1p
Két héten belül átalakulhat a kormány, az Origo hírportál értesülései szerint Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár veheti majd át április végétől Fellegi Tamás helyét, aki az IMF-fel folytatott tárgyalásokért felelős.

A váltás - illetve a kormányátalakítás - bejelentése az Origo értesülése szerint ugyanakkor nagyban függ attól, hogy megkezdődnek-e addig a hivatalos tárgyalások az IMF-fel és az EU delegációjával a Magyarországnak nyújtandó készenléti hitelkeretről, a miniszterelnök környezetében ugyanis jövő hétre várnak előrelépést az ügyben. Addig azonban, amíg a pozitív fordulat be nem következik, nem cserélik le a nemzeti fejlesztési minisztérium vezetőjéből novemberben tárca nélkülivé lett minisztert.

Fellegi Tamás december 8-án jelentette be, hogy lemond posztjáról és a továbbiakban az IMF-fel tárgyaló delegációt vezeti, emellett a hitelminősítőkkel és a nemzetközi befektetőkkel kapcsolatos kormányzati kommunikációért felel majd.

Varga Mihályt, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt Lázár János válthatja majd fel. Varga Mihály mellett vélhetően még egy államtitkár lép elő miniszterré: a közigazgatási és igazságügyi minisztérium (KIM) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárságát vezető Balog Zoltán Réthelyi Miklóst váltja majd a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) élén. A korábbi szóbeszédekkel ellentétben biztosan a helyén marad Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.

Közben közzétette az IMF-hitellel, a nemzetközi és magyar gazdaság kilátásaival kapcsolatos előrejelzését a Raiffeisen Bank.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ismét elszabadult az olajpiac, ez áll a háttérben
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 06:59
Az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen – közölte szerdán a Középső Parancsnokság (CENTCOM). Eközben a jemeni húszi felkelők csütörtökön bejelentették, hogy rakéta- és dróntámadást hajtottak végre két szaúdi olajszállító tanker ellen a Vörös-tengeren.
Makro / Külgazdaság Átlépte a 150 ezres álomhatárt az Ausztriában dolgozó magyarok száma
Kollár Dóra | 2026. július 23. 05:44
A nyári szezonban tovább nőtt a kint dolgozók száma.
Makro / Külgazdaság A nap képe: nem egyedül vonatozott Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 15:49
A miniszterelnök Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel közösen szállt fel egy menetrendszerinti vonatra.
Makro / Külgazdaság Sokkoló adatot közölt a Pénzügyminisztérium a hiányról
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 12:52
Június végén a hiánycél 80,2 százalékát érte el a központi alrendszer deficitje.
Makro / Külgazdaság Megszólalt Orbán Viktor: a jogállam helyreállítását ígérte
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:37
A volt kormányfő szerint Sulyok Tamás volt Magyarország utolsó legitim köztársasági elnöke.
Makro / Külgazdaság Megint drasztikusan drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:11
A kiskereskedelemi átlagárakban nem biztos, hogy megjelenik.
Makro / Külgazdaság K&H: több mint kétszeresére nőtt az új terméket tervező vállalatok aránya
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 09:13
A vállalatok 57 százaléka számolt be jelentősebb digitális fejlesztésről, ami a kutatás történetének legmagasabb értéke.
Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG