3p

Egyszeri adót vetnek ki a pénzintézeti szektorra, az adó kulcsa az adóalap 50 milliárd forint feletti részének 0,19 százaléka, a költségvetésbe befolyó összeg 55 milliárd forint lesz, amelyet három egyenlő részben kell befizetni - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

 A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a magyar bankrendszer szilárd, működése stabil, 2019 pedig az egyik legsikeresebb éve volt a Magyarországon működő pénzintézeteknek. Ez megfelelő alapot teremt ahhoz, hogy a mostani veszélyhelyzetben a bankszektor is részt vállaljon a rendkívüli terhekből. A kötelezettséget a pénzintézeteknek külön bevallással kell majd teljesíteniük és június 10-ig, szeptember 10-ig, valamint december 10-ig kell befizetniük.

Varga Mihály kiemelte, hogy a bankrendszer a következő öt évben egyenlő mértékben levonva a bankadóból ezt az összeget visszakapja, tehát egyszeri előrehozott adóbefizetésről van szó. A pénzügyminiszter felidézte, hogy az átalakított idei költségvetésben a kormány elsőként a 633 milliárd forintos járvány elleni védekezési alapot hozta létre, amely a védekezéshez szükséges forrásokat tartalmazza. Ez az alap nyújt fedezetet egyebek mellett a védőeszközök beszerzésére és az egészségügyi dolgozók 500 ezer forintos bérkiegészítésére is.

Ez egy felülről nyitott előirányzat, amely szükség esetén túlléphető, a kormány biztosítja azt az összeget, amelyre a betegek ellátásához és a járvány elleni védekezéshez szükség van - hangsúlyozta.

Annak érdekében, hogy az összeg folyamatosan rendelkezésre álljon, a védekezési alap mögé stabil, biztonságos és igazságos forrásokat kell rendelni. Ennek megfelelően többek között a meglévő tartalékokból, a pártok támogatásának 50 százalékából, a multinacionális láncokat terhelő adóból és a pénzintézetek befizetéséből áll össze az alap - mondta Varga Mihály.

A bankszektor kötelezettségének teljesítéséhez szükséges jogszabály-módosítások elkészültek. A kormány elfogadta a koronavírus-járvány negatív költségvetési hatásainak mérséklése érdekében szükséges intézkedésekről szóló kormányrendeletet, és döntött arról is, hogy az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról szóló törvény módosítására vonatkozó javaslatot benyújtja az Országgyűlésnek - ismertette a pénzügyminiszter.

Varga Mihály megköszönte a bankszektor konstruktív hozzáállását, ami szavai szerint azt mutatja, hogy a magyar pénzintézetekre nemcsak a jól teljesítő években lehet számítani, hanem akkor is, amikor összefogásra van szükség.

Becsei András, a Magyar Bankszövetség elnöke úgy fogalmazott: a bankszektor szolidáris az egész társadalommal, az évente befizetett 100 milliárd forint nagyságrendű adók mellett az átmeneti terhet is befizetik. A magyar bankszektor ezzel együtt is stabilan tud működni, amire nagy szükség is van, mert néhány hónap múlva a gazdaság élénkítésében jelentős feladat hárul majd a pénzintézetekre - hangsúlyozta.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG