1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Varga Mihály szerint még a héten érkezhetnek érdemi válaszok a jegybanktörvénnyel kapcsolatban az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank számára küldött levelekre, és június végére elfogadhatja az Országgyűlés a jogszabály módosítását, amivel elhárul minden érdemi akadály az IMF/EU-hiteltárgyalások megkezdése elől.

Az IMF/EU-tárgyalásokat vezető tárca nélküli miniszter csütörtökön az m1 Az Este című műsorában elmondta: ha az Országgyűlés hétfőn elfogadja a törvénymódosítás sürgős tárgyalását, akkor a hónap végére megszülethet a jogszabály. Varga Mihály ezt követően már nem látja érdemi akadályát a tárgyalások megkezdésének, de persze ez az IMF és az EU egyeztetésétől is függ.

Simor András és Varga Mihály valamint a kormány összesen 5 levelet küldött a nemzetközi partnereknek, melyben garantálja, hogy a jegybanktörvény módosítása után a kormány a most hivatalban lévő Simor András MNB-elnök hivatali idejének végéig nem változtat a jegybank vezetésén. Bár a módosító javaslat több pontos is figyelembe veszi a nemzetközi szervezetek észrevételeit a legfontosabb pontokban a kormány úgy tűnik nem hátrált meg. Részletek>>

A miniszter arra számít, hogy a hiteltárgyalásokon gazdaságpolitikai feltételeket állíthatnak majd a tárgyaló felek, és ezek szigorúbbak lehetnek, ha az IMF/EU inkább készenléti hitel nyújtását szeretné, szemben a magyar törekvéssel, amely továbbra is elővigyázatossági megállapodásról szólna. varga Mihály úgy véli, hogy a 2010-es tárgyalások tapasztalatai alapján a feltételek a közösségi közlekedés finanszírozását, az önkormányzati rendszert, illetve az adórendszert érinthetik.

Azt a kérdést, hogy lehet-e olyan feltétel, amelyet a magyar kormány nem fogadna el, a miniszter elhárította, de annyit megjegyzett: a kormány gazdaságpolitikájának alapja a hiány és az adósság csökkentése és a foglalkoztatás növelése, ezektől nem tér el.

Arra a kérdésre pedig, hogy ha a progresszív adózáshoz való visszatérést szorgalmaznák a tárgyalásokon, akkor mit tenne a kormány, azt mondta: felhívná a tárgyalópartnerek figyelmét arra, hogy tisztán egykulcsos adózás a személyi jövedelemadónál csak 2013-tól lesz, ezért érdemes lenne megvárni a működés tapasztalatait.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG