Decemberben is a bővülést jelző 50 pont fölött maradt az euróövezeti szolgáltatóipari beszerzésimenedzser-index (BMI), és tovább nőtt a feldolgozóipart is magába foglaló összetett mutató - közölte hétfőn a Markit Economics piackutató intézet.
A szolgáltatóipari BMI legutóbb 2012 februárjában bukott 50 pont alá, és egészen 2013 augusztusáig volt az ágazat szűkülését jelző tartományban. Azóta folyamatosan a bővülést jelző 50 pont fölött tanyázik, decemberben 51,0 ponton állt. Az adat megegyezik a piac előzetes várakozásával.
A múlt héten közölt feldolgozóipari BMI-t is magába foglaló decemberi összetett mutató 52,1 pont lett, ami szintén megfelel az elemzői várakozásoknak. Az összetett mutató július óta megszakítás nélkül 50 pont fölött van.
Stagnálhat a munkanélküliség
Az új megrendelések alindex két és fél éve nem látott ütemben nőtt, az alkalmazotti alindex pedig két éve először érte el az 50 pontot, ami azt jelzi, hogy az euróövezetben működő vállalatok egyenlő arányban terveznek elbocsátásokat és új alkalmazottak felvételét.
Összességében a BMI jól tükrözi a jelenlegi szerény, 0,2 százalékos euróövezeti GDP-növekedést, de a mutatókból az is kiderül: 2013 végére sokkal egészségesebb lett a valutaövezet gazdasági szerkezete, és valószínű, hogy erőteljesebb lesz a növekedés 2014 első negyedévében - magyarázta Chris Williamson, a Markit intézet vezető közgazdásza.
A nagy euróövezeti gazdaságok közül Franciaországban és Olaszországban negatívak a kilátások. Spanyolországban 2011 májusa óta először két egymást követő hónapban 50 pont fölött volt a szolgáltatóipari BMI.
Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026
A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.
Vegyen részt Ön is!
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
A Dior visszasettenkedik az orosz piacra
44 perce
-
Mintha 84 ország szennyezne egyszerre: óriási károkat okoz az iráni háború
2 órája
-
Fontos népszavazás kezdődik vasárnap: Meloni számára nagyon nem mindegy az eredmény
3 órája
-
Miért csalódott a muszlim atomhatalom az afganisztáni tálib vezetésben?
3 órája
-
Drasztikus lépésre szánta el magát egy légitársaság az olajárak miatt
4 órája
-
Washington Post: az orosz hírszerzés azt javasolta, rendezzenek meg egy merényletet Orbán Viktor ellen (frissítve)
5 órája
-
Gyerekek is megsérültek az Ukrajnát ért orosz dróncsapásban
5 órája
- 1000 forintos benzinár? Van, ahol ez már nem csak riogatás
- Mi történt? Trump enyhítené a nyomást Iránon
- Washington Post: az oroszok azt javasolták, hogy Orbán Viktor ellen rendezzenek meg merényletet (frissítve)
- Egy palesztinbarát csoport felgyújtotta egy csehországi fegyvergyár raktárát
- Zelenszkij: az EU meg fogja kerülni Orbán Viktor vétóját
- Orbán Viktor bejelentette: erről döntött a kormány az éjszaka
- Új buszok érkeztek a Volánhoz, és lesz még folytatás
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van” 2026. március 18. 13:14
- Az utolsó pillanatban visszavonulót fújt az Orbán-kormány Brüsszelben 2026. március 15. 12:37
- Olyat mondott Zelenszkij, ami nagyon nem fog tetszeni Orbán Viktornak 2026. március 20. 19:51
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
- Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég 2026. február 20. 19:30
Mintha 84 ország szennyezne egyszerre: óriási károkat okoz az iráni háború
Klímavédelmi szempontból is hatalmas a hatás.
Fontos népszavazás kezdődik vasárnap: Meloni számára nagyon nem mindegy az eredmény
Az igazságügyi rendszer reformjáról szavaznak az olaszok.
-
Ismét a hazai turizmus meghatározó szereplői között a milliárdos pezsgőkirály2026. március 20. 15:50 -
Bige László szerint műtrágyahiány és drágulás nehezíti a tavaszi munkákat2026. március 20. 05:55 -
Visszaesett a milliárdosok adakozási kedve2026. március 19. 14:30 -
100,9 milliárdos rekorddal zárt a BioTechUSA, a milliárdos Lévai család cége2026. március 19. 06:00 -
Sisi szerény hozománya ma 734 millió forintot érne2026. március 18. 16:15
További hírek >
-
Lépéskényszerbe került egy légitársaság az elszálló olajárak miatt
17:41
-
Klímafordulat Magyarországon: 2030-ig radikális változások kellenek
17:07
-
Indul a szezon: ha hajózni megy, ne feledkezzen meg a biztosításról!
16:36
-
Nagy változások a munkaerőpiacon – ezt keresik a cégek?
15:29
-
Megint változott a jótállás: erre kell figyelni a vásárlóknak!
13:33
-
Szlovén gasztrosiker: öt szakácssapka a Hiša Franko étteremnek
12:47
-
Különdíjat nyert a Time Out Market Budapest
12:35
-
A United Airlines csökkenti járatainak számát, magas olajárakra készül
10:14
-
Friss ajánlás az EU-tagállamok lakosainak: több home office, lassabb közlekedés, kevesebb repülés
16:14
-
Járatnyitások a Condor nyári menetrendjében
13:12
-
Orbán Balázs: a Mi Hazánk szavazóit is a Fideszhez kell terelni
14:50
-
Ellenzéki visszalépésekre szólít fel Bedő Dávid – az egri jelölteket is megszólította
11:03
-
Sior: rajzok haza 75.
10:48
-
Megújult a bélapátfalvi apátsági templom – május 30-án áldják meg
08:02
-
Előkerült a szétszedett fogadópult
16:03
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Olyat mondott Zelenszkij, ami nagyon nem fog tetszeni Orbán Viktornak
2026. március 20. 19:51
-
Irán meglőtt egy F-35-öst – de hogyan?
2026. március 21. 11:11
-
Putyin elárulta, kinek az oldalán áll Oroszország
2026. március 21. 12:24
-
CPAC Hungary: olyan elnök érkezik Magyarországra, aki még sosem járt itt
2026. március 21. 09:18
-
Washington Post: az orosz hírszerzés azt javasolta, rendezzenek meg egy merényletet Orbán Viktor ellen (frissítve)
2026. március 21. 13:25



