3p

Sikerekről, de ukrán csapásokról is beszámoltak az orosz források, a korábbi elnököt pedig kiakasztották az oroszok nélkül zajló béketárgyalások.

Lelőtt az orosz légvédelem egy Moszkva felé tartó drónt - közölte Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere vasárnap a Telegram-csatornáján.

A moszkvai elöljáró szerint "az áttörési kísérlet" közép-európai idő szerint délelőtt tíz óra után történt. Az orosz védelmi tárca tájékoztatása értelmében a Podolszk körzetében lelőtt drón darabjai személyi sérülést és anyagi kárt nem okoztak

A Moszkva melletti vnukovói repülőtér sajtószolgálata közölte a TASZSZ orosz állami hírügynökséggel, hogy a létesítményben ideiglenes forgalmi korlátozásokat vezettek be, biztonsági okokból egyes járatokat más moszkvai repülőterekre irányítottak át.

A 2014-ben elcsatolt Krímet a Kercsi-szoroson át Oroszországgal összekötő hídon vasárnap átmenetileg felfüggesztették a gépkocsiforgalmat. Az intézkedés okát nem közölték a helyi hatóságok.

Csapásokat adtak és kaptak

Vjacseszlav Gladkov, az Ukrajnával határos oroszországi Belgorod megye kormányzója a Telegramon vasárnap azt írta, hogy a régió két járását szombaton több mint száz tüzérségi találat érte.

Az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek több településéről jelentettek ukrán tüzérségi támadást a helyi hatóságok. Donyeckben, amelyet szombaton kazettás lőszerrel is támadott az ukrán hadsereg, vasárnap négy civil megsebesüléséről tettek bejelentést. A donyecki gazdasági és kereskedelmi egyetemen az ukrán csapások következtében szombaton kitört tüzet vasárnap sikerült eloltani.

Jevgenyij Balickij, Zaporizzsja megye Moszkva által megbízott kormányzója közölte, hogy éjjel ukrán HIMARS-rakétacsapások érték Tokmak város kenyérgyárát.

Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a vasárnapi hadijelentést ismertetve azt mondta, hogy az orosz erők légi és tengeri indítású, nagyhatótávolságú precíziós fegyverekkel mértek csoportos csapást a Hmelnyickij megyei Sztarokonsztantiniv és a Rivne megyei Dubno melletti ukrán légibázisra. Az orosz tüzérség és taktikai légierő megsemmisített egy Zaporizzsja városhoz közeli rakéta- és lőszerraktárt, több ottani, légi eszközt rejtő hangárt, valamint a 79. légi rohamdandár vezetésipontját, utóbbit a donyecki régióban lévő Paroszkivjivka közelében.

A tábornok szerint az orosz erők az elmúlt nap folyamán megkísérelt ukrán támadásokat visszaverték, Kupjanszk térségében pedig "kedvezőbb állásokat foglaltak el". Az elesett ukrán katonák számát mintegy 650 főben jelölte meg. Az elpusztított ukrán haditechnikai eszközök között sorolt fel egyebek között két amerikai gyártmányú Paladin és két lengyel gyártmányú Krab önjáró löveget és ugyancsak két amerikai M777-es tarackot.

Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese vasárnapi Telegram-bejegyzésében a Dzsiddában Ukrajnáról folytatott nemzetközi konzultációra reagálva úgy vélekedett, hogy a rendezési folyamatnak csak akkor lesz esélye a sikerre, ha annak mindkét érintett fél a részese lesz és ha figyelembe veszi az új realitásokat is, beleértve Oroszország "új régióit".

"Magukra a tárgyalásokra egyelőre nincs szükség. Az ellenségnek térden kell idecsúsznia, kegyelemért könyörögve"

- írta a volt elnök és kormányfő. Medvegyev hozzátette, hogy ugyanakkor "nehéz elítélni a háború befejezésének vágyát".

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG