1p
Varga Mihály szerint július-augusztusban kezdődhetnek meg a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), a magyar kormány pedig továbbra is tartja magát ahhoz, hogy egy biztonsági hálóról szeretne megállapodni. A tárca nélküli miniszter elmondta, hogy eddig a jegybanktörvény tisztázása került szóba feltételként.

Az IMF-fel és az Európai Unióval folytatandó tárgyalásokat vezető tárca nélküli miniszter a TV2 Mokka című műsorában az IMF által támasztott feltételekről úgy fogalmazott: "tapogatózunk", majd hozzátette, hogy nem Magyarországon múlik a dolgok tisztázása. Varga Mihály kifejtette, hogy eddig a jegybanktörvény tisztázása került szóba feltételként. Az Európai Bizottság és az IMF is azt szeretné tisztázni a magyar kormánnyal, hogy milyen feltételekkel lehet megkötni a biztonsági hálóról szóló megállapodást.

Kiemelte: a kormány továbbra is tartja magát ahhoz, hogy nem szeretné lehívni a pénzt, csak egy olyan biztonsági hálóra van szükség, amely csökkenti a kockázatot, segíti Magyarországot abban, hogy könnyebben jusson pénzhez a piacokról, és olcsóbbá váljon az ország finanszírozása.

A miniszter úgy vélekedett, hogy a tárgyalások július-augusztusban kezdődhetnek meg, miután rendeződött a jegybank törvény ügye, valamint az uniós pénzügyminiszterek június 22-ei ülésükön döntenek arról, hogy feloldják Magyarországgal szemben a kohéziós pénzek folyósításának felfüggesztését kilátásba helyező korábbi döntést.

A jegybanktörvényről azt mondta: bár az Európai Bizottság korábban már elegendőnek ítélte a törvény módosítását, most - új szempontként a tárgyalások megkezdéséhez - az Európai Központi Bank (EKB) a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvénnyel kapcsolatos felvetéseit, aggályait is meg kell vizsgálni.

Varga Mihály emlékeztet arra, hogy az EKB a jegybank függetlenségét garantáló módosításokat kért a törvényben, és ő ezért javasolta a jogszabály végszavazásának elhalasztását. Úgy vélte, hogy a végszavazás elhalasztása segíteni fogja a tárgyalásokat akadályozó nézeteltérések feloldását. Rogán Antal nemrég azt mondta: valószínűleg döntést hoz a kormány arról, hogy visszavonják a jegybanktörvény-módosítási javaslatot, és egy újat terjesztenek be. Részletek>>

Varga Mihály elmondta: ezen a héten olyan kérdéseket kell tisztázni, hogy hányan legyenek a monetáris tanácsban, valamint hogy ki lehet-e nevezni egy harmadik alelnököt. Varga Mihály úgy vélekedett, hogy ezek alapvetően olyan technikai kérdések, amelyek nem érintik a jegybank függetlenségét, amelyet eddig is tiszteletben tartott a magyar kormány, és ez ezután is így lesz.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG