orbán Viktor kétszer látogatott el a lengyel fővárosba, miközben a lengyel kormányfő egyszer járt Budapesten – a szerk.)
Tény, hogy Orbán volt a felbujtó és az ötletgazda, de a végrehajtó a lengyel kormány.
Az egyezség pedig tulajdonképpen a lengyel koalíción belül dőlt el. A lengyel fejlesztésügyi miniszter (Jaroslaw Gowin, egyben miniszterelnök-helyettes – a szerk.) előre megmondta: kell a pénz és majd megegyezünk. Ziobro igazságügy-miniszter volt a kemény fiú: ő próbálta Kaczinskyt rávenni, hogy ne egyezzen meg.
A lengyelek végül beadták a derekukat, nélkülük Orbánnak már nincs súlya.
Az eleve gyönge pozíció volt, hogy nem a visegrádi négyes lépett fel ebben a csatában.
25 ország egysége viszont erősödött. Szembeszálltak – ki erősebben, ki hallgatólagosan – a vétóval fenyegető két bajkeverővel, és meghiúsították a vétójukat a költségvetési csomaggal szemben. A német elnökség vette ki a bombát a lengyelek és a magyarok kezéből.
Ha vétóznak, akkor ma nincs uniós költségvetés, nincs helyreállítási csomag, és a portugálok nyakába szakad minden. A 25 ország azonban sarokba szorította és megadásra kényszerítette a két ellenállót.
- A megállapodást a jogállamisági mechanizmusról ugyanakkor sokféleképpen értékelték. Számos külföldi lap – például a Spiegel vagy a Financial Times – írta azt vagy utalt arra, hogy az egyezség nem rossz a magyar kormányra nézve: Brüsszel sok kérdésben engedett a két országnak.
- Ez így nem állja meg a helyét. Tudniillik a magyar kormány azt akarta elérni, hogy újranyissák a jogállamisági témát, és enyhítsenek a feltételeken. A júliusi EU-csúcs kétértelmű konklúzióval zárult: fontos a jogállamiság meg a költségvetés is. Tehát nem oldott meg semmit. Orbánnak az az illúziója támadt, hogy itt még lehet nyomulni.
Decemberre azonban – Merkel közreműködésével – kiderült, hogy hiába fenyegettek vétóval, nem sikerült újranyitni a témát. A jogállami mechanizmus maradt úgy, ahogy korábban rögzítették. Kaptak egy értelmező nyilatkozatot, ami semmit nem változtat a helyzeten, és kaptak egy egérutat, hogy menjenek az Európai Bírósághoz, ha akarnak, majd az is megerősíti, hogy igenis lehet jogállamisági feltételeket támasztani az uniós pénzek felhasználásával kapcsolatban.
Az az illúzió támadt, hogy Orbán ezzel több mint egy évet nyert, és kihúzza a 2022-es választásokig. Ezt majd meglátjuk, de minden jel arra mutat, hogy itt gyorsított eljárással hamarabb a végére fognak járni a bírósági fordulónak.
Vera Jourova (értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztos – a szerk.) éppen most hétfőn mondta, hogy már működik a mechanizmus, és vezetik a feljegyzéseket arról, ki hol sérti meg a jogállami követelményeket.
- Valószínűleg az idő dönti majd el, hogy mindebből mi valósul meg, és mi nem.
- Így igaz.
- Ugyanakkor itt arról is szó van, hogy két dokumentum „verseng” egymással. Az egyik az a dokumentum, amit az Európai Parlament és az Európai Tanács kitárgyalt. De ott van egy politikai deklaráció is, amire Ön is utalt. Ez bekerült a decemberi EU-csúcs következtetései közé, és előnyös a magyar-lengyel páros számára. Ezt aláírta 27 állam- és kormányfő, tehát ennek is megvan a súlya. Itt az lehet a kérdés, hogy az Európai Bizottság, amely szankciókat kezdeményezhet a tagállamokkal szemben, melyik dokumentumot veszi inkább figyelembe.
- Az igazi próba az első olyan konkrét eset lesz, amikor valamelyik tagállamnál – Magyarországnál, Lengyelországnál vagy másnál – kiszúrnak egy jogállami problémát, ami kapcsolatba hozható az uniós pénzekkel, és az első szankciót kiróják. Majd meglátjuk.
- Visszatérve az új, 2021-2027 közötti uniós költségvetésre: Ön is említette, hogy a válságkezelő alap miatt a korábbiakhoz képest csaknem megduplázták a forrásokat. Mi az új költségvetés üzenete? Mely területek értékelődtek fel a korábbiakhoz képest, és melyekre jut kevesebb figyelem?
- Több fontos változás történt. Nagyon régi vita volt, hogy a főösszeget meg kellene emelni, tehát az összesített GNI (bruttó nemzeti jövedelem) egy százaléka kevés. Ezt eddig soha nem sikerült keresztül vinni, most viszont a járvány hatására 75 százalékkal ténylegesen felemelték.
A másik változás, hogy míg eddig csak közvetlen tagállami befizetésekből működött a költségvetés, az EU most hitelt fog felvenni.
Ez a közös kockázatvállalás révén tovább erősíti a belső kohéziót.
Harmadrészt: míg eddig csak szórványosan fordult elő a vissza nem térítendő uniós támogatások összekapcsolása banki hitelekkel és eszközökkel, ez most általánossá válik.
Mindemellett már a hétéves költségvetés első tervezete is tartalmazott néhány fontos elmozdulást: az agrárpolitika és a hagyományos kohéziós politika részarányának további csökkentését és a versenyképességet fokozó támogatások növelését. Ez jó irányú és bátor elmozdulás.
- Szintén említette, hogy a 750 milliárd eurós Helyreállítási Alapot mintegy 30 éves futamidejű hitelből finanszírozza az EU. Ez mennyire aggályos az uniós polgárokra nézve? Mennyire fogjuk ezt megérezni? Hiszen ezt az óriási összeget végeredményben nekünk kell visszafizetni.
- Ez lényegében azt jelenti, hogy a járvány terheit részben áttoljuk a következő nemzedékre.
Tehát a hitelfelvevők gyermekei fogják törleszteni a hitelt.
Azt nem tudjuk megjósolni, hogy ez milyen világgazdasági vagy hazai gazdasági körülmények között történik majd.
- Végezetül térjünk át a portugál elnökségre. Mennyiben lehet más, mint a német elnökség, és mit jelenthet Magyarország számára?
- Rutinelnökség lesz, hiszen a németek az összes nagy problémát megoldották.
A portugálok már előre meghirdették a prioritásaikat. Tulajdonképpen végrehajtják a korábbi döntéseket, igyekeznek valamit produkálni járványügyben és a gazdaság helyreállítása érdekében, és behoznak egy szokásos külpolitikai dolgot. Ez náluk Latin-Amerika szokott lenni, esetleg Afrika, ami szintén ismerős terep számukra.
- A járványhelyzeten kívül lát-e előttük jelentős kihívást uniós szinten?
- Amit csinálhatnak, hogy mindent megtesznek a vakcinák engedélyezéséért. És nagyobb méretben megpróbálhatják azt, amit „kicsiben” Németország próbálgat a tartományok között, tehát az európai korlátozások észszerű összehangolását. A fertőzés ugyanis nem ismer államhatárokat.
Az imént egy témát még nem említettem, a migrációs csomagot.
Ebbe beletört a németek bicskája, nem tudták keresztülvinni.
Ez Portugáliát is érinti, mint az egyik belépési pontot, hiszen ott valamennyire nőtt az Afrikából érkező migráció. De ennek a témának a megoldása nehéz feladat lesz, mivel még nem értek meg a politikai feltételek a közös cselekvésre.
- Pontosan mi az, ami nem sikerült a németeknek?
- A közös menekültügyi szabályozás, ami szorosan hozzátartozik a schengeni rendszerhez. A befogadott menekültek elosztását európai szinten már rég elfelejtették, mert azt egyes tagállamok nem akarják, és a migránsok sem akarják. Ehelyett azt javasolták, hogy aki akar, befogad, aki nem, az segítsen a visszatoloncolásban, hátha abban szívesebben közreműködik.
A magyar álláspont, hogy semmiben nem segítünk: bezárkózunk, és fütyülünk a többiekre. Így nem fog összejönni a közös menekültügy.
De ez Magyarországon és még néhány más országban is belpolitika. A tagadásból próbálnak politikai tőkét kovácsolni.
- A magyar kormány azt mondja, hogy segít, de a segítségnyújtásnak a származási országokban kell megtörténnie.
- Ez is igaz és különösen a németek rengeteget tettek ezért. Angela Merkel olyan afrikai forrásországokba ment el, ahol német kancellár még soha nem járt, és rengeteg pénzt vitt oda. A törökökkel is megkötötte a menekültügyi megállapodást. Ez ugyanakkor nem helyettesíti a közös menekültügyet.
Olcsó válasz azt mondani, hogy majd ott megoldjuk, és itt nincs semmi teendő. Itt is van teendő bőven. A migráció egy láncolat, amelynek minden lépésén végig kell menni.
A forrásországokban kezdődik, utána jönnek a tranzitországok, például Líbia, utána a belépési pontok – tehát mit csináljunk azokkal, akik elvergődnek Szicíliáig vagy átjutnak a török-görög határon –, utána a további útvonalak, majd a migránsok által kiszemelt célországok. Mindegyik egy feladat.
Tehát politikai demagógia, ha az egyiket kiemelem, a többit pedig a szőnyeg alá söpröm. Ahhoz, hogy a migráció kezelhetővé váljék, mindegyiket meg kell oldani.
